Martonvásár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
67/2011. (V. 10.) határozata
Brunszvik-Beethoven
Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ létrehozásáról
Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta „a Martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ létrehozására, Alapító Okirata kiadására” vonatkozó javaslatot, melyben foglaltakkal egyetértve az alábbi döntéseket hozza:
I.
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestülete a Martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ Alapító Okiratát az alábbi tartalommal állapítja meg s adja ki:
Martonvásári Brunszvik-Beethoven
Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ
Alapító Okirata
Az Alapító Okirat 5. pontjában megjelölt Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestülete, mint Alapítói jogot gyakorló irányító szerv a Martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ, mint helyi önkormányzati költségvetési szerv – továbbiakban: költségvetési szerv – Alapító Okiratát 2011. július 15.-i hatállyal az alábbiakban állapítja meg:
1. A költségvetési szerv neve: Martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvény-szervező és Idegenforgalmi Központ
2. A költségvetési szerv székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.
A költségvetési szerv telephelyei:
2.1. 2462 Martonvásár, Szent László út 2.
2.2. 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.
2.3. 2462 Martonvásár, Beethoven tér 1.
3. Létrehozásáról rendelkező határozat száma:
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 67/2011. (V. 10.) számú határozata
4. A költségvetési szerv alapítói jogokkal felruházott fenntartó és irányító szerve, székhelye:
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestülete
2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.
5. A költségvetési szerv típusa: szolgáltató feladatokat ellátó helyi önkormányzati költségvetési szerv
6. A költségvetési szerv működési területe: Martonvásár Város Község Önkormányzata teljes közigazgatási területe.
7. A költségvetési szerv jogállása: Önálló jogi személy. Önállóan működő költségvetési szerv.
Pénzügyi-gazdálkodási feladatait – együttműködési megállapodás alapján – Martonvásár Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala látja el.
A költségvetési szerv előirányzatok feletti jogosultsága szerint részjogkörű. A részjogkör gyakorlásának rendjét, és részletes szabályait az önállóan működő és gazdálkodó Martonvásár Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalával kötött együttműködési megállapodás tartalmazza.
A költségvetési szerv önálló bankszámlával nem rendelkezik, bevételeit és kiadásait Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete költségvetési elszámolási számlája bankszámláján keresztül számolja el.
A költségvetési szerv éves költségvetése és költségvetési végrehajtásáról szóló beszámolója Martonvásár Város Önkormányzata költségvetéséről, s annak végrehajtásáról szóló önkormányzati rendeletébe épül be.
8. Jogszabály által meghatározott közfeladata: A „helyi önkormányzatokról” szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott közösségi tér működtetési feltételeinek biztosítása, a művészeti tevékenységek és a sport támogatása, együttműködés a lakosság önszerveződő közösségeivel. Idegenforgalmi, turisztikai, szabadidős tevékenység, mint szolgáltatási feladatok ellátása.
9. A költségvetési szerv alaptevékenysége: TEÁOR ’08 alapján: 93.29’08 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
Szakágazati besorolása: 932900 Máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
Szakfeladat rend szerinti alaptevékenységei:
Megnevezés |
Szakfeladat száma |
Nem lakóingatlan bérbeadás, üzemeltetése |
682002 |
PR, kommunikáció |
702100 |
Fordítás, tolmácsolás |
743000 |
Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás |
821900 |
Telefoninformáció |
822000 |
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése |
823000 |
Sport, szabadidős képzés |
855100 |
Kulturális képzés |
855200 |
Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése |
900400 |
Könyvtári szolgáltatások (könyvtári szolgáltatási hely üzemeltetése) |
910123 |
Múzeumi kiállítási tevékenység (Óvodamúzeumi kiállítóhely működtetésének biztosítása) |
910203 |
Védett természeti területek és természeti értékek bemutatása |
910421 |
Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése |
910502 |
Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése |
9110301 |
Egyéb szórakoztató létesítmény üzemeltetése |
932109 |
Táncterem működtetése (Százszorszép Táncegyüttes működési feltételeinek biztosítása) |
932912 |
Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás |
932918 |
M.n.s. egyéb szórakoztatási tevékenység (Martonvásári napok) |
932919 |
10. A költségvetési szerv vezetője magasabb vezetői megbízásának rendje:
A költségvetési szerv magasabb vezetőjét Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestülete - nyilvános pályázat útján - meghatározott időtartamra bízza meg.
A költségvetési szerv vezetője felett a munkáltatói jogkört, magasabb vezetői megbízás, felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása tekintetében a Képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
11. A költségvetési szervfoglalkoztatottjai: Közalkalmazottak, akiknek jogviszonyára „a közalkalmazottak jogállásáról” szóló 1992. évi XXXIII. tv, s a Kjt. végrehajtásáról a helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési intézményekről szóló 77/1993. (V.12.) Korm. sz. rendelet rendelkezései az irányadók.
12. A feladatellátást szolgáló vagyon:
12.1. Megnevezése: 2462 Martonvásár, Budai út 13.
tulajdonosa: Martonvásár Város Önkormányzata
vagyon feletti rendelkezés joga: a tulajdonosi jogkört gyakorló Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületét illeti meg.
12.2. Megnevezése: 2462 Martonvásár, Szent László út 2.
tulajdonosa: Martonvásár Város Önkormányzata
vagyon feletti rendelkezés joga: a tulajdonosi jogkört gyakorló Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületét illeti meg.
12.3. megnevezése: Martonvásár, Beethoven út 1.
tulajdonosa: Martonvásár Város Önkormányzata
vagyon feletti rendelkezés joga: a tulajdonosi jogkört gyakorló Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületét illeti meg.
12.4. megnevezése: Martonvásár, Brunszvik út 2..
tulajdonosa: MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet
vagyon feletti rendelkezés joga: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonossal kötött megállapodás szerint
Martonvásár Város Önkormányzata lehetőséget biztosít a költségvetési szerv számára, hogy az Önkormányzat által fenntartott intézmények helyiségeiben – a programok formáinak és kereteinek megfelelően – teret és helyet kapjon azok lebonyolításához.
13. A költségvetési szerv gazdálkodásával összefüggő jogosítványok:
A költségvetési szerv a részére a használatra, rendelkezésre bocsátott ingatlanokat elidegeníteni, megterhelni, vállalkozásba vinni nem jogosult. Az ingatlant bérbe adás útján kizárólag akkor hasznosíthatja, ha az a költségvetési szerv alaptevékenységének ellátását nem veszélyezteti.
A jóváhagyott működési kiadási előirányzatok felhasználására a költségvetési szerv vezetője – egyeztetve a Polgármesteri Hivatal szakirodáival – önállóan kötelezettséget vállalhat, azzal a feltétellel, hogy köteles meggyőződni arról, hogy rendelkezésére áll a megfelelő fedezet.
A költségvetés és a zárszámadás elkészítéséhez a költségvetési szerv vezetője – a jegyző által közölt jogszabályokban megállapított határidőkkel és tartalommal – adatokat szolgáltat és közli a költségvetési év folyamán megvalósítani tervezett feladatokat. A költségvetési szerv vezetője köteles a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodával együttműködve elkészíteni a költségvetési szerv költségvetése és éves beszámolója tervezetét.
A költségvetési szerv vezetője a költségvetésben részére jóváhagyott főelőirányzat módosítására nem jogosult, a főelőirányzat módosítását a Polgármesteri Hivatal útján kezdeményezheti a Képviselő-testületnél.
14. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat.
II.
1. A Képviselőtestület felkéri a polgármestert, hogy a Martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ Alapító Okiratát a Magyar Államkincstár Fejér Megyei Igazgatósága – 8000 Székesfehérvár, Petőfi u. 5. sz. – részére 10 napon belül küldje meg, kérve a törzskönyvi adatok bejegyzését.
A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester
A határozat végrehajtásának határideje: döntést követő 10 nap
2. az Áht. 88. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a Martonvásári Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező és Idegenforgalmi Központ Alapító Okiratának az „elektronikus információszabadságról” szóló 2005. évi XC. tv. rendelkezései szerinti közzétételéről gondoskodjon.
A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester
A határozat végrehajtásának határideje: 2011. június 30.