Martonvásár Város Önkormányzat
Képviselő-testülete
75/2010. (VI. 29.) határozata
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Városi és Iskolai Könyvtár Alapító Okiratának 2010. augusztus 1.-i hatályú módosítására vonatkozó előterjesztést, melyben foglaltakkal egyetértve az alábbi döntéseket hozza:
I.
A Képviselő-testület a Városi és Iskolai Könyvtár 85/2009. (V. 26.) számú határozatával elfogadott Alapító Okiratát 2010. augusztus 1.-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja:
Városi és Iskolai Könyvtár
Alapító Okirat
MÓDOSÍTÁSA
- 2010. augusztus 1.-i hatállyal -
Az Alapító Okirat 5. pontjában megjelölt Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint irányító szerv a „helyi önkormányzatokról” szóló 1990. évi LXV. tv. 10. § (1) bekezdés g.) pontjában foglalt hatáskörében eljárva 2010. augusztus 1-i hatállyal a Városi és Iskolai Könyvtár Alapító Okiratát az alábbiakban állapítja meg jogfolytonos működése rögzítése mellett:
1. Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul:
„
9. Az Intézmény alaptevékenysége (feladatai):
9.1. Szakágazati besorolása: 910100 könyvtári, levéltári tevékenység
9.2. Szakfeladat számok:
900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme
910123 Könyvtári szolgáltatások
910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk
821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
9.3. Alaptevékenység leírása: Nyilvános városi könyvtár, közszolgáltató intézmény.
· a könyvtár gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja;
· a dokumentumok nyilvántartásba vétele és feltárása;
· részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében;
· a dokumentumok kölcsönzése, beleértve a tartós tankönyvek kölcsönzését, helyben használatának biztosítása, másolat szolgáltatás;
· biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését;
· biztosítja a statisztikai adatszolgáltatást;
· tartalomszolgáltatás az Interneten;
· közösségi foglalkozások (irodalmi rendezvények, olvasótáborok, iskolai foglalkozások, klubok) szervezése;
· Iskolai könyvtári alap-, és kiegészítő feladatok ellátása. „
Záradék:
Martonvásár Város Önkormányzata az Alapító Okiratot 2010. augusztus 1. napi hatállyal 75/2010. (VI. 29.) számú határozatával módosította.
Martonvásár, 2010. ………………..
Kiss Gábor Dr. Koltai Gábor
Martonvásár Város Önkormányzata Martonvásár Város Önkormányzata
polgármestere jegyzője
II.
A Képviselő-testület a Városi és Iskolai Könyvtár Alapító Okiratát az I. pont szerinti módosításával az 1. számú mellékletben foglalt tartalommal egységes szerkezetbe foglalja, s felhatalmazza a Polgármestert annak kiadására.
III.
A Képviselőtestület felkéri a polgármestert, hogy a Városi és Iskolai Könyvtár Alapító Okiratát a Magyar Államkincstár Közép-Dunántúli Regionális Igazgatósága Államkincstári Iroda részére a változások átvezetése érdekében 8 napon belül küldje meg, s kérje a törzskönyvi adatokban a módosítások bejegyzését.
A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester, jegyző
A határozat végrehajtásának határideje: döntést követő 8 nap
75/2010. (VI. 29.) határozat 1. számú melléklete:
Városi és Iskolai Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT
a 2010. augusztus 1.-i hatályú módosítással egységes szerkezetben,
- melyet a dőlt betűs szedés jelöl -
1. Intézmény neve: Városi és Iskolai Könyvtár Martonvásár
Székhelye: 2462 Martonvásár, Szent László út 2.
2. Működési területe: Martonvásár Város Önkormányzata közigazgatási területe
3. Az Intézmény alapító és fenntartó szerve:
Martonvásár Város Önkormányzata
Székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.
4. Létrehozásáról rendelkező határozat száma:
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestülete 22/1993. (II.22.) számú határozata
5. Az Intézmény irányító szerve: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.
6. Az Intézmény jogállása: Önálló jogi személy.
Tevékenységének jellege alapján közszolgáltató, a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint önállóan működő helyi önkormányzati költségvetési szerv.
Pénzügyi-gazdálkodási feladatait Martonvásár Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala látja el.
Az Intézmény előirányzatok feletti jogosultság szerint részjogkörű. A részjogkör gyakorlásának rendjét, és részletes szabályait az önállóan gazdálkodó Martonvásár Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalával kötött együttműködési megállapodás tartalmazza.
Az Intézmény önálló bankszámlával nem rendelkezik, bevételeit és kiadásait Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete költségvetési elszámolási számlája bankszámláján keresztül számolja el.
7. Az Intézmény típusa: közszolgáltató költségvetési szerv: Közintézmény
települési könyvtár
8. Az Intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata:
„A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről” szóló 1997. évi CXL. tv. 64. § (1) és 65. § (1) bekezdésében meghatározott települési könyvtári feladatok ellátása.
9. Az Intézmény alaptevékenysége (feladatai):
9.1. Szakágazati besorolása: 910100 könyvtári, levéltári tevékenység
9.2. Szakfeladat számok:
900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme
910123 Könyvtári szolgáltatások
910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk
821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás.
9.3. Alaptevékenység leírása: Nyilvános városi könyvtár, közszolgáltató intézmény.
- a könyvtár gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja;
- a dokumentumok nyilvántartásba vétele és feltárása;
- részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében;
- a dokumentumok kölcsönzése, beleértve a tartós tankönyvek kölcsönzését, helyben használatának biztosítása, másolat szolgáltatás;
- biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését;
- biztosítja a statisztikai adatszolgáltatást;
- tartalomszolgáltatás az Interneten;
- közösségi foglalkozások (irodalmi rendezvények, olvasótáborok, iskolai foglalkozások, klubok) szervezése;
- Iskolai könyvtári alap-, és kiegészítő feladatok ellátása.
10. Vállalkozási tevékenység: Az Intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat.
11. Az Intézmény vezetőjének kinevezési rendje:
Az Intézmény magasabb vezetőjét a Képviselő-testület - nyilvános pályázat útján - a vonatkozó jogszabályokban meghatározott időtartamra, 5 évre bízza meg.
Az intézményvezető felett a munkáltatói jogkört, vezetői megbízás, felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása tekintetében a Képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
12. Az Intézmény foglalkoztatottjai: Közalkalmazottak, akiknek jogviszonyára „a közalkalmazottak jogállásáról” szóló 1992. évi XXXIII. tv, s végrehajtási jogszabályai rendelkezéseiben foglaltak az irányadók.
13. A feladatellátást szolgáló vagyon:
megnevezése: 2462 Martonvásár, Szent László út 2.
tulajdonosa: Martonvásár Város Önkormányzata
vagyon feletti rendelkezés joga: a tulajdonosi jogkört gyakorló Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületét illeti meg.
Záradék:
Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 75/2010. (VI.29.) határozatával döntött az Alapító Okirat 2010. augusztus 1.-i hatályú módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról.
Martonvásár, 2010. …………………
Kiss Gábor Dr. Koltai Gábor
Martonvásár Város Polgármestere Martonvásár Város Jegyzője