Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

247/2023. (12. 13.) a Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. keretein belül működő Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház, a Martonvásári Városi Könyvtár és a Martonvásári Óvodatörténeti Gyűjtemé

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

247/2023. (XII.13.) határozata

a Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. keretein belül működő Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház, a Martonvásári Városi Könyvtár és a Martonvásári Óvodatörténeti Gyűjtemény 2024. évi rendezvénytervéről, valamint az önkormányzat hivatalos ünnepségeiről

 

 

1. Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Martonvásár Városi Közszolgáltató NKft. keretein belül működő Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház, a Martonvásári Városi Könyvtár és a Martonvásári Óvodatörténeti Gyűjtemény 2024. évi rendezvénytervét jelen határozat 1-3. mellékletei szerinti tartalommal, amelynek része az önkormányzat hivatalos ünnepségeiről szóló terv is.

2. A Képviselő-testület felkéri az MVK NKft. ügyvezetőjét, hogy a jelen határozat 1. melléklete szerinti rendezvények megtartásához, valamint a 3. mellékletben foglalt helyszín és infrastruktúra biztosításhoz a mellékletekben megjelölt összegeket a MVK NKft. 2024. évi üzleti tervébe tervezze be, az önkormányzattal fennálló és hatályos fenntartói és támogatói keretszerződés, és közszolgáltatási szerződések keretében, átadott támogatási összegként.

3. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az önkormányzat 2024. évi költségvetésének előkészítése során a jelen határozat 2. melléklete szerinti projektek finanszírozásához szükséges forrást az önkormányzat 2024. évi költségvetésébe tervezze be.

4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, és legfőbb szervként eljárva az MVK NKft. ügyvezetőjét, hogy a jelen határozat 2. mellékletében megjelölt projektrendezvények finanszírozása érdekében aláírják jelen határozat 4. melléklete szerinti szerződést, amennyiben a 3. pont szerint az önkormányzat 2024. évi költségvetésében a szükséges összeg rendelkezésre áll.

 

A határozat végrehajtásáért felelős: ügyvezető

A határozat végrehajtásának határideje: 2024. december 31.

247/2023. (XII.13.) határozat 4. melléklete

 

Iktatószám:……………………………….

 

ESETI FINANSZÍROZÁSI SZERZŐDÉS

(egyedi kulturális közfeladat ellátására)

 

 

amely létrejött

 

egyrészről Martonvásár Város Önkormányzata (2462 Martonvásár, Budai út 13., törzsszám: 727431; adószám:15727433-2-07) képviseletében Dr. Szabó Tibor polgármester (a továbbiakban: Önkormányzat),

 

másrészről a Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (2462 Martonvásár, Szent László út 2., adószáma: 24901084-2-07, Cg.: 07-09-024940, bankszámlaszáma: 11600006-00000000-66539696), képviseletében Tóth Balázs ügyvezető (a továbbiakban: Közszolgáltató)

 

(Önkormányzat és Közszolgáltató együttesen a továbbiakban: Felek) között alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel:

 

  1. Előzmények

 

Felek 2020. májusában az Önkormányzat, mint tulajdonos Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében – a katasztrófavédelemmel és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított jogkörben – eljárva Martonvásár Város Polgármestere által hozott 96/2020. (V. 12.) határozat alapján közszolgáltatási szerződést kötöttek egymással kulturális (közművelődési és közgyűjteményi) közfeladat-ellátás megvalósítására, 2020. július 1-jétől kezdődő hatállyal, melyet Felek 2021. január 1-jétől felülvizsgáltak az Önkormányzat Képviselő-testületének 325/2020. (XI. 24.) határozatában foglaltak szerint, melyben a támogatási, pénzügyi feltételeket rögzítő Fenntartói és támogatói keretszerződést (a továbbiakban: Keretszerződés) is elfogadta.

 

A Keretszerződés rögzítette, hogy a tervezhető, folyamatos finanszírozást igénylő feladatok vonatkozásában a tárgyévi költségvetési rendeletében jóváhagyott összegnek megfelelően finanszírozza a Közszolgáltató egyes közszolgáltatási feladatait.  Ugyanakkor a gazdasági helyzet okozta bizonytalanság miatt nem tervezhető közművelődési, kulturális rendezvények megtartása körében az Önkormányzat és Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződésben meghatározott feladatokhoz illeszkedő módon adott feladat ellátásra külön finanszírozási szerződést köt.

 

Az Önkormányzat Képviselő-testülete …../2023. (…….) határozatában elfogadta a Közszolgáltató által előterjesztett, a 2024. évre a Felek közreműködésével megrendezhető rendezvények koncepcióját.

 

  1. Szerződés tárgya

 

Közszolgáltató 2024. évben az Önkormányzat Képviselő-testülete által elfogadott, a Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. keretein belül működő Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház, a Martonvásári Városi Könyvtár és a Martonvásári Óvodatörténeti Gyűjtemény 2023. évi rendezvénytervéről, valamint az önkormányzat hivatalos ünnepségeiről szóló …../2023. (…...) határozat 2. mellékletében meghatározott, „Projektként” megjelölt kulturális, közművelődési rendezvények, események megszervezését vállalja, azokban működik közre, társszervezőkkel, közreműködőkkel (a továbbiakban: közszolgáltatás).

 

  1. Pénzügyi feltételek

 

  1. Önkormányzat a Közszolgáltató részére a II. pontban rögzített közszolgáltatás megvalósításáért összesen legfeljebb 25 000 000 Ft-ot, azaz huszonötmillió forintot biztosít átadott pénzeszköz formájában.
  2. Felek megállapodnak, hogy Önkormányzat az 1. pontban rögzített összeget jelen szerződés aláírását követő …… napon belül átutalja Közszolgáltató 11600006-00000000-93797878 számú számlájára.
  3. A III. 1. pontban rögzített finanszírozás mértéke nem haladhatja meg a II. pontban szereplő közszolgáltatás ellátásának költségét, azaz a megvalósítással kapcsolatban felmerült költségek és az ezzel összefüggésben keletkezett bevételek különbségét.
  4. Az önkormányzati finanszírozás esetében a költségek elismerésének feltétele, hogy igazolt kapcsolat legyen a közszolgáltatási kötelezettség ellátása során végzett tevékenységek és a ráfordítások között. Ezen kapcsolat igazolásának eszközei a pontos költségkalkuláció (elő-, illetve utókalkuláció), költségfelosztás és a bizonylatok.
  5. Közszolgáltató a jelen eseti finanszírozási szerződés II. pontjában foglalt, a III. 1. pontnak megfelelően finanszírozott feladatokról, azok befejezésétől számított 45 napon belül elszámolást készít. Befejezettnek akkor tekinthető a II. pontban rögzített közszolgáltatás megvalósítása, ha valamennyi, tervezett tevékenységhez kapcsolódó költség az adott rendezvény/esemény megvalósítása körében kifizetésre került Közszolgáltató által.
  6. Az elszámolásnak tartalmaznia kell a megvalósított feladatok szakmai beszámolóját, valamint az átadott pénzeszközök tételes elszámolását.
  7. Önkormányzat a 6.-7. pontban rögzített elszámolást ellenőrzi, és annak elfogadásáról a Képviselő-testület dönt legkésőbb a jelen szerződés II. pontjában rögzített közszolgáltatási feladat ellátás megvalósításának időpontját követő év május 31-ig, a Keretszerződésben rögzített teljes elszámolás elfogadásával egyidejűleg.

 

  1. Felek jogai és kötelezettségei

 

  1. A Közszolgáltatónak e szerződés keretében nyújtott támogatás közpénznek minősül, melyre vonatkozóan a közpénzek felhasználására, ellenőrzésére, a közzétételi kötelezettségre és az átláthatóság szabályaira vonatkozó jogszabályokat megfelelően alkalmazni kell.
  2. A szerződés hatálya alatt, és a megszűnését követően is mindkét fél köteles titokként kezelni az általa megszerzett információkat, és azokat csak annyiban hozhatják nyilvánosságra, amennyiben az a szerződésben foglalt feladat megvalósításához nélkülözhetetlen, illetve amennyiben ahhoz a másik szerződő fél hozzájárult.
  3. A Közszolgáltató kötelezettségei:
  1. köteles megfelelni a rá vonatkozó jogszabályoknak, különösen az olyan rendelkezéseknek, amelyek esetében a megfelelés hiánya veszélyezteti a jelen szerződésből fakadó kötelezettségei teljesítését;
  2. köteles minden olyan engedélyt, hozzájárulást megszerezni, bejelentést megtenni, amelyek jogszabály, illetve az Önkormányzat, mint tulajdonos előírása alapján a jelen szerződésben foglalt közszolgáltatás megvalósításához szükséges;
  1. Az Önkormányzat kötelezettségei:
  1. köteles a szerződésben a Közszolgáltató által vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében Közszolgáltatóval együttműködni, így különösen minden olyan rendelkezésére álló információt a Közszolgáltatónak átadni, amely a kötelezettségek teljesítését elősegíti,
  2. köteles a szerződésben rögzítettek szerint Közszolgáltató tevékenységét finanszírozni.
  1. Közszolgáltató jogosult arra, hogy a jelen szerződésből fakadó kötelezettségeinek teljesítése érdekében egy vagy több közreműködőt vegyen igénybe, ha ezáltal a kötelezettségek teljesítésének hatékonysága, illetve minősége javul vagy a költségei csökkennek.
  2. A Közszolgáltató és a közreműködők közötti szerződések rendelkezései nem lehetnek ellentétesek a jelen szerződésben foglaltakkal, valamint a közreműködők igénybevétele nem növelheti a Közszolgáltatónak fizetendő önkormányzati finanszírozást.
  3. A Közszolgáltató az Önkormányzat erre irányuló írásbeli kérelme esetén, annak kézhezvételét követő 5 napon belül köteles tájékoztatni az Önkormányzatot – a közüzemi szolgáltatók kivételével – a közreműködők köréről, feladataik terjedelméről és velük kötött szerződésben foglalt feltételekről.
  4. A Közszolgáltató a közreműködők teljesítéséért úgy felel, mintha saját maga teljesített volna.
  5. Jelen szerződés keretében írásbeli közlésnek minősül a valamely fél képviseletére jogosult személy által kézjeggyel ellátott irat, valamint sürgős esetben az alábbi kapcsolattartási elektronikus levelezési címekről a szintén kapcsolattartásra megjelölt elektronikus levelezési címekre érkező elektronikus levél.
    1. Kapcsolattartó Önkormányzat részéről (tulajdonosi képviselő a jelen szerződésben rögzített közfeladatok megvalósítása keretében):

                   Név: Horváth Bálint

                   Funkció: alpolgármester

                   Telefonszám: +36-30-350-7566

     Elektronikus levelezési cím: horvath.balint@martonvasar.hu; horvath.balint.martonvasar@gmail.com

 

  1. Kapcsolattartó Önkormányzat részéről (gazdálkodási feladatok ellátása, finanszírozási kérdések körében):

                   Név: Tompai Judit

                   Funkció: pénzügyi irodavezető

                   Telefonszám: +36-30-576-4522

                   Elektronikus levelezési cím: tompai.judit@martonvasar.hu

 

  1. Kapcsolattartó Önkormányzat részéről (törvényességi ellenőrzés keretében):

                   Név: Dr. Szabó-Schmidt Katalin

                   Funkció: jegyző

                   Telefonszám: +36-20-256-0095

                   Elektronikus levelezési cím: jegyzo@martonvasar.hu

 

  1. Kapcsolattartó közszolgáltató részéről:

                   Név: Bocsi Andrea

                   Funkció: igazgató

                   Telefonszám: +36-20-484-9955

                   Elektronikus levelezési cím: igazgato@martonkult.hu

Felek gondoskodnak arról, hogy a kijelölt kapcsolattartókat – mint érintetteket – megfelelőképp tájékoztassák arról, hogy a jelen Szerződésben megadott személyes adataikat a Felek közfeladat ellátása érdekében történő kapcsolattartás céljából kezelik, összhangban a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletével (a továbbiakban: GDPR rendelet). Az adatkezelés jogalapja a GDPR rendelet 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja.

 

Felek tudomásul veszik, hogy a kapcsolattartóként megjelölt személy a GDPR rendelet 15., 16. és 18. cikkével összhangban gyakorolhatja hozzáférési jogát, kérheti a személyes adatainak helyesbítését, kezelésének korlátozását, illetve a GDPR rendelet 21. cikke szerint tiltakozhat azok kezelése ellen. A kötelezően megadott személyes adatok kezelése jelen Szerződés előkészítésével kezdődik és az adatok törléséig tart. A törlésre akkor kerülhet sor, ha a vonatkozó európai uniós és nemzeti jogszabályok szerint a támogatott tevékenység egyes részeivel kapcsolatos dokumentum-megőrzési kötelezettség megszűnik.

 

Felek haladéktalanul tájékoztatják egymást, amennyiben valamely kapcsolattartóként megjelölt személy a fentiek szerint gyakorolja hozzáférési jogát, kéri a személyes adatainak helyesbítését, kezelésének korlátozását, vagy tiltakozik azok kezelése ellen.

 

  1. Szerződő felek jelen szerződés teljesítése érdekében szorosan (közvetlen kapcsolat formájában is) együttműködnek. Ennek kapcsán
  1. kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására kell hozniuk azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket stb., amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozzák vagy befolyásolják;
  2. kölcsönösen, illetve külön-külön is meg kell tenniük azokat az intézkedéseket, nyilatkozatokat stb., amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárítása érdekében szükségesek.
  1. Az Önkormányzat jogosult – illetve jogszabályban meghatározott esetekben köteles – a Közszolgáltató jelen szerződésben meghatározott kötelezettségeinek teljesítését saját maga vagy szakértő bevonásával – ellenőrizni. Közszolgáltató köteles az ellenőrzés során az Önkormányzat képviselőivel – ideértve az Önkormányzat által megbízott szakértőket is – együttműködni, számukra minden szükséges információt és tájékoztatást megadni, így különösen a számviteli nyilvántartásaiba betekintést engedni, valamint a jelen szerződésből fakadó közfeladat ellátást megvalósító tevékenységére és a gazdálkodására vonatkozó minden adatot szolgáltatni.

 

  1. Szerződés hatálya, módosítása, megszűnése, szerződésszegés

 

  1. Jelen szerződés az aláírás napján lép hatályba, és a benne foglalt feladatok megvalósítását követően, valamint a III. 5. pontban foglalt elszámolás Önkormányzat általi III. 7. pont szerinti elfogadását követően szűnik meg.
  2. A szerződés kizárólag a Felek közös megegyezésével, írásban módosítható.
  3. Ha a szerződés időtartama alatt olyan, a szerződés megkötésekor előre nem látható, lényeges és tartós változás következik be valamely Fél körülményeiben, amely körülmény az adott Fél jogos érdekeit jelentősen sérti, akkor az érintett Fél kezdeményezésére a Felek kötelesek a szerződés érintett részét újratárgyalni. Nem hivatkozhat a szerződés ezen rendelkezésére az a Fél, aki az adott lényeges körülménybeli változást bizonyíthatóan maga idézte elő.
  4. A Felek a szerződést közös megegyezéssel, írásban bármely időpontban jogosultak megszüntetni.
  5. A szerződés bármely fél egyoldalú nyilatkozatával 30 napos felmondási idővel, a Felek közötti elszámolást követően szüntethető meg.
  6. Az Önkormányzat a szerződést kizárólag az alábbi esetekben jogosult a Közszolgáltatóhoz címzett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal megszüntetni:
  1. Közszolgáltató az önkormányzati finanszírozást nem a szerződésben meghatározott célra használja fel;
  2. Közszolgáltató a szerződésben vállalt bármely egyéb kötelezettségét nem teljesíti és mulasztását az Önkormányzat felszólításától számított 15 napon belül nem orvosolja;
  3. Közszolgáltató kérelmet nyújt be csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás indítására önmaga ellen, illetve harmadik személy nyújt be ilyen kérelmet és a Közszolgáltató az Önkormányzat számára kielégítő módon 15 napon belül nem igazolja, hogy az eljárást alaptalanul vagy rosszhiszeműen kezdeményezték.
    1. A Közszolgáltatót nem illeti meg a rendkívüli felmondás joga.
    2. Felek a közöttük felmerülő vitás kérdéseket elsősorban egyeztetéssel kísérlik meg eldönteni. Az egyeztető tárgyalások eredménytelensége esetén, a jelen szerződéssel összefüggő jogvitáik esetére a Felek alávetik magukat a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességének.

Jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók.

Ezen szerződést a Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.

 

 

Martonvásár, 2023. ………………………..

 

 

 

…………………………………………

 

…………………………………………

Martonvásár Város Önkormányzata

 

Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Önkormányzat képviseletében

 

Közszolgáltató képviseletében

Dr. Szabó Tibor

 

Tóth Balázs

polgármester

 

ügyvezető

 

 

Jogi ellenjegyző: ………………………….

 

Pénzügyi ellenjegyző: ……………………

 

Melléklet az eseti finanszírozási szerződéshez

(egyedi kulturális közfeladat ellátására)

 

Projekt

Prioritás 1

Hello Marton! májusi hétvége

10 000 000  

Gyereknap

2 000 000  

Múzeumok Éjszakája

1 000 000  

Nyári szabadtéri mozik

1 000 000  

HelloMarton! szeptemberi hétvége és BBK 10. évforduló ünneplése

6 500 000  

Fülesbagoly Fesztivál

500 000  

TökJóHét és Országos Verklis Találkozó

3 000 000  

Marketingeszközök

1 000 000  

Összesen:

25 000 000  

 

 

 

/upload/files/04_ET_20231213_MartonKult2024_rendezv%C3%A9nyterv_1-3mell%C3%A9klet.xlsx