Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

69/2013. (4. 30.) Védőnői körzetek kialakításáról
Martonvásár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
69/2013. (IV. 30.) határozata
védőnői körzetek kialakításáról
 
1./ Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint az 
egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdés d) és e) 
pontjában meghatározott egészségügyi alapellátások működtetésére kötelezett 
egészségügyi szolgáltató úgy határoz, hogy Martonvásár Város közigazgatási 
területén két teljes területi védőnői körzetben két területi védőnőt, továbbá 
egy vegyes körzetben: részben – 0,5 státuszban - területi védőnői feladatokat, 
részben - további 0,5 státuszban - iskola-egészségügyi védőnői feladatokat 
ellátó védőnőt, továbbra is 3 fő  védőnőt alkalmaz. 
2./  A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a vonatkozó önkormányzati 
rendelet módosítását az 1.) pontban foglaltaknak megfelelően készítse elő.
3.) A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy - az 1.) pontban és a védőnői 
körzeteket megállapító önkormányzati rendeletben foglaltak alapján - 
kezdeményezze a védőnői szolgálat működési engedélyének, illetőleg az OEP 
finanszírozási szerződésnek 2013.07.01. napi hatályú módosítását, illetőleg 
értesítse az egészségügyi szolgáltató változásával érintett személyeket és 
szerveket, valamint a körzetek változásáról tájékoztassa a lakosságot.
 
A határozat végrehajtásának határideje: 2013. június 30.
A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester, jegyző