Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

150/2014. (9. 30.) a Martongazda Nonprofit Kft. alapító okiratának módosításáról és közbeszerzési, beszerzési szabályzatának elfogadásáról

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

150/2014. (IX.30.) határozata

a Martongazda Nonprofit Kft. alapító okiratának módosításáról és közbeszerzési, beszerzési szabályzatának elfogadásáról

Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) – a Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Kft. legfőbb szerveként eljárva – az alábbi döntéseket hozza:

1.)       A Testület a „Martongazda” Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapítójaként – alapító jogkörében eljárva – a 2013. évi CLXXVII. törvény – Ptké – 12. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségnek eleget téve dönt arról, hogy a Társaság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény – Ptk. – szabályai szerint továbbműködik, melyet – az Alapító Okirat III. pontban foglalt módosítása változásbejegyzési kérelméhez jelen alapítói határozatot csatolva – a Cégbírósághoz bejelent. 

2.)       a)       A Testület a „Martongazda” Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálóját: a HAFLINGI Adótanácsadó, Könyvvizsgáló és Oktatási Kft.-t – 8710 Balatonszentgyörgy, Csillagvár utca 85. sz. – a könyvvizsgálói tisztségéből visszahívja, mivel a Ptk. 3:130. § (1) bekezdés alapján a könyvvizsgálóval a megbízási szerződés nem jött létre, mely tényre figyelemmel az Alapító köteles új könyvvizsgálót választani.

b)           A Testület a Társaság könyvvizsgálójává 2014. szeptember 30. napjától 2015. május 31. napjáig terjedő időtartamra Dr. Cseke László 7400 Kaposvár, Kazinczy F. u. 36. szám alatti lakos – kamarai nyilvántartási száma: 001430 –, egyéni vállalkozó könyvvizsgálót választja meg.

3.)      A Testület – az I. és II. pontban foglalt döntéseire figyelemmel,  Alapítói jogkörében eljárva – a „Martongazda” Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Kft. Székesfehérváron, 2010. május 25. napján kelt Alapító Okiratát 2014. szeptember 30-ai hatállyal az alábbiak szerint módosítja, mely a VII. számú módosítás:

 

1.    Az Alapító Okirat bevezetőjében „a „gazdasági tagságokról” szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.)” mondatrész hatályát veszti, helyébe a „Polgári Törvénykönyvről” szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)” mondatrész lép, míg a 2014. július 1-jei hatály 2014. szeptember 30. napjára módosul.

2.    Az Alapító Okirat 1.3. pontja szövegezésében a martongazda@martonvasar.hu mondatrész hatályát veszti, helyébe az ugyvezeto@martongazda.hu mondatrész lép.

3.    Az Alapító Okirat 7. pontja szövegezése hatályát veszti, helyébe az alábbi szövegezés lép:

„A törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége az üzletrész, amely a társaság bejegyzésével keletkezik.”

4.    Az Alapító Okirat 8.2. pontja hatályát veszti, mellyel egyidejűleg a 8.3. pont számozása 8.2. pontra módosul.

5.    Az Alapító Okirat 10.1. pontja kiegészül  „A döntés az ügyvezetővel való közléssel válik hatályossá.” mondattal.

6.    Az Alapító Okirat 10.2. pontjában a „Gt. 141.§ (2) bekezdése” mondatrész hatályát veszti, helyébe „a „Polgári Törvénykönyvről” szóló 2013. évi V. törvény 3:188. § (2) bekezdése” mondatrész lép, s kiegészül „A legfőbb szerv hatáskörét az Alapító tag gyakorolja” második bekezdéssel.

7.    Az Alapító Okirat 11.2. pontja szövegezése kiegészül a „ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni” mondatrésszel.

8.    Az Alapító Okirat 11.4. pontja második bekezdésében a „Gt. 141 § (2) bekezdésében” törvényi hivatkozás hatályát veszti, helyébe a „Ptk. 3: 188. § (2) bekezdésében” hivatkozás, míg harmadik bekezdésében a „Gt. 23. §-ában” mondatrész helyébe a „Ptk. 3:22. § (1), (4) – (6) bekezdésében, a Ctv. 9/B. § (1)-(2)  és 115. § (1)-(2) bekezdésében”  mondatrész lép.

9.    Az Alapító Okirat 11.9. pontja címe „összeférhetetlenségi szabályok” mondatrésze hatályát veszti, helyébe a „követelmények és kizáró okok” mondatrész lép, egyidejűleg a 11.9. pont 11.9.5.-11.9.7. pontjai hatályukat vesztik, a 11.9. pont kiegészül az alábbi új 11.9.1. és 11.9.6. pontokkal, míg a 11.9.1.-11.9.4. pontok számozása 11.9.2.-11.9.5. pont számozásra, a 11.9.8.-11.9.10. pontok számozása pedig 11.9.7.-11.9.9. pont számozásra módosul.

„11.9.1. Ügyvezető az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.”

„11.9.6. Nem lehet ügyvezető továbbá:

a)    akinek felelősségét a felszámolási vagy kényszertörlési eljárás során ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította és a jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

b)    aki a gazdasági társaság tartozásáért való korlátlan tagi helytállási kötelezettségének nem tett eleget, vagy

c)    akivel mint vezető tisztségviselővel szemben a cégbíróság pénzbírságot szabott ki és a jogerős határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

feltéve hogy a vele szembeni végrehajtás eredménytelen volt.”

10.  Az Alapító Okirat 11.9.3. pontjában az „e tilalom hatálya alatt” mondatrész hatályát veszti, helyébe „az eltiltást kimondó határozatban meghatározott időtartamig” mondatrész lép.

11.  Az Alapító Okirat 11.9.4. pontjában a „tevékenység főtevékenységként” mondatrész hatályát veszti, helyébe a „tevékenységet” mondatrész lép, míg a 11.9.5. pontban a „megszüntetési” eljárás helyébe „kényszertörlési” eljárás mondatrész, a „kizárólagos” mondatrész helyébe pedig a „korlátlanul felelős tag” mondatrész lép.

12.  Az Alapító Okirat 11.10. pontja „szabályai szerint” mondatrészt megelőző „általános” szó törlendő, míg azt követően kiegészül „a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint” mondatrésszel, a 11.11. pontban pedig a „Gt.” törvényi hivatkozás „Ptk.” törvényi hivatkozásra módosul.

13.  Az Alapító Okirat 14.4. pontja címe „összeférhetetlenségi szabályok a Gt. szabályai szerint” mondatrésze hatályát veszti, helyébe a „követelmények és kizáró okok” mondatrész lép, egyidejűleg a 14.4. pont 14.4.5.-14.4.7. pontjai hatályukat vesztik, a 14.4. pont kiegészül az alábbi új 14.4.1. és 14.4.6. pontokkal, míg a 14.4.1.-14.4.4. pontok számozása 14.4.2.-14.4.5. pont számozásra, a 14.4.8.-14.4.10. pontok számozása pedig 14.4.7.-14.4.9. pont számozásra módosul.

„14.4.1. A Felügyelő Bizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.

14.4.6.   Nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja továbbá:

a)    akinek felelősségét a felszámolási vagy kényszertörlési eljárás során ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította és a jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

b)    aki a gazdasági társaság tartozásáért való korlátlan tagi helytállási kötelezettségének nem tett eleget, vagy

c)    akivel mint vezető tisztségviselővel szemben a cégbíróság pénzbírságot szabott ki és a jogerős határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

feltéve hogy a vele szembeni végrehajtás eredménytelen volt.”

14.  Az Alapító Okirat 14.4.3. pontjában az „e tilalom hatálya alatt” mondatrész hatályát veszti, helyébe „az eltiltást kimondó határozatban meghatározott időtartamig” mondatrész lép.

15.  Az Alapító Okirat 14.4.4. pontjában a „tevékenység főtevékenységként” mondatrész hatályát veszti, helyébe a „tevékenységet” mondatrész lép, míg a 14.4.5. pontban a „megszüntetési” eljárás helyébe „kényszertörlési” eljárás mondatrész, a „kizárólagos” mondatrész helyébe pedig a „korlátlanul felelős tag” mondatrész, s a 14.4.7. pontban pedig „a taggyűlés” mondatrész helyébe „az Alapító” mondatrész lép.

16.  Az Alapító Okirat 14.5. pontjában „a „gazdasági társaságokról” szóló 2006. évi IV. tv. 141. §. (2) bekezdése” mondatrész hatályát veszti, helyébe „a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:188. § (2) bekezdése” mondatrész lép.

17.  Az Alapító Okirat 14.6. pontja a „kötelez vizsgálni a Társaság” mondatrészt követően kiegészül az „ügyvezetését” mondatrésszel, továbbá a 14.13. pontja „Gt. 146. §-ában” mondatrésze törlendő, helyébe a „Ptk. 3:193. §-ában” mondatrész lép.

18.  Az Alapító Okirat 14.21. pontja „valamint a kapcsolódó közhasznúsági jelentés” mondatrész törlendő, a 14.22. pontban „Gt. 33. § - 39. §-aiban” mondatrész helyébe a „Ptk. 3:26. § - 3:28.§, 3:119.§- 3:122.§-aiban” mondatrész lép.

19.  Az Alapító Okirat 15.1. pontjában a Társaság könyvvizsgálójára vonatkozó adatok hatályukat vesztik, helyébe az alábbi adatok lépnek:

„Név: Dr. Cseke László

Anyja neve: Németh Borbála

Lakcím: 7400 Kaposvár, Kazinczy F. u. 36.

Kamarai nyilvántartási száma: 001430”

20.  Az Alapító Okirat 15.2. pontjában a megbízás kezdő időpontja 2014. szeptember 30-napjára, míg lejárata 2015. május 31-napjára módosul.

21.  Az Alapító Okirat 15.3. pontja kiegészül az alábbi 15.3.3. ponttal:

„15.3.3.    A könyvvizsgáló nem nyújthat a Társaság részére olyan szolgáltatást és nem alakíthat ki olyan együttműködést az ügyvezetéssel, amely a könyvvizsgálói feladatának független és tárgyilagos ellátását veszélyezteti.”

22.  Az Alapító Okirat 15.4.3. pontja kiegészül a „de távolmaradása az ülés megtartását nem akadályozza” mondatrésszel.

23.  Az Alapító Okirat 15.4.5. pontjában a „Gt-ben vagy az Ectv-ben” mondatrész törlendő, helyébe a ”Ptk-ban” mondatrész lép, a 16.1. pont „Gt-ben„ mondatrésze törlendő, helyébe a „Ptk-ban” mondatrész lép, míg a 15.6. és 17.1. pontban a „Gt.” mondatrész helyébe a „Ptk.” mondatrész lép.

24.  Az Alapító Okirat 17.2. pontja „Gt. és a „mondatrésze törlendő, míg az 1959. évi IV. törvény törvényi hivatkozás helyébe a „2013. évi V. törvény” törvényi hivatkozás lép.

25.  Az Alapító a 2010. május 25.-napján kelt – és ezideig hat ízben módosított – Alapító Okirat egyéb pontjait módosítani nem kívánja, azok változatlanul kötelező érvényűek.

 

4.)      A Testület az Alapító Okirat III. pontban foglalt módosításával az Alapító Okiratot egységes szerkezetbe foglalja, s felhatalmazza a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására.

 Felelős: Dr. Szabó Tibor polgármester

 Határidő: azonnal

5.)      A Testület felkéri az ügyvezetőt, hogy a Székesfehérvári Törvényszék Cégbíróságához a változásbejegyzési kérelmet – jogi képviselő útján – nyújtsa be.

 Felelős: Vörös Péter ügyvezető

 Határidő: döntést követő 30 nap

6.)      A Testület – figyelemmel a Felügyelő Bizottság jegyzőkönyvére – az ügyvezető által előterjesztett beszerzési szabályzatot elfogadja.

7.)      A Testület – figyelemmel a Felügyelő Bizottság jegyzőkönyvére – az ügyvezető által előterjesztett közbeszerzési szabályzatot elfogadja.

8.)      A Testület felkéri a Polgármestert, hogy az alapítói döntésről a Társaság vezető tisztségviselőjét értesítse.

 

A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester

A határozat végrehajtásának határideje: 30 nap


 

1.      sz. melléklet

Alapító Okirat

a VII. számú módosítással egységes szerkezetbe foglaltan

-mely változást a dőlt betűs szedés jelöli -

Az Alapító a „gazdasági tagságokról” szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) a „Polgári Törvénykönyvről” szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően nem jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenység folytatása céljából a Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát 2014. július 1.-i 2014. szeptember 30-ai hatállyal az alábbiak szerint állapítja meg:

1. A Társaság cégneve, székhelye.

1.1. A Társaság cégneve: Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A Társaság rövidített cégneve: Martongazda Nonprofit Kft.

1.2. A Társaság székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.

A Társaság székhelye egyben a központi ügyintézés helye is.

1.3. A cég e-mail elérhetősége: martongazda2011@gmail.com

       A Társaság elektronikus kézbesítési címe: martongazda@martonvasar.hu ugyvezeto@martongazda.hu

1.4. A Társaság honlapja: martongazda.martonvasar.hu

2. A Társaság alapítója

Cégnév (név): Martonvásár Város Önkormányzata

Székhely: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.

Képviseletre jogosult neve: Dr. Szabó Tibor polgármester

Anyja születési neve: Katona-Hlaszták Rozália

Lakcím: 2462 Martonvásár, Dr. Gyulay Gyula utca 9. sz.

3. A Társaság tevékenységi köre(i)

3.1. Főtevékenység:             8130’08 Zöldterület-kezelés

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): 0210’08 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység

                                             0220’08 Fakitermelés

                                             0240’08 Erdészeti szolgáltatás

                                             1610’08 Fűrészárugyártás

                                             1629’08 Egyéb fa-, parafatermék, fonott áru gyártása

                                             4613’08 Fa-, építési anyag ügynöki nagykereskedelme

                                             4671’08 Üzem-, tüzelőanyag nagykereskedelme

                                             4673’08 Fa-, építési anyag-, szaniteráru nagykereskedelme

                                             4778’08 Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme

                                             4941’08 Közúti áruszállítás

3600’08 Víztermelés, -kezelés, -ellátás

3700’08 Szennyvíz gyűjtése, kezelése

3811’08 Nem veszélyes hulladék gyűjtése

3821’08 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

3900’08 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés

4110’08 Épületépítési projekt szervezése

4120’08 Lakó- és nem lakóépület építése

4211’08 Út, autópálya építése

4222’08 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése

4299’08 Egyéb m.n.s. építés

4311’08 Bontás

4312’08 Építési terület előkészítése

4321’08 Villanyszerelés

4322’08 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés

4329’08 Egyéb épületgépészeti szerelés

4931’08 Városi, elővárosi, szárazföldi személyszállítás

4932’08 Taxi személyszállítás

4939’08 Egyéb szárazföldi személyszállítás

5621’08 Rendezvényi étkeztetés

5629’08 Egyéb vendéglátás

6810’08 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele

6820’08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

7010’08            Üzletvezetés

7021’08            PR, kommunikáció

7022’08            Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás

7112’08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás

7490’08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

8110’08 Építményüzemeltetés

8129’08 Egyéb takarítás

8219’08 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

8230’08 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

8299’08 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás

8559’08 M.n.s. egyéb oktatás

8560’08 Oktatást kiegészítő tevékenység

9004’08 Művészeti létesítmények működtetése

9101’08 Könyvtári, levéltári tevékenység     

9102’08 Múzeumi tevékenység

9311’08 Sportlétesítmény működtetése

9329’08 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

3312’08 Ipari gép, berendezés javítása

3314’08 Ipari villamos gép, berendezés javítása

3320’08 Ipari gép, berendezés üzembe helyezése

4221’08 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése

4331’08 Vakolás

4332’08 Épületasztalos-szerkezet szerelése

4333’08 Padló-, falburkolás

4334’08 Festés, üvegezés

4339’08 Egyéb befejező építés mns.

4391’08 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés

4399’08 Egyéb speciális szaképítés mns.

4942’08 Költöztetés

7111’08 Építészmérnöki tevékenység

7120’08 Műszaki vizsgálat, elemzés

8121’08 Általános épülettakarítás

8122’08 Egyéb épület-, ipari takarítás

8211’08 Összetett adminisztratív szolgáltatás

8220’08 Telefoninformáció

9524’08 Bútor, lakberendezési tárgy javítása

9603’08 Temetkezés, temetkezést kiegészítő szolgáltatás

 

3.3.   A Társaság ügyvezetése nem jogosult a tevékenységi kör(ök) módosítására.

3.4.   A Társaság a tevékenységi körében megjelölt tevékenységek közül azokat, amelyek külön engedélyhez, bejelentéshez kötöttek, csak az erre vonatkozó külön engedély birtokában, illetve a bejelentés megtörténtét követően kezdi meg és gyakorolja.

         A Társaság Alapítója kijelenti, hogy képesítéshez kötött tevékenységet a Társaság csak abban az esetben végez, ha a Társaságnak jogszabályban meghatározott képesítési feltételekkel rendelkező alkalmazottja, vagy vele tartós megbízási jogviszonyban álló megbízottja rendelkezésre áll.

3.5.   A Társaság tevékenységét nonprofit gazdasági társaságként gyakorolja, amelynek keretében elsődlegesen a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló tevékenységet végez, üzletszerű gazdasági tevékenységet csak kiegészítő jelleggel folytat.

3.6.   A Társaság a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény – továbbiakban: Mötv. – 13. § (1) bekezdés 1., 2., 5., 14. és 18. pontjaiban meghatározott az alábbi önkormányzati feladatok megvalósítását végzi Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestületével kötött közszolgáltatási szerződések alapján:

•        településfejlesztés

•        köztemető kialakítása, fenntartása

•        közvilágításról való gondoskodás

•        helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása

•        közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása

•        környezet közegészségügy körében: köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása

•        a kistermelők, őstermelők számára – jogszabályban meghatározott termékeik – értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is.

•        helyi közösségi közlekedés biztosítása

3.7.   A gazdálkodás során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okirat 3.1. és 3.2. pontjában  foglaltak szerint meghatározott tevékenységére fordítja.

3.8.   A Társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól anyagi támogatást nem fogad el.

3.9.   A Társaság célja a 3.6. pontban nevesített önkormányzati feladatok költséghatékony megvalósítása minden lehetséges anyagi erő, támogatás bevonásával és pályázati lehetőség felhasználásával.

4. A Társaság működésének időtartama és üzleti éve

A társaság időtartama:  határozatlan.

A Társaság üzleti évei a mindenkori naptári évvel azonosak.

 

 

5. A Társaság törzstőkéje

5.1.      A Társaság törzstőkéje 3.000.000,- Ft, azaz hárommillió forint, amely 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forint készpénzből áll, amely a törzstőke 100% százaléka.

5.2.      A törzstőke teljesítésének megtörténtét az ügyvezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni.

6. A tag törzsbetétje

6.1. Név (Cégnév): Martonvásár Város Önkormányzata

A törzsbetét összege: 3.000.000,- Ft

A törzsbetét összetétele:

a) Készpénz : 3.000.000,-Ft

6.2.      Az Alapító a 2014. január 1-i hatályú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírását követő 5 banki napon belül köteles a 2.500.000,- Ft összegű törzstőke emeléssel megemelt törzsbetét teljes összegét a Társaság rendelkezésére bocsátani, annak pénzintézeti számlájára történő átutalással.

6.3.      Az Alapítót egyéb vagyoni értékű szolgáltatás nem terheli.

7. Üzletrész

A társaság bejegyzését követően a tag jogait és a társaság vagyonából őt megillető hányadot az üzletrész testesíti meg. A tagnak csak egy üzletrésze lehet.

 

A törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége az üzletrész, amely a társaság bejegyzésével keletkezik.

8. Az üzletrészek átruházása, felosztása

8.1.  Az egyszemélyes társaság a saját üzletrészét nem szerezheti meg.

8.2.  Az üzletrész csak átruházás, a megszűnt tag jogutódlása és öröklés, valamint a házastársi közös vagyon megosztása esetén osztható fel.

8.2.  Ha az egyszemélyes társaság az üzletrész felosztása vagy a törzstőke emelése folytán új taggal egészül ki, és így többszemélyes társasággá válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot társasági szerződésre módosítani.

9. A Társaság gazdálkodása

9.1. A Társaság az éves gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel azt a 3.1. és 3.2. pontban rögzített tevékenységére fordítja.

9.2. A Társaság az államháztartás alrendszereitől – a normatív támogatás kivételével – csak írásbeli szerződés alapján részesülhet feladatfinanszírozást szolgáló, avagy más támogatásban, melyben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját.

9.3. A Társaság kettős könyvvitelt vezet, a könyvvezetés magyar nyelven, forintban történik.

9.4. A Társaság az éves beszámolóját a tárgyévet követő év május 31-ig készíti el, melyet az Alapító hagy jóvá, s azt követően annak letétbe helyezéséről gondoskodik, továbbá a FORUM MARTINI, Martonvásár Város Önkormányzata hivatalos lapjában, továbbá saját honlapján is közzé teszi.

9.5. A  Társaság beszámolója tartalmazza:

a)       a mérleget,

b)      az eredménykimutatást (eredménylevezetést)+kiegészítő melléklet.

 

9.6.  A Társaság beszámolójára a számvitelről szóló törvény, valamint az annak végrehajtási jogszabályai előírásait kell alkalmazni.

 

9.7.  A beszámolót és a mellékletet a Felügyelő Bizottság véleményezi.

 

9.8. Az Alapító bármikor jogosult a Társaság könyveit és iratait megtekinteni, azokat megvizsgálni. Az Alapító betekintési jogát saját költségén megbízottak vagy szakértők útján is gyakorolhatja.

10.Az alapítói határozat

10.1.    A taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben az Alapító határozattal dönt, és erről az ügyvezetőt írásban értesíti. A döntés az ügyvezetővel való közléssel válik hatályossá.

10.2.    Az Alapító kizárólagos hatáskörébe tartoznak mindazok a kérdések, amelyeket a Gt. 141.§ (2) bekezdése a „Polgári Törvénykönyvről” szóló 2013. évi V. törvény 3:188. § (2) bekezdése a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal, továbbá a 3.7. pontban foglalt közszolgáltatási szerződés megkötése és döntés olyan hitel, kölcsön felvételének, vagy a vagyon olyan mértékű megterhelésének, elidegenítésének, illetőleg bármely szerződés megkötésének jóváhagyásáról, amely értéke meghaladja a törzstőke 50 %-át.

A legfőbb szerv hatáskörét az Alapító tag gyakorolja.

10.3.    Az Alapító a „Magyarország helyi önkormányzatokról” szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. – Mötv. – és az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról rendelkező mindenkori hatályos önkormányzati rendeletben meghatározott eljárási rendben és formában hozza meg döntéseit.

10.4. Az Alapító Önkormányzat Képviselőtestülete üléséről az Mötv. 52. § (1) bekezdése szerinti tartalmú jegyzőkönyv készül. Az ügyvezető az Alapító által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást vezet (Határozatok Könyve), mely tartalmazza a döntés tartalmát, időpontját és hatályát, a határozat végrehajtásának határidejét és a végrehajtásért felelős személyt.

        Az Alapító döntéseit az érintettekkel az ügyvezető a döntéstől számított 8 napon belül írásban értesíti.

10.5.    A Társaság ügyvezetője legalább félévente írásban köteles beszámolni a végzett munkájáról Martonvásár Város Önkormányzata Képviselőtestületének, mint a Társaság Alapítójának.

11. Az ügyvezető

11.1.  A Társaság ügyvezetője:

Név: Vörös Péter

Születési hely, idő: Baja, 1970. november 5.

Anyja neve: Kovács Ilona

Lakcím: 2462 Martonvásár, Radnóti u. 6.

Adóazonosító jel száma: 8379282809

A megbízatás határozott időre szól.

A megbízatás kezdő időpontja: 2014. július 1.

A megbízatás lejárta: 2014. december 31.

11.2. Az ügyvezető fizetőképességi nyilatkozat tételére köteles, ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.

11.3. Az ügyvezető feladatát munkaviszonyban látja el.

11.4.    A Társaság ügyeinek intézését, képviseletét harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt az ügyvezető látja el.

        Az ügyvezető önállóan jogosult a Társaság képviseletére, cégjegyzésre, szerződések megkötésére, azonban a Gt. 141 § (2) bekezdésében Ptk. 3: 188. § (2) bekezdésében és jelen társasági szerződés 10.2. pontjában foglaltaknak megfelelően.

Az ügyvezetővel szemben a Gt. 23. §-ában Ptk. 3:22. § (1), (4) – (6) bekezdésében, a Ctv. 9/B. § (1)-(2) és 115. § (1)-(2) bekezdésében s jelen társasági szerződés 11.9. pontjában meghatározott kizáró körülmények nem állnak fenn.

11.5.    A Társaság ügyeinek vitelére és a Társaság képviseletére az ügyvezető a 13. pont szerint önállóan jogosult, de a képviseleti jog gyakorlása körében és az ügyvezetés során tartozik figyelembe venni azokat a korlátozásokat, amelyeket az Alapító határozata megállapít.

11.6.    A Társaság munkavállalói felett a munkáltatói jogokat az ügyvezető önállóan gyakorolja.

11.7.    Az ügyvezető a Társaságtól az Alapító által meghatározott díjazásban részesül, – s költségtérítésben részesülhet – melyet évente a számviteli beszámoló jóváhagyásakor az Alapító felülvizsgál.

11.8.    Az ügyvezető feladata különösen:

-   A Társaság szakmai irányítása.

-   A Társaság képviselete.

-   A Társaság gazdálkodásának, számvitelének irányítása.

-   Az Alapító döntéseinek nyilvántartása, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése.

-   A Társaság költségvetésének tervezése, mérlegtervezet előkészítése és az Alapító elé való terjesztése.

-   A Felügyelő Bizottság, valamint a könyvvizsgáló információkkal történő ellátása, a könyvvizsgálóval megbízási szerződés megkötése.

-   A Társaság szabályzatainak elkészítése, folyamatos aktualizálása.

-   A Társaság működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés biztosítása.

-   A tagjegyzék, a Határozatok Könyve vezetése.

11.9.    Az ügyvezetőre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok követelmények és kizáró okok:

11.9.1.   Ügyvezető az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.

11.9.2.   Nem lehet ügyvezető az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült.

11.9.3.   Nem lehet ügyvezető, akit jogerős bírói ítélettel a vezető tisztségviselés gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt. az eltiltást kimondó határozatban meghatározott időtartamig.

11.9.4.   Nem lehet ügyvezető, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, ha az abban megjelölt tevékenység főtevékenységként tevékenységet folytatja a Társaság.

11.9.5.   A gazdasági társaság megszüntetési kényszertörlési eljárás során való törlését követő öt évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a megszüntetési kényszertörlési eljárás megindításának időpontjában, a törlés évében, vagy a törlést megelőző évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, kizárólagos korlátlanul felelős tag vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag volt.

11.9.5.   Nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, akinek - mint a jogutód nélkül megszűnt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének, kizárólagos vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tulajdonosának - felelősségét a jogutód nélküli megszüntetést eredményező eljárás során ki nem elégített követelésekért a bíróság a Cstv. vagy a Ctv. alapján indított eljárásban jogerősen megállapította, és a jogerős bírósági határozat szerinti helytállási kötelezettség alapján a fizetési kötelezettségeit nem teljesítette.

11.9.6.   Nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője, akivel szemben a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban pénzbírságot szabott ki, és jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette.

11.9.7.   Nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a Gt. 104. § (1) bekezdésében foglalt helytállási kötelezettségének nem tett eleget.

11.9.6.   Nem lehet ügyvezető továbbá:

a)    akinek felelősségét a felszámolási vagy kényszertörlési eljárás során ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította és a jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

b)    aki a gazdasági társaság tartozásáért való korlátlan tagi helytállási kötelezettségének nem tett eleget, vagy

c)    akivel mint vezető tisztségviselővel szemben a cégbíróság pénzbírságot szabott ki és a jogerős határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

feltéve, hogy a vele szembeni végrehajtás eredménytelen volt.

11.9.7.   Az ügyvezető – a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – nem szerezhet részesedést a Társaságéval azonos tevékenységet főtevékenységként megjelölő más gazdálkodó szervezetben, továbbá nem lehet vezető tisztségviselő a Társaságéval azonos főtevékenységet végző más gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben, kivéve, ha ehhez az Alapító hozzájárul.

11.9.8.   Az ügyvezető és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a Társaság főtevékenységi körébe tartozó ügyleteket.

11.9.9.   Az ügyvezető és közeli hozzátartozója, valamint élettársa a felügyelő bizottság tagjává nem választható meg.

11.10.    Az ügyvezető a Társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal, a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A jogszabályok, az Alapító által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségek felróható megszegésével a Társaságnak okozott károkért a polgári jog általános szabályai szerint a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a Társasággal szemben.

11.11.    Az ügyvezető felelősségét és működésének - jelen szerződésben nem szabályozott - feltételeit a Gt. Ptk. határozza meg.

12. Cégvezető

12.1.  A társaságnál cégvezető kinevezésére nem kerülhet sor.

13. Cégjegyzés

Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név: Vörös Péter ügyvezető

14. Felügyelőbizottság

14.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására sor kerül.

14.2. A felügyelőbizottság elnöke:

Név: Gucsek István

Anyja  születési neve: Mikulásik Erzsébet

Lakcím: 2462 Martonvásár, Vasút utca 2.

A megbízatás határozatlan időre szól.

A megbízatás kezdő időpontja: 2013. január 29.

14.3.  A felügyelőbizottság tagjai:

Név: Kántor Ferenc

Anyja  születési neve: Balikó Gizella

Lakcím: 2462 Martonvásár, Hunyadi út 65.

A megbízatás határozatlan időre szól.

A megbízatás kezdő időpontja: 2013. január 29.

Név: Varga Ferenc

Anyja  születési neve: Kiss Ilona

Lakcím: 2462 Martonvásár, Rózsa u. 19.

A megbízatás határozatlan időre szól.

A megbízatás kezdő időpontja: 2013. január 29.

14.4.   A Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok a Gt. szabályai szerint követelmények és kizáró okok:

14.4.1. A Felügyelő Bizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.

14.4.2. Nem lehet felügyelő bizottsági tag az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül.

14.4.3.             Nem lehet felügyelő bizottsági tag, akit jogerős bírói ítélettel a vezető tisztségviselés gyakorlásától feltiltottak, e tilalom hatálya alatt. az eltiltást kimondó határozatban meghatározott időtartamig.

14.4.4. Nem lehet felügyelő bizottsági tag, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, ha az abban megjelölt tevékenységet főtevékenységként tevékenységet folytatja a Társaság.

14.4.5. A gazdasági társaság megszüntetési kényszertörlési eljárás során való törlését követő öt évig nem lehet más gazdasági társaság felügyelő bizottsági tagja az a személy, aki a megszüntetési kényszertörlési eljárás megindításának időpontjában, a törlés évében, vagy a törlést megelőző évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, kizárólagos korlátlanul felelős tag vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag volt.

14.4.5. Nem lehet más gazdasági társaság felügyelő bizottsági tagja az a személy, akinek - mint a jogutód nélkül megszűnt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének, kizárólagos vagy többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tulajdonosának - felelősségét a jogutód nélküli megszüntetést eredményező eljárás során ki nem elégített követelésekért a bíróság a Cstv. vagy a Ctv. alapján indított eljárásban jogerősen megállapította, és a jogerős bírósági határozat szerinti helytállási kötelezettség alapján a fizetési kötelezettségeit nem teljesítette.

14.4.6. Nem lehet gazdasági társaság felügyelő bizottsági tagja, akivel szemben a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban pénzbírságot szabott ki, és jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette.

14.4.7. Nem lehet gazdasági társaság felügyelő bizottsági tagja az a személy, aki a Gt. 104. § (1)  bekezdésében foglalt helytállási kötelezettségének nem tett eleget.

14.4.6. Nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja továbbá:

 

a) akinek felelősségét a felszámolási vagy kényszertörlési eljárás során ki nem elégített hitelezői követelésért a bíróság jogerősen megállapította és a jogerős bírósági határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

b) aki a gazdasági társaság tartozásáért való korlátlan tagi helytállási kötelezettségének nem tett eleget, vagy

c) akivel mint vezető tisztségviselővel szemben a cégbíróság pénzbírságot szabott ki és a jogerős határozat szerinti fizetési kötelezettségét nem teljesítette,

feltéve, hogy a vele szembeni végrehajtás eredménytelen volt.

14.4.7. A felügyelő bizottsági tag – a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – nem szerezhet részesedést a Társaságéval azonos tevékenységet főtevékenységként megjelölő más gazdálkodó szervezetben, továbbá nem lehet vezető tisztségviselő és felügyelő bizottsági tag a Társaságéval azonos főtevékenységet végző más gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben, kivéve, ha ehhez a taggyűlés az Alapító hozzájárul.

14.4.8. A felügyelő bizottsági tag és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a Társaság főtevékenységi körébe tartozó ügyleteket.

14.4.9. A felügyelő bizottsági tag és közeli hozzátartozója, valamint élettársa ügyvezetővé nem választható meg.

14.5.   A Felügyelő Bizottság mindazon ügyekben véleményt nyilvánít, melyet a „gazdasági társaságokról” szóló 2006. évi IV. tv. 141. §. (2) bekezdése a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:188. § (2) bekezdése s jelen Alapító Okirat 10.2. pontja az Alapító kizárólagos hatáskörébe utal.

14.5.1. Véleményezési jog gyakorlásához szükséges írásbeli döntés-tervezeteket az Önkormányzat polgármestere köteles az Alapító ülése előtt legalább 8 nappal a Felügyelő Bizottság elnöke, s az ügyvezető részére átadni, aki a Felügyelő Bizottság ülésének összehívásáról gondoskodik. Halaszthatatlan döntés esetén a vélemény beszerzése rövid úton (így különösen: távbeszélő, fax, e-mail) is történhet, azonban az így véleményt nyilvánító FB, illetőleg ügyvezető 5 napon belül köteles véleményét írásban is a döntést hozó Alapító rendelkezésére bocsátani.

14.5.2. A Felügyelő Bizottság kialakított véleményét az Alapító felé az FB elnöke ismerteti, aki az Alapító – Társasággal kapcsolatos – napirendi pontot tárgyaló ülésein meghívottként tanácskozási joggal vesz részt. Az ügyvezető ugyanezen napirendi pontoknál szintén tanácskozási joggal vesz részt az Alapító ülésein.

14.6.   A Felügyelő Bizottság elnöke irányítja a Felügyelő Bizottság tevékenységét. A Felügyelő Bizottság jogosult, illetőleg köteles vizsgálni a Társaság ügyvezetését, a pénzügyi, gazdasági tevékenységet, véleményezi a költségvetés, a mérleg tervezetét.

A Felügyelő Bizottság tagjainak díjazásáról az Alapító dönt. A Felügyelő Bizottság tagjai az Alapító külön döntéséig díjazás nélkül látják el tevékenységüket.

14.7.   A Felügyelő Bizottság szükség szerint, de legalább évente két ülést tart. Az üléseket az elnök hívja össze írásban, a napirend megjelölésével legalább 5 nappal az ülés időpontja előtt.

14.8.   A Felügyelő Bizottság rendkívüli ülésének összehívását – az ok és cél megjelölésével – bármely tag kezdeményezheti, ennek a kezdeményezésnek az elnök 8 napon belüli intézkedéssel, az ülés 30 napon belüli összehívásával köteles eleget tenni.

Ha az elnök a kérelmének nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására.

14.9.   A Felügyelő Bizottság testületként jár el.

14.10. A Felügyelő Bizottság ülése akkor határozatképes, ha valamennyi tagja, azaz 3 fő jelen van. A Felügyelő Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A Felügyelő Bizottság tagját e minőségében az Alapító nem utasíthatja.

14.11. A Felügyelő Bizottság döntéseit nyílt szavazással hozza meg. A döntés meghozatalához legalább 2 fő „igen” szavazat szükséges.

           A Felügyelő Bizottság elnöke gondoskodik a döntésnek az érintettekkel való írásbeli – igazolt módon történő – közléséről.

14.12. A Felügyelő Bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg, melyet az Alapító hagy jóvá.

14.13. A Felügyelő Bizottság üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melynek tartalmilag meg kell felelnie a Gt. 146. §-ában a Ptk. 3:193. §-ában előírtaknak azzal, hogy a jegyzőkönyvet a Felügyelő Bizottság elnöke és az ülésen jelen lévő valamennyi tagja aláírja.

14.14. A Felügyelő Bizottság döntéseiről a Felügyelő Bizottság elnöke nyilvántartást vezet. Ezen nyilvántartást a Felügyelő Bizottság elnöke kezeli. A nyilvántartásban fel kell tüntetni a döntések tárgyát, tartalmát, időpontját, hatályát, a döntést támogatók és ellenzők, továbbá tartózkodók számarányát, valamint a határozat végrehajtási határidejét és a végrehajtásért felelős személyt.

14.15. Ha a Felügyelő Bizottság tagjainak száma 3 fő alá csökken, vagy nincs aki ülését összehívja, az ügyvezető a Felügyelő Bizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles értesíteni az Alapítót, kérve az Önkormányzat Képviselőtestülete összehívását.

14.16. A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Társaság működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőtől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a Társaság könyveibe, irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja.

14.17.  A Felügyelő Bizottság köteles az intézkedésre való jogosultságának megfelelően az Alapítót és az ügyvezetőt tájékoztatni és az Alapító Képviselőtestülete összehívását ke