Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

71/2020. (4. 21.) Veszélyhelyzeti tartalék képzéséről

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva

Martonvásár Város Polgármesterének

  71/2020. (IV.21.) határozata

veszélyhelyzeti tartalék képzéséről

 

  1. Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat- és hatáskörében – a katasztrófavédelemmel és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított jogkörömben – eljárva Martonvásár Város Polgármestereként
    1. elfogadom, hogy az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 21/2019. (X. 24.) önkormányzati rendelettel megállapított tiszteletdíjról Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai 2020. május 1-jei hatállyal az idei évre lemondtak;
    2. elfogadom, hogy Martonvásár Város Alpolgármesterei a részükre megállapított költségtérítésről 2020. május 1-jétől hat hónapra lemondtak; valamint Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a részükre 2020. évi célfeladatokat megállapító 31/2020. (II.25.) és 32/2020. (II.25.) határozatban rögzített célfeladatok teljesítése mellett, pozitív értékelés esetén is a céljuttatás teljes összege a 2. pont szerint kerül felhasználásra az érintettek nyilatkozata alapján,
    3. elfogadom, hogy Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a polgármester 2020. évi célfeladatairól szóló 30/2020. (II. 25.) határozatában rögzített célfeladatok teljesítése mellett, pozitív értékelés esetén is a megjelölt összegből a polgármesteri juttatás éves mértékének 10 %-a a 2. pont szerint kerül felhasználásra az érintett nyilatkozata alapján.
  2. Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat- és hatáskörében – a katasztrófavédelemmel és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított jogkörömben – eljárva Martonvásár Város Polgármestereként
  3. az államháztartásról 2011. évi CXCV. törvény 34.§ (1)-(2) bekezdéseinek figyelembe vételével, felkérem a jegyzőt e határozat – az 1. pontjában foglaltakat is magában foglaló – 1. melléklete szerinti számvetés eredményeképpen kimutatott előirányzatok törlésének, és az ennek következtében felszabaduló bevételi előirányzatokból veszélyhelyzeti tartalék létrehozásának előkészítésére;
  4. felkérem a jegyzőt, a 2019. évi költségvetés végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet, valamint e határozat a. pontjában foglaltak előkészítése során, a várható 2019. évi költségvetési maradvány kötelezettséggel nem terhelt összegéből 40.000 E Ft-tal a veszélyhelyzeti tartalék előirányzatot növelje;
  5. az a.-b. pontokban foglaltaknak megfelelően a 2020. évi költségvetés módosítását legkésőbb 2020. május 12-ig terjesztem a képviselő-testület elé, a módosításokat 2020. május 1-jétől kell alkalmazni.

 

A határozat végrehajtásért felelős: jegyző, polgármester

A határozat végrehajtásának határideje: 2020.05.12.

 

 

 

 

 

71/2020. (IV.21.) határozat 1. melléklete:

 

Rovat-szám

Megnevezése/(E ft)

Martonvásári Polgármesteri Hivatal

Brunszvik- Beethoven Közösségi Ház és Könyvtár

Brunszvik Teréz Óvoda

Martonvásár Város Önkormányzata

Összesen

 

Hatályos költségevetés 10%-a

22 700

7 223

20 670

 

 

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

5 072

1 256

5 000

 

11 328

K1103

Céljuttatás, projektprémium

8 510

 

 

 

8 510

K1104

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

 

 

900

 

900

K1109

Közlekedési költségtérítés

 

90

600

 

690

K1110

Egyéb költségtérítések

 

 

 

 

0

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

 

 

 

5 319

5 319

K122

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

 

2 600

1 400

 

4 000

K123

Egyéb külső személyi juttatások (reprezentáció)

 

 

 

292

292

K1

Személyi juttatások

13 582

3 946

7 900

5 611

31 039

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 378

730

1 384

1 050

5 542

K311

Szakmai anyagok beszerzése

250

500

700

 

1 450

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

800

350

1 800

386

3 336

K334

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

250

 

 

 

250

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

730

200

289

 

1 219

K337

Egyéb szolgáltatások

2 400

6 900

 

1 961

11 261

K341

Kiküldetések kiadásai

200

150

50

 

400

K342

Reklám- és propagandakiadások

 

250

 

 

250

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

1 000

2 524

650

625

4 799

K355

Egyéb dologi kiadások

 

220

 

 

220

K3

  Dologi kiadások

5 630

11 094

3 489

2 972

23 185

K512

Egyéb műk.célú tám.  Áht-n kívülre :(Sport és civil szervezetek .:9.350 E Ft)      

 

 

 

9 350

9 350

K512

Egyéb műk.célú tám.  Áht-n kívülre :(Mg kft. Tám.:7.100 E Ft)      

1 200

4 300

1 600

 

7 100

K5

Egyéb működési célú kiadások

1 200

4 300

1 600

9 350

16 450

 

2020. évi elmaradt bevételek

 

-3 463

 

 

-3 463

 

Összesen

22 790

16 607

14 373

18 983

72 753

Mindösszesen

 

 

 

 

72 753

 

Ténylegesen elvont költségvetés százaléka

100

230

70