Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

120/2015. (6. 30.) a HÉSZ módosításával kapcsolatos állásfoglalásról

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

120/2015. (VI. 30.) határozata

a HÉSZ módosításával kapcsolatos állásfoglalásról

                                                                 

1.)        Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte a Martonvásár, Budai út 77. (824. hrsz.) számú ingatlanon megvalósuló építési beruházással kapcsolatos lakossági bejelentéseket.

2.)        A Képviselő-testület eddig is, és ezt követően is maradéktalanul figyelembe kívánja venni mind a lakosság, mind pedig a betelepülő vállalkozók érdekeit, természetesen nem csorbítva mások gazdasági-, használati-, tulajdonosi jogait.

3.)        A Képviselő-testület a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 21. §-ában foglaltaknak megfelelően folyamatosan figyelemmel kíséri és vizsgálja a Helyi Építési Szabályzat módosításának, illetőleg felülvizsgálatának szükségességét.

 

A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester

A határozat végrehajtásának határideje:   azonnal