Martonvásár Város Önkormányzat
Képviselő-testülete
74/2010. (VI. 29.) határozata
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának 2010. augusztus 1.-i hatályú módosítására vonatkozó előterjesztést, melyben foglaltakkal egyetértve az alábbi döntéseket hozza:
I.
A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát 2010. augusztus 1.-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja:
Polgármesteri Hivatal
Alapító Okirat
MÓDOSÍTÁSA
- 2010. augusztus 1.-i hatállyal -
Az Alapító Okirat 7. pontjában megjelölt Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint irányító szerv a „helyi önkormányzatokról” szóló 1990. évi LXV. tv. 10. § (1) bekezdés g.) pontjában foglalt hatáskörében eljárva 2010. augusztus 1-i hatállyal a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát az alábbiakban állapítja meg jogfolytonos működése rögzítése mellett:
1. Az Alapító Okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a „Szakfeladat számok”, az „Alaptevékenység”-ek köre kiegészül az alábbiak szerint:
„
8. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
8.1. Szakágazati besorolása: 841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
A „helyi önkormányzatokról” szóló 1990. évi LXV. tv. 38.§.(1) bekezdésében, valamint az „államháztartásról” szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 66. §-ában meghatározott feladatok ellátása.
a.) Ellátja az önkormányzati testületi szervekhez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat, önkormányzati képviselők segítését, a vezetést segítő törzskari funkciókat, valamint a bér-, munkaszervezési, és igazgatási teendőket.
b.) Előkészíti és végrehajtja a testületi szervek önkormányzati döntéseit, a polgármester irányítása és a jegyző operatív vezetése mellett.
c.) Ellátja a központi állami szervek megbízásából az önkormányzat számára hatáskört megállapító jogszabályok végrehajtásaként az államigazgatási feladatokat, előkészíti döntésre az államigazgatási ügyeket, és gondoskodik e döntések végrehajtásának megszervezéséről.
8.2. Szakfeladat számok:
8.2.1. Alaptevékenység:
|
Megnevezés |
Szakfeladat száma |
8.2.1.1 |
Víztermelés, -kezelés, -ellátás |
360000 |
8.2.1.2 |
Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
370000 |
8.2.1.3 |
Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása |
381103 |
8.2.1.4 |
Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása |
382101 |
8.2.1.5 |
Lakó és nem lakó épület építése |
412000 |
8.2.1.6 |
Út, autópálya építése |
421100 |
8.2.1.7 |
Híd, alagút építése |
421300 |
8.2.1.8 |
Bontás |
431100 |
8.2.1.9 |
Építési terület előkészítése |
431200 |
8.2.1.10 |
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás |
493909 |
8.2.1.11 |
Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása (Forum Martini) |
581400 |
8.2.1.12 |
Egyéb kiadói tevékenység |
581900 |
8.2.1.13 |
Saját tulajdonú ingatlan adásvétele |
681000 |
8.2.1.14 |
Zöldterület-kezelés |
813000 |
8.2.1.15 |
Önkormányzati jogalkotás |
841112 |
8.2.1.16 |
Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcs. tev. |
841114 |
8.2.1.17 |
Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcs. tev. |
841115 |
8.2.1.18 |
Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati vál. kapcs. tev. |
841116 |
8.2.1.19 |
Európa parlamenti képviselőválasztáshoz kapcs. tev. |
841117 |
8.2.1.20 |
Országos és helyi népszavazáshoz kapcs. tev. |
841118 |
8.2.1.21 |
Önkormányzati és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása |
841129 |
8.2.1.22 |
Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés |
841133 |
8.2.1.23 |
Önkormányzatok, közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások |
841401 |
8.2.1.24 |
Közvilágítás |
841402 |
8.2.1.25 |
Város- és községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások |
841403 |
8.2.1.26 |
Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége |
841126 |
8.2.1.27 |
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai |
841901 |
8.2.1.28 |
Központi költségvetési befizetések |
841902 |
8.2.1.29 |
Finanszírozási műveletek |
841906 |
8.2.1.30 |
Önkormányzatok m.n.s. nemzetközi kapcsolatai |
842155 |
8.2.1.31 |
Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek |
842541 |
8.2.1.32 |
Egészségügyi ellátás egyéb feladatai /Szemészet, Ügyelet/ |
851967 |
8.2.1.33 |
Háziorvosi alapellátás |
862101 |
8.2.1.34 |
Háziorvosi ügyeleti ellátás |
862102 |
8.2.1.35 |
Egyéb máshova nem sorolt járóbeteg-ellátás |
862240 |
8.2.1.36 |
Fogorvosi alapellátás |
862301 |
8.2.1.37 |
Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások |
869031 |
8.2.1.38 |
Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás |
869041 |
8.2.1.39 |
Ifjúság-egészségügyi gondozás |
869042 |
8.2.1.40 |
Idősek nappali ellátása |
881011 |
8.2.1.41 |
Rendszeres szociális segély |
882111 |
8.2.1.42 |
Időskorúak járadéka |
882112 |
8.2.1.43 |
Lakásfenntartási támogatás normatív alapon |
882113 |
8.2.1.44 |
Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás |
882114 |
8.2.1.45 |
Ápolási díj alanyi jogon |
882115 |
8.2.1.46 |
Ápolási díj méltányossági alapon |
882116 |
8.2.1.47 |
Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás |
882117 |
8.2.1.48 |
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás |
882118 |
8.2.1.49 |
Óvodáztatási támogatás |
882119 |
8.2.1.50 |
Helyi eseti lakásfenntartási támogatás |
882121 |
8.2.1.51 |
Átmeneti segély |
882122 |
8.2.1.52 |
Temetési segély |
882123 |
8.2.1.53 |
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás |
882124 |
8.2.1.54 |
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása |
882125 |
8.2.1.55 |
Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások |
882129 |
8.2.1.56 |
Közgyógyellátás |
882202 |
8.2.1.57 |
Köztemetés |
882203 |
8.2.1.58 |
Civil szervezetek működési támogatása |
890301 |
8.2.1.59 |
Civil szervezetek program- és egyéb támogatása |
890302 |
8.2.1.60 |
Közcélú foglalkoztatás |
890441 |
8.2.1.61 |
Közhasznú foglalkoztatás |
890442 |
8.2.1.62 |
Közmunka |
890443 |
8.2.1.63 |
Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése. /Martonvásári Napok/ |
900400 |
8.2.1.64 |
Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása |
931204 |
8.2.1.65 |
Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás |
931903 |
8.2.1.66 |
Köztemető-fenntartás, működtetés |
960302 |
8.2.2. Kisegítő tevékenység:
8.2.2.1 |
Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése |
682001 |
8.2.2.2 |
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése |
682002 |
A kisegítő tevékenysége felső határa a szerv kiadásaiban: 10 %.
„
Záradék:
Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alapító Okiratot 2010. augusztus 1. napi hatállyal 74/2010. (VI. 29.) számú határozatával módosította.
Martonvásár, 2010. ………………..
Kiss Gábor Dr. Koltai Gábor
Martonvásár Város Önkormányzata Martonvásár Város Önkormányzata
polgármestere jegyzője
II.
A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát az I. pont szerinti módosításával az 1. számú mellékletben foglalt tartalommal egységes szerkezetbe foglalja, s felhatalmazza a Polgármestert annak kiadására.
III.
A Képviselőtestület felkéri a polgármestert, hogy a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát a Magyar Államkincstár Közép-Dunántúli Regionális Igazgatósága Államkincstári Iroda részére a változások átvezetése érdekében 8 napon belül küldje meg, s kérje a törzskönyvi adatokban a módosítások bejegyzését.
A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester, jegyző
A határozat végrehajtásának határideje: döntést követő 8 nap
74/2010. (VI. 29.) határozat 1. számú melléklete:
Polgármesteri Hivatal
Alapító Okirat
a 2010. augusztus 1-i hatályú módosítással egységes szerkezetben
-melyet a dőlt betűs szedés jelöl -
1. A költségvetési szerv megnevezése: Martonvásár Város Polgármesteri Hivatal
2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2462 Martonvásár, Budai út 13.
3. A költségvetési szerv illetékességi területe:
Martonvásár Város közigazgatási területe
az Okmányiroda tekintetében országos működési területre kiterjedő feladatok és megállapodásban foglaltak szerint: Baracska, Gyúró, Tordas, Kajászó
az építéshatósági ügyek, szemészeti és hétvégi ügyeleti ellátás tekintetében: Baracska, Gyúró, Kajászó, Tordas közigazgatási területe
szabálysértési ügyek tekintetében: Gyúró, Kajászó, Tordas közigazgatási területe
Művészeti Iskolai oktatási ügyek tekintetében: Ráckeresztúr, Vál közigazgatási területe
4. A költségvetési szerv alapító és fenntartó szerve: Martonvásár Város Önkormányzata
Székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.
5. Az alapítás – működés – időpontja: 1990.
6. A költségvetési szerv típusa: közhatalmi költségvetési szerv:
polgármesteri hivatal
7. A költségvetési szerv irányító szerve: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.
8. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
8.1. Szakágazati besorolása: 841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
A „helyi önkormányzatokról” szóló 1990. évi LXV. tv. 38.§.(1) bekezdésében, valamint az „államháztartásról” szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 66. §-ában meghatározott feladatok ellátása.
a) Ellátja az önkormányzati testületi szervekhez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat, önkormányzati képviselők segítését, a vezetést segítő törzskari funkciókat, valamint a bér-, munkaszervezési, és igazgatási teendőket.
b) Előkészíti és végrehajtja a testületi szervek önkormányzati döntéseit, a polgármester irányítása és a jegyző operatív vezetése mellett.
c) Ellátja a központi állami szervek megbízásából az önkormányzat számára hatáskört megállapító jogszabályok végrehajtásaként az államigazgatási feladatokat, előkészíti döntésre az államigazgatási ügyeket, és gondoskodik e döntések végrehajtásának megszervezéséről.
8.2. Szakfeladat számok:
8.2.1. Alaptevékenység:
|
Megnevezés |
Szakfeladat száma |
8.2.1.1 |
Víztermelés, -kezelés, -ellátás |
360000 |
8.2.1.2 |
Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
370000 |
8.2.1.3 |
Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása |
381103 |
8.2.1.4 |
Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása |
382101 |
8.2.1.5 |
Lakó és nem lakó épület építése |
412000 |
8.2.1.6 |
Út, autópálya építése |
421100 |
8.2.1.7 |
Híd, alagút építése |
421300 |
8.2.1.8 |
Bontás |
431100 |
8.2.1.9 |
Építési terület előkészítése |
431200 |
8.2.1.10 |
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás |
493909 |
8.2.1.11 |
Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása (Forum Martini) |
581400 |
8.2.1.12 |
Egyéb kiadói tevékenység |
581900 |
8.2.1.13 |
Saját tulajdonú ingatlan adásvétele |
681000 |
8.2.1.14 |
Zöldterület-kezelés |
813000 |
8.2.1.15 |
Önkormányzati jogalkotás |
841112 |
8.2.1.16 |
Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcs. tev. |
841114 |
8.2.1.17 |
Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcs. tev. |
841115 |
8.2.1.18 |
Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati vál. kapcs. tev. |
841116 |
8.2.1.19 |
Európa parlamenti képviselőválasztáshoz kapcs. tev. |
841117 |
8.2.1.20 |
Országos és helyi népszavazáshoz kapcs. tev. |
841118 |
8.2.1.21 |
Önkormányzati és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása |
841129 |
8.2.1.22 |
Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés |
841133 |
8.2.1.23 |
Önkormányzatok, közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások |
841401 |
8.2.1.24 |
Közvilágítás |
841402 |
8.2.1.25 |
Város- és községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások |
841403 |
8.2.1.26 |
Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége |
841126 |
8.2.1.27 |
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
|
841901 |
8.2.1.28 |
Központi költségvetési befizetések |
841902 |
8.2.1.29 |
Finanszírozási műveletek |
841906 |
8.2.1.30 |
Önkormányzatok m.n.s. nemzetközi kapcsolatai |
842155 |
8.2.1.31 |
Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek |
842541 |
8.2.1.32 |
Egészségügyi ellátás egyéb feladatai /Szemészet, Ügyelet/ |
851967 |
8.2.1.33 |
Háziorvosi alapellátás |
862101 |
8.2.1.34 |
Háziorvosi ügyeleti ellátás |
862102 |
8.2.1.35 |
Egyéb máshova nem sorolt járóbeteg-ellátás |
862240 |
8.2.1.36 |
Fogorvosi alapellátás |
862301 |
8.2.1.37 |
Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások |
869031 |
8.2.1.38 |
Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás |
869041 |
8.2.1.39 |
Ifjúság-egészségügyi gondozás |
869042 |
8.2.1.40 |
Idősek nappali ellátása |
881011 |
8.2.1.41 |
Rendszeres szociális segély |
882111 |
8.2.1.42 |
Időskorúak járadéka |
882112 |
8.2.1.43 |
Lakásfenntartási támogatás normatív alapon |
882113 |
8.2.1.44 |
Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás |
882114 |
8.2.1.45 |
Ápolási d |