Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

194/2013. (12. 3.) a kegyeleti közszolgáltatási szerződés és a temetőszabályzat módosításáról

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

194/2013. (XII. 3.) határozata

a kegyeleti közszolgáltatási szerződés és a temetőszabályzat módosításáról

 

  1. Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat 1. mellékletét képező kegyeleti közszolgáltatási szerződés módosításokkal egységes szerkezetű szövegét, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására.
  2. A Képviselő-testület felkéri a „Martongazda” Kft. ügyvezetőjét, hogy a kegyeleti közszolgáltatás és a gazdasági tevékenysége számviteli elkülönítésére alkalmazott szabályzatát a következő soros ülésre terjessze a Képviselő-testület elé elfogadásra.
  3. A Képviselő-testület a módosításokkal egységes szerkezetben jóváhagyja a határozat 2. mellékletét képező temetőszabályzatot 2014. január 1-jei hatályba lépéssel.

 

A határozat végrehajtásáért felelős: 1. pont - polgármester

                                                          2. pont - Dohárszky István ügyvezető

A határozat végrehajtásának határideje: 1. pont - azonnal

                                                                2. pont- 2014. január 1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kegyeleti közszolgáltatási szerződés és a temetőszabályzat módosításáról szóló 194/2013. (XII. 3.) határozat 1. melléklete:

 

 

Martonvásár város köztemetőjének üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátására kötött Vállalkozói és szolgáltatói szerződés módosítása

(KEGYELETI  KÖZSZOLGÁLTATÁSI  SZERZŐDÉS)

 

amely létrejött egyfelől Martonvásár Város Önkormányzata

székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út. 13.

törzsszáma: 727431

adószáma: 15727433-2-07

bankszámlaszáma: 11996303-06065533-10000001

mint Megbízó,

 

másfelől „MARTONGAZDA“ Kft.

székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13.

cégjegyzékszáma: 07-09-018536

adószáma: 22717728-2-07

bankszámlaszáma: 57800040-10031810

mint Megbízott között a következők szerint:

 

Előzmények:

Martonvásár Város Önkormányzata a 2011. március 1. napján kelt Alapító Okiratával a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezéseinek megfelelően megalapította a 100 %-os tulajdonában álló Martongazda Kft.-t, majd az akkor hatályos a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 2/a. §-a alapján az 54/2011. (IV. 19.) Képviselő-testületi határozatot követően keretszerződést kötöttek 2011. április 26-án a teljes városüzemeltetés feladataira vonatkozóan.

 

Ennek keretében 2011. június 1. napján Martonvásár Város Köztemetőjének (cím: 2462 Martonvásár, Bajcsy-Zsilinszky E. u.) üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátására vállalkozói és szolgáltatói szerződést kötöttek felek, melyet jelen szerződéssel módosítanak és a módosításokkal egységes szerkezetben fogadnak el a módosítások 2014. január 1-jei hatályba lépésével, Martonvásár Város közigazgatási területén található önkormányzati tulajdonú temető fenntartására, üzemeltetésére és a kegyeleti közszolgáltatások ellátására az alábbiak szerint. 

 

A kegyeleti közszolgáltatási szerződés a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, az 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 145/1999. (X.1.) kormányrendelet, valamint a köztemetőkről és a temetkezésről szóló 16/2012. (VI. 27.) önkormányzati rendelet alapján készült. A megbízott a törvényt, a végrehajtási rendeletét és az önkormányzati rendeletet magára nézve kötelező érvényűnek tekinti.

 

Felek kölcsönösen megállapítják, hogy a megbízott jelenleg is üzemelteti és kezeli a fent említett temetőt, erre tekintettel birtokba adási eljárásra nincs szükség.

 

Megbízott vállalja, hogy a köztemetőben lévő önkormányzati tulajdonú épületet, helyiségeket, tárgyakat és felszereléseket rendeltetésszerűen használja, állagát megóvja, és a szerződés lejáratakor vagy megszűntekor, ezeket rendeltetésre alkalmas és működőképes állapotban visszaadja.

 

Megbízott a jogszabályi előírásoknak megfelelően vállalja a temető üzemeltetését.

 

I.                A szerződés tárgya

I.1. A szerződő felek a jelen megállapodásuk időtartama alatt mellékletként rendelik alkalmazni az éves alapítói rendelkezéseket Martonvásár Város adott évi kötelező feladataira, amely tartalmazza mindazokat az alapfeladatokat, melyeket jelen szerződés alapján Megbízott ellátni köteles.

 

I.2. Mindezen feladatokból a Megbízott az itt részletezett, a városi köztemető üzemeltetésével kapcsolatos, alább felsorolt feladatokat látja el különösen:

I.2.1.      A temetőben lévő, a rendeltetésszerű használathoz szükséges, önkormányzati tulajdonú épületek, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, eszközök állagának megóvása, az ezzel kapcsolatos karbantartási, javítási feladatok megoldása.

I.2.2.      A temetőben található létesítmények működetése, karbantartása  (halottasház, hűtő, ravatalozó).

I.2.3.      A víz és elektromos szolgáltatással kapcsolatos valamennyi hiba elhárítása, szükséges javítások elvégzése, vagy elvégeztetése.

I.2.4.      A kerítés megrongálódásából és avultságából eredő javítási, pótlási feladatok elvégzése.

I.2.5.      A köztemető tisztántartása, temetői hulladék gyűjtése. A hulladékgyűjtő konténerek elhelyezése, javítása, szükség esetén cseréje.

I.2.6.      A temető zöldfelületeinek folyamatos gondozása, a növényállomány pótlása, a fák elszáradt ágainak rendszeres eltávolítása. Az életveszélyessé vált fák kitermelése vagy kitermeltetése, pótlása, ezzel kapcsolatos engedélyek beszerzése.

         I.2.7.      A temetők úthálózatának tisztántartása, járdáinak seprése.

I.2.8.      A temető területén a locsoló víz folyamatos biztosítása.

I.2.9.      Nyilvántartó könyvek vezetése, megőrzése, nyilvántartások naprakész tartása.

I.2.10.    A temetői táblakiosztási tervek elkészítése és ezek kifüggesztése a temető bejáratánál.

I.2.11.    Temető térkép elkészítése, és évenkénti frissítése. Feltüntetve a szabad, letemetett és más célra fenntartott helyeket.

I.2.12. A temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenység ellátásának temetői rendjének meghatározása. A temetőket érintő mindenféle temetkezési szolgáltatással közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó szolgáltatási tevékenységek végzésének szabályozása.

I.2.13.    A temető térkép, a temető nyitvatartási rend és a temető rend kifüggesztése a bejáratnál.

I.2.14. A temetési időponttal összefüggő szolgáltatási tevékenységek koordinálása.

I.2.15. Az önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint kijelöli a temetési helyeket. A temetőben lévő sírhelyek, sírboltok, urnasírhelyek és urnafülkék értékesítése és dokumentálása. A sírhelyek és urnafülkék lejárati idejének folyamatos figyelemmel kísérése és az exhumálható sírhelyek folyamatos kimutatása, a lejárt és meg nem váltott sírok rendszeres exhumálása.

I.2.16. A veszélyes állapotú sírkövek által előidézett veszélyhelyzet megszüntetése érdekében a szükséges intézkedések megtétele.

I.2.17. A temetőkben felállítandó síremlékek, sírkőemlékek engedélyezési eljárása, a felállítás ellenőrzése, a sírkőtermék kiszállítás engedélyezése és ellenőrzése.

I.2.18. A temetőkben letemethető területek temetésére való előkészítése.

I.2.19. A temetői szolgáltatásokkal kapcsolatos önkormányzati rendeletben meghatározott díjak beszedése.

I.2.20. Biztosítja a temetkezési szolgáltatás, a szociális temetés és a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek temetői rend szerinti ellátásának lehetőségét.

I.2.21. Gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak és az eltemetésükhöz szükséges kellékek átvételéről, valamint biztosítja a temető nyitását, zárását.

I.2.22. Tájékoztatást nyújt a temetőlátogatóknak, így különösen biztosítja, hogy a szociális temetés lebonyolításában részt vevők megismerhessék a temetéssel összefüggő munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi szabályokat.

I.2.23. Ellenőrzi a szociális temetési helyek elhelyezésére, méretezésére vonatkozó előírások betartását, a személyes közreműködést végzők temetőben végzett tevékenységét.

I.2.24. Szociális temetés esetén biztosítja a sírhely kiásásához, a koporsó leengedéséhez és a betemetéshez szükséges eszközöket.

 

II.             A  jogviszony tartama

Felek jelen szerződést jelen egységes szerkezetű szerződés aláírásának napjától számított 15 évre kötik. A módosítások jelen egységes szerkezetű szerződés aláírásától lépnek hatályba és érvénybe.

 

III.           A szerződés díja

III.1. A jelen szerződésben foglalt feladatok ellátásáért járó díjazást a felek az éves alapítói rendelkezésekben részletezettek szerinti költségvetésben állapítják meg, melyet Megbízó Képviselő-testülete tárgyéve elején fogad el.

 

III.2. A díjazás pénzeszköz átadás útján valósul meg minden hónap 10. napjáig.

 

III.3. A Megbízott az I.2.21. pontban megállapított díjakat beszedi és azokat a temető üzemeltetésére fordítja. A temető üzemeltetésre nem fordított összegekről a Megbízott a Megbízó felé elszámol.

 

III.4. A Megbízott köteles a felhasznált pénzzel elszámolni, és a Megrendelő részére negyedéves beszámoló formájában, melyet a Megbízott felügyelőbizottságának elnöke jogosult és köteles leigazolni.

 

III.5. A Megbízott a köztemetőkről és a temetkezésről szóló 16/2012. (VI. 27.) önkormányzati rendeletben megállapított díjakon felül más díjat nem állapíthat meg.

 

IV.           Megbízó jogai és kötelezettségei

IV.1. A Megbízó jogosult:

            IV.1.1. a szerződés teljesítése során a Megbízott munkáját és az általa vezetett dokumentációt ellenőrizni;

            IV.1.2. az I.2. pontban foglalt feladatokon, munkákon túl külön megrendeléssel további munkavégzéseket megrendelni.

            IV.1.3. a Megbízott által végzett teljesítéseket, folyamatban lévő munkákat bármikor előzetesen ellenőrizni, továbbá jogosult ésszerű pótmunkákat is kérni.

 

IV.2. Megbízó kötelezettsége:

            IV.2.1. a feladat hatékony és folyamatos ellátásához a Megbízott számára szükséges információkat szolgáltatni;

            IV.2.2. a Megbízottat a Megbízónál hatályban lévő érvényes, a jelen szerződésre is irányadó és betartandó minden belső szabályzatról és a fentiekkel összefüggő terveiről folyamatosan tájékoztatni.

 

V.              Megbízott jogai és kötelezettségei

V.1. Megbízott jogosult:

            V.1.1. a szakfeladat ellátásához megfelelő alvállalkozók igénybevételére, melyek tevékenységéért felelősséggel tartozik, és amelyek igénybevételéről a Megbízót eseti jelleggel értesíteni köteles;

            V.1.2. a – külön, írásban – megrendelt munkálatok költségeit elszámolni.

           

V.2. Megbízott kötelezettsége:

V.2.1. biztosítani a feladat folyamatos és teljes körű ellátását I. osztályú minőségben;

V.2.2. a jelen szerződésben és mellékleteiben foglalt valamennyi munkát a felek által kölcsönösen megállapodott műszaki tartalomnak megfelelően, valamint az időjárási viszonyoktól, évszaktól, napszaktól függően folyamatosan végezni;

V.2.3. megtenni mindent annak érdekében, hogy semmilyen indokolatlan késedelem az éves tervezésben foglalt munkák tekintetében ne következzen be;

V.2.4. a szakfeladatról évente szakmai és pénzügyi beszámolót készíteni, ez utóbbiban bevételeiről és kiadásairól részletes tájékoztatást adni;

V.2.5. feladatainak végzése során a munkavédelmi, közlekedés- és tűzrendészeti szabályokat, előírásokat betartani;

V.2.6. feladat teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű járművet, gépet, eszközt, berendezést, valamint megfelelő létszámú és képzettségű és képesítésű szakembert biztosítani;

V.2.7. a Megbízott által – külön, írásban – megrendelt munkálatokat elvégezni;

V.2.8. az éves teljesítésekről összegző jelentést készíteni;

V.2.9. minden évben a keretszerződés 8.5. pontja szerinti beszámolókat és terveket előkészíteni és a Megbízó részére átadni, hogy a Megbízó, mint adatszolgáltató a jogszabályok szerinti nyilvántartási kötelezettségének eleget tehessen;

V.2.10. a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől, így a temetkezési szolgáltatástól is számvitelileg elkülöníteni;

V.2.11. a gazdasági tevékenységétől elkülönített számviteli elkülönítésre alkalmazott szabályzatát a Megbízó Képviselő-testülete által elfogadtatni;

V.2.12. a közüzemi szolgáltatási szerződések saját névre történő átkötése.

 

V.3. Felek a jelen szerződésben foglalt feladatok teljesítésére és a Megbízott beszámolási kötelezettségére nézve úgy állapodnak meg, hogy különösen szem előtt tartják a keretszerződés 7.1.2. pontjában foglalt köztemető üzemeltetésre vonatkozó rendelkezéseket.

 

VI.           A szerződésszegés következményei

VI.1. Megbízott késedelmes teljesítése esetén a Megbízó írásban felszólítja a Megbízottat határnap tűzésével az elmulasztott feladat ellátására, ismételt késedelem esetén Megbízott részéről jelen szerződés, szerződésszegésre hivatkozással bármikor felmondható. A kétszeri felszólítás utáni késedelmes teljesítés esetén a Megbízó jogosult jelen szerződést felmondani, szerződésszegésre hivatkozással.

 

VI.2. Megbízott a jogszabály által előírt szavatossági feltételeknek megfelelően minden általa elvégzett munkára külön díjazás nélkül vállal felelősséget. Ezen garanciális időtartam alatt köteles a Megbízó által kifogásolt és hibás teljesítéseket külön díjazás nélkül ésszerű határidővel, késedelem nélkül azonnal elvégezni.

 

VI.3. Az üzemeltetés során – a feladat ellátás átvételétől bekövetkezett esetekben – felmerült kárigények esetén a Megbízott áll helyt.

 

VII.         Záró rendelkezések

VII.1. Felek a keretszerződésükre is tekintettel úgy állapodnak meg, hogy a jelen szerződés nem kizárólagos szerződés, és amennyiben a Megbízó valamely, a városüzemeltetéssel összefüggő szolgáltatásra kedvezőbb szolgáltatási díjjal tudna szerződni, úgy abban az esetben jogosult megtenni, ha a Megbízottól nem kap azonos vagy kedvezőbb ajánlatot.

 

VII.2.  A szerződésben foglaltakat módosítani, mindkét fél egyhangú beleegyezésével, írásban lehet.

 

VII.3.  Felek s szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. A szerződő felek a szerződést 90 napos felmondási idővel írásban indokolással ellátva felmondhatják.

 

            VII.3.1. A Megbízó részéről felmondási ok lehet különösen:

a.)   a szerződésben foglaltak be nem tartása;

b.)   a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, az 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet, valamint a köztemetőkről és a temetkezésről szóló 16/2012. (VI. 27.) önkormányzati rendeletben foglaltak be nem tartása, illetve súlyos megsértése;

c.)   a megbízott által elkövetett sorozatos és súlyos kegyeletsértés ténye;

d.)   a meghatározott feladatok sorozatos elmulasztása, mely akadályozza a temetési szolgáltatást;

e.)   ha a megbízott lehetetlenné teszi az ellenőrzésre jogosultak munkáját;

f.)    ha a megbízott sorozatosan,. felszólítás ellenére sem tesz eleget a beszámolási kötelezettségének.

         VII.3.2. A Megbízott részéről felmondási ok lehet különösen:

a.)  a szerződésben foglaltak be nem tartása;

b.)  a szerződés feltételeinek olyan módon való megváltoztatása, amely a Megbízottnak anyagi hátrányt okoz, illetve akadályozza a temetkezési szolgáltatás végzését.

 

VII.4. A szerződés azonnali hatállyal felmondható, ha a Megbízott a V.2.10. pontban foglalt kötelezettségét megszegi.

 

VII.5. Amennyiben jelen szerződés valamely rendelkezése hatálytalan, hatálytalanná válik, érvénytelen vagy végrehajthatatlan, abban az esetben ez a többi rendelkezés hatályát és végrehajthatóságát nem érinti. A hatálytalan, az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés helyett a a feleknek olyan hasonló és érvényes rendelkezésben kell megállapodniuk, amely közelebb áll a hatálytalan, érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés céljához és a feleknek a jelen szerződésben szabályozni kívánt üzleti akaratához. Ilyen rendelkezés hiányában a vonatkozó jogszabályi rendelkezések és a szokásos gyakorlat az irányadó.

 

VII.6. Felek kijelentik, hogy jelen szerződésből eredő valamennyi jogvitájukat elsődlegesen békés, tárgyalásos úton próbálják rendezni.

 

VII.7. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben nem rögzített kérdésekben a hatályos Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.

 

Szerződő felek a jelen okiratot elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag és cégszerűen aláírták.

 

Martonvásár, 2013.

 

 

________________________                                   _______________________

Megbízó                                                                    Megbízott

          Dr. Szabó Tibor polgármester                                    Dohárszky István ügyvezető

 

 

A kegyeleti közszolgáltatási szerződés és a temetőszabályzat módosításáról szóló 194/2013. (XII. 3.) határozat 2. melléklete:

 

Temetőszabályzat

2014. január 1-jétől hatályba lépő módosításokkal egységes szerkezetben

(a módosításokat félkövér és dőlt betűs szedéssel jelöljük)

 

I. A szabályzat hatálya

 

Jelen szabályzat hatálya kiterjed Martonvásár Város Önkormányzata a köztemetőkről és a temetkezésről szóló 16/2012. (VI. 27.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 1. § (2) bekezdésében meghatározott köztemetőkre (a továbbiakban: temető), a Rendelet 2. § (2) bekezdése alapján.

 

Jelen szabályzatban nem rendezett kérdésekre a Rendelet rendelkezései irányadók.

 

II. Értelmező rendelkezések

 

  1. Temetési hely: a temetőben vagy a temetkezési emlékhelyen létesített sírhely, sírbolthely (kripta), urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt, urnakripta (továbbiakban: sírhely).
  2. Temetési hely feletti rendelkezési jog: a temetési hely megváltási (újraváltási) díja ellenében szerzett, a temetési hely használatára irányuló jogosultság, mely felöleli a jogosultnak a temetési helyre helyezhető személyek körének meghatározására (ide értve a rátemetést is), sírjel állítására és mindezek gondozására irányuló jogosítványait, valamint ezzel összefüggésben a rendeletben meghatározott körű kötelezettségek teljesítését, s amely jog a vonatkozó jogszabályi előírások által meghatározott körben ruházható át, illetve szállhat át más személyre.
  3. Használó: a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja, gyakorlója.
  4. Sírjel: a temetési hely megjelölésére használt különféle eszközök, építmények, tárgyak, így különösen: síremlék, fejfa, kopjafa, emlékoszlop, szobor stb..
  5. Temetőfenntartás: A köztemető rendeltetésszerű használatához szükséges építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, valamint a közcélú zöldterületek karbantartása, szükség szerinti felújítása és gondozása.
  6. Temető üzemeltetése: A köztemető rendeltetésszerű használatához szükséges tárgyi és infrastrukturális létesítmények igénybevételére, működésének és rendjének biztosítására irányuló összehangolt tevékenységek összessége.
  7. Temető üzemeltetője: a városüzemeltetési szerződés szerinti szakmai feltételeknek megfelelő, az üzemeltetési feladatokat ellátó, önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: üzemeltető).
  8. Temetkezési szolgáltatások: a temetésfelvétel, a halott szállítás, az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés.
  9. Temetkezési szolgáltató: az egyes temetkezési szolgáltatásokat együttesen vagy önállóan végző szolgáltató.
  10. Temetkezési kiegészítő szolgáltatás: a sírhely létesítésével, építésével, fenntartásával, megszüntetésével, bontásával kapcsolatos sírkő-, műkő munkák, kertészeti-, parkfenntartási munkák, melyet a használó ellentételezés ellenében rendel meg a szolgáltatást nyújtó vállalkozótól.
  11. Temetkezési kiegészítő szolgáltatást nyújtó: az előző pontban felsorolt munkákat végző vállalkozó.
  12. Szociális temetés: az eltemettető vagy az általa felkért személy személyes közreműködésével, az állam által biztosított kellékekkel ingyenes temetési helyre történő koporsós vagy hamvasztásos temetés, amely az eltemettető számára ingyenes.

 

III. Általános rendelkezések

 

  1. A temetőben polgári és – felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül – egyházi temetés egyaránt lebonyolítható.
  2. Nyitvatartási idő:
    • április 1-től szeptember 30-ig          8-20 óráig
    • október 1-től március 31-ig              8-17 óráig
    • kiemelt ünnepnapokon                      8-22 óráig
  3. A temető látogatása szempontjából kiemelt ünnepnapok:
  4. Húsvét
  5. Mindenszentek és halottak napja körüli időszak: november 1.-2. és az ezt megelőző és követő 1 hét
  6. Karácsony szenteste: december 24.
  7. Újév: január 1.
  8. A temető használók – beleértve a szociális temetés kapcsán személyesen közreműködőket is – a temetőt nyitvatartási időben használhatják úgy, hogy közben nem zavarhatják a temetőben folyó temetési szertartások végzését.
  9. Tilos a temetőben minden olyan magatartás vagy tevékenység, amely a kegyeleti érzést sértheti.
  10. A temető területén tilos hiányos öltözetben megjelenni, hangoskodni, továbbá bármely olyan magatartást tanúsítani, amely kegyeletet sért, vagy sérthet, és a látogatókat megbotránkoztathatja.
  11. A temető területén 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül nem tartózkodhat.
  12. A temető területén hulladékot égetni tilos.
  13. Tilos a sírhelyek környékét felásni, a talajt elhordani, vagy sírfeltöltésre használni.
  14. Temetkezési szolgáltatásokon kívüli egyéb vállalkozási tevékenységre utaló reklám és hirdetőtábla nem helyezhető el.
  15. A sírok és a sírboltok – beleértve az urnák elhelyezésére szolgálókat is – kerítéssel nem határolhatók körül, padok és ülőalkalmatosságok temetőszakaszokban nem építhetők.
  16. Kizárólag a kialakított utakon lehet közlekedni, tilos a sírokon történő közlekedés.
  17. állatot bevinni, a vakvezető kutyák, a temetők őrzésében részt vevő kutyák kivételével;
  18. kerékpárral, motorral, gépkocsival (továbbiakban: járművel) behajtani, közlekedni, az üzemeltetésben részt vevő, a temetkezési- illetve kegyeleti szolgáltatást végző személy, a sírgondozás céljából emberi erővel nem mozdítható anyag szállítását végző személy, a mozgásukban korlátozott látogatók kivételével.
  19. A temetőbe tilos
  20. Halott be- illetve elszállítása esetén a járművel történő behajtáshoz nem kell külön engedélyt kérni.

15.  A temetkezésre használt helyek a köztemetőkben a következők lehetnek:

a)   koporsós temetésnél

aa)            egyszemélyes sírhely,

ab)           kétszemélyes sírhely,

ac)            hármas sírhely (csak a meglévők rátemetésével),

ad)           négyes sírhely (csak a meglévők rátemetésével),

ae)            sírbolthely (kriptahely),

b)   hamvasztásos temetésnél

ba)           egyszemélyes sírhely,

bb)           kétszemélyes sírhely,

bc)           sírbolthely (kriptahely),

bd)           urnafülke (kolumbárium),

be)           urnasírhely.

16.  Koporsós temetésnél a sírhelyek felnőtt sírhelyek. Mélyített sírhely és gyermeksírhely kialakítása nem lehetséges.

17.  Hamvasztásos temetésnél a hamvakat tartalmazó urnát elhelyezni urnaférőhelyekbe, sírhelybe, sírboltba rátemetéssel lehet. 

18.  A koporsós sírhelybe (sírboltba) temethető urnák számát azok befogadóképessége határozza meg. Minden férőhely után legfeljebb 4 db urna helyezhető el.

19.  Lezárt sírhelytábla temetési helyére urna elhelyezhető, koporsós temetés csak sírboltba vagy kettős sírhelybe engedélyezhető.

  1. Sírboltban halottat csak kettős koporsóban szabad elhelyezni, mely közül az egyiket légmentesen kell lezárni.
  2. Urnasírba, urnasírboltba legfeljebb 4 urna helyezhető el.
  3. Az urnafülkében az elhamvasztottak urnái helyezhetők el.
  4. Díszsírhelyként biztosítható egyszemélyes sírhely, kétszemélyes sírhely, urnasírhely.

24.  A sírok egymástól való oldaltávolsága legalább 60 cm, legfeljebb 100 cm lehet, az urnasírokat 40 cm távolságra kell elhelyezni.

25.  A sírdombok magassága legfeljebb 30 cm lehet, a sírhelyeken a sírdomb felhantolása nem kötelező.

26.  A sírhely fedlapjának rendezett talajszinttől számított magassága legfeljebb 50 cm lehet.

27.  A köztemetőben levő

a) egyszemélyes sírhely szélessége 0,90 m, hossza 2,10 m, mélysége 2,00 m;

b) kétszemélyes sírhely szélessége 1,80 m, hossza 2,10 m, mélysége 2,00 m;

c) háromszemélyes sírhely szélessége 2,70 m, hossza 2,10 m, mélysége 2,00 m;

d) négyszemélyes sírhely szélessége 3,60 m, hossza 2,10 m, mélysége 2,00 m;

e) sírbolthely szélessége 3,00 m, hossza 3,00 m, mélysége 3,00 m;

f) urnasírhely szélessége 0,60 m, hossza 0,80 m, mélysége 0,60 m;

g) urnafülke szélessége 0,30 m, magassága 0,30 m, mélysége 0,30 m méretű lehet.

28.  A síremlékek megengedett magassága legfeljebb

a) sírkő esetén                        1,50 m

b) emlékoszlop esetén                       2,50 m

c) kripta esetén                      2,00 m.

29. Szociális temetések esetén a méretek nem térhetnek el a 27. pontban meghatározott méretektől, azzal, hogy szociális temetési helyre az első betemetéstől számított 25 éven belül kizárólag szociális temetés keretében urna elhelyezése történhet.

30. A szociális parcellákban a sír megjelölésére csak az állam által biztosított koporsó, urna és sírjel használható.

31. Szociális temetés esetén az elhunyt ravatalozása, búcsúztatása a sírnál is történhet.

32. Szociális temetések esetén jelen szabályzat rendelkezéseit a szociális temetések esetére meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

 

 

IV. Temető üzemeltetőjének feladatai

 

  1. Ellátja városüzemeltetési és kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében a temető üzemeltetési feladatait, különösen:

§  A temetőben lévő, a rendeltetésszerű használathoz szükséges, önkormányzati tulajdonú épületek, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, eszközök állagának megóvása, az ezzel kapcsolatos karbantartási, javítási feladatok megoldása.

§  A temetőben található létesítmények működetése, karbantartása (halottasház, hűtő, ravatalozó).

§  A víz és elektromos szolgáltatással kapcsolatos valamennyi hiba elhárítása, szükséges javítások elvégzése, vagy elvégeztetése.

§  A kerítés megrongálódásából és avultságából eredő javítási, pótlási feladatok elvégzése.

§  A köztemető tisztántartása, temetői hulladék gyűjtése. A hulladékgyűjtő konténerek elhelyezése, javítása, szükség esetén cseréje.

§  A temető zöldfelületeinek folyamatos gondozása, a növényállomány pótlása, a fák elszáradt ágainak rendszeres eltávolítása. Az életveszélyessé vált fák kitermelése vagy kitermeltetése, pótlása, ezzel kapcsolatos engedélyek beszerzése.

§  A temetők úthálózatának tisztántartása, járdáinak seprése.

§  A temető területén a locsoló víz folyamatos biztosítása.

§  Nyilvántartó könyvek vezetése, megőrzése, nyilvántartások naprakész tartása.

§  A temetői táblakiosztási tervek elkészítése és ezek kifüggesztése a temető bejáratánál.

§  Temető térkép elkészítése, és évenkénti frissítése. Feltüntetve a szabad, letemetett és más célra fenntartott helyeket.

§  A temető térkép, a temető nyitvatartási rend és a temető rend kifüggesztése a bejáratnál.

§  A temetési időponttal összefüggő szolgáltatási tevékenységek koordinálása.

§  A temetőben lévő sírhelyek, sírboltok, urnasírhelyek és urnafülkék értékesítése és dokumentálása. A sírhelyek és urnafülkék lejárati idejének folyamatos figyelemmel kísérése és az exhumálható sírhelyek folyamatos kimutatása, a lejárt és meg nem váltott sírok rendszeres exhumálása.

§  A veszélyes állapotú sírkövek által előidézett veszélyhelyzet megszüntetése érdekében a szükséges intézkedések megtétele.

§  A temetőkben felállítandó síremlékek, sírkőemlékek engedélyezési eljárása, a felállítás ellenőrzése, a sírkőtermék kiszállítás engedélyezése és ellenőrzése.

§  A temetőkben letemethető területek temetésére való előkészítése.

§  Az önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint kijelöli a temetési helyeket.

§  A temetői szolgáltatásokkal kapcsolatos önkormányzati rendeletben meghatározott díjak beszedése.

§  Biztosítja a temetkezési szolgáltatás, a szociális temetés és a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek temetői rend szerinti ellátásának lehetőségét.

§  Gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak és az eltemetésükhöz szükséges kellékek átvételéről, valamint biztosítja a temető nyitását, zárását.

§  Tájékoztatást nyújt a temetőlátogatóknak, így különösen biztosítja, hogy a szociális temetés lebonyolításában részt vevők megismerhessék a temetéssel összefüggő munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi szabályokat.

§  Ellenőrzi a szociális temetési helyek elhelyezésére, méretezésére vonatkozó előírások betartását, a személyes közreműködést végzők temetőben végzett tevékenységét.

§  Szociális temetés esetén biztosítja a sírhely kiásásához, a koporsó leengedéséhez és a betemetéshez szükséges eszközöket.

  1. Meghatározza

§   a temetkezési szolgáltatás rendjét;

§   a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának rendjét;

§   a kiszállított elhunytak átvételének rendjét;

§   temetések rendjét;

§   temető rendjét;

§   a Rendelet rendelkezéseinek keretei között temetőlátogatás rendjét;

§   a Rendelet rendelkezéseinek keretei között a temetőben alkalmazott, fenntartással és üzemeltetéssel összefüggő díjak mértékét.

  1. A nyitvatartási időn belül biztosítja a temetőlátogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit tájékoztatást nyújt.
  2. Biztosítja a temető nyitását, zárását.
  3. Vezeti és megőrzi a temető, illetve a temetési helyek nyilvántartó könyveit.
  4. A rendeletben meghatározottak szerint kijelöli a temetési helyeket.
  5. A Rendelet 8. § (7) bekezdésének megfelelően gondozza a díszsírhelyeket.
  6. Gondoskodik a temető rendjének betartásáról és betartatásáról.
  7. Összehangolja a temetői létesítmények, így különösen a ravatalozó használatával, halott hűtővel kapcsolatos temetkezési szolgáltatói tevékenységeket, szervezési intézkedésekkel elősegíti a temetés és az urnaelhelyezés zökkenőmentes lefolytatását.
  8. Jegyzéket készít a temető területén lévő képző- vagy iparművészeti szempontból értékes sírokról, sírépítményekről akkor is, ha azok nem állnak műemléki védelem alatt.
  9. A temető bejáratánál ki kell függesztenie a nevét, címét és elérhetőségét, valamint a temető nyitvatartási idejére és rendjére vonatkozó rendelkezéseket.
  10. A lejárt és újra meg nem váltott, vagy újra nem váltható síron lévő síremlékről az üzemeltető az újraváltásra meghirdetett határidő, illetve a megváltott idő leteltét követően köteles a sírhely felett korábban rendelkezésre jogosultat – vagy a nyilvántartásban fellelhető utolsó betemetés megrendelőjét – írásban figyelmeztetni a síremlék bontásával és elszállításával kapcsolatos kötelezettségére. Ha az üzemeltető fenti írásbeli figyelmeztetése ellenére a kötelezett a sírhely lejártát követő 1 éven belül sem tett eleget kötelezettségének, a síremlék lebontható és értékesíthető. A síremlék bontásáról, tárolásáról, értékesítéséről, illetve annak eredménytelensége esetén megsemmisítéséről az üzemeltető köteles nyilvántartást vezetni, és azokat öt évig megőrizni. Az értékesítésből származó bevételnek a bontás és a tárolási díj összegén felüli részét a bontást követő 1 éven belül a kötelezett részére – annak külön kérelmére – vissza kell fizetni.
  11. Jogosult minden engedélyköteles munkánál a jogerős hatósági engedély bemutatását kérni, amelynek hiánya esetén a munkavégzést megtiltja.
  12. Az elhanyagolt, elgyomosodott, és ezáltal a környezetet is veszélyeztető sírhelyeknél a használó eredménytelen írásbeli felszólítását követően a szükséges munkálatokat a használó költségére elvégzi.
  13. A temetőben – a kegyeleti jogok gyakorlása céljából – a temetési helyekről az üzemeltető nyilvántartást vezet. Nyilvántartásra az alábbi nyilvántartások, illetve azok alábbi egységei szolgálnak: 

§   Nyilvántartó könyv (Temető főkönyv) 

§   Betűrendes mutató 

§   Parcella (tábla) nyilvántartás (sírbolt könyv)

§   Urnafülke nyilvántartás 

§   Exhuma könyv

§   Újraváltások mutatója 

§   Temetőtérkép

  1. Amennyiben a temetőt, illetve a temetési helyet megszüntetik, a megszüntetést megelőzően azt hirdetményben, továbbá három alkalommal, legalább egy országos és egy területi napilapban közzé kell tenni úgy, hogy a hirdetmény kifüggesztése és az első közzététel a megszüntetés előtt legalább 6 hónappal, a továbbiak pedig kéthavonként megtörténjen.
  2. Az üzemeltető vizsgálja, hogy a temetkezési szolgáltató a szolgáltatás végzése során rendelkezik-e a jogszabályokban előírt követelményekkel.
  3. A temetkezési szolgáltatást végzők részére - a kifejtett szolgáltatás tekintetében - azonos feltételeket kell biztosítani, tiszteletben tartva a versenysemlegesség elvét, hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat.
  4. Ha a temetkezési szolgáltató a feltételeket nem igazolja, vagy a benyújtott, illetve rendelkezésre álló adatok alapján a tevékenység folytatására nem jogosult, az üzemeltető köteles

§   a tevékenységet megtiltani,

§   a hatáskörrel rendelkező szerv intézkedését, eljárását

§   hatósági ellenőrzést kezdeményezni.

  1. Az üzemeltető nem tartozik anyagi felelősséggel a sírok megrongálódásáért.

 

V. A temető használó jogai és kötelezettségei, a temetőhasználat szabályai

 

  1. A használó köteles:

a.      a használatában lévő sírhelyet, és síremléket folyamatosan tisztán-, rendben- és karbantartani;

b.     folyamatosan gondoskodni a síremlék karbantartásról, megfelelő műszaki állapotának fenntartásáról;

c.      baleset- vagy életveszélyessé vált síremléket haladéktalanul felújítani, vagy visszabontani;

d.     gondoskodni a sírhely díszítéséről, virágosításáról; a sírfeliratok olvashatóságáról; a sírok beazonosíthatóságáról;

e.      a sírhely megváltási idejének lejárta előtt 60 nappal nyilatkozni arról, hogy továbbra is meg kívánja-e váltani a helyet;

  1. A használó a sírhely gondozását úgy végezheti, hogy az ne sértse más elhunyt hozzátartozójának, illetve más látogatóknak kegyeleti érzéseit, és ne akadályozza azokat a sírgondozásban.
  2. A sírhely gondozása során keletkező szemét a sírhelyek között nem tárolható, azt az üzemeltető által kijelölt helyre kell vinni, és ott szelektíven gyűjteni.
  3. Egyes, kettős-, hármas-, négyes sírhelyen sírboltot építeni nem lehet.
  4. Az előírásoknak nem megfelelő sírjelet, vagy annak részét, a használó az üzemeltető felszólítására 15 napon belül köteles eltávolítani, eltávolíttatni. Amennyiben e kötelezettségének a használó az előírt határidőn belül nem tesz eleget, úgy az üzemeltető a használó költségére eltávolíttatja azt.
  5. Sírok fölé épített szegélykő, síremlék, sírbolt, sírjel nem terjedhet túl a rendelkezési jog jogosultja által megváltott temetési hely területén.
  6. A sírok fölé emelt sírjelek karbantartása, helyreállítása, és felújítása a használó kötelezettsége, melynek elmulasztása esetén az üzemeltető a használót – 15 napos határidő tűzésével – felszólíthatja.
  7. A sírjel, sírbolt állékonyságát, vagy a biztonságos használatát veszélyeztető állapot fennállása esetén az üzemeltető a használót 15 napos határidő kitűzésével a helyreállításra felhívja. A felhívást – a temetési hely megjelölésével – a használónak meg kell küldeni, valamint a temető kapuján (hirdetőtábláján), és a parcella sarkán 30 napra ki kell függeszteni. Amennyiben a felhívás eredménytelen, a baleset-, illetve életveszély esetén a szükséges munkálatokat az üzemeltető a használó költségére elvégezteti.
  8. A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a temetési helyre további temetkezés nem történhet.
  9. Közízlést sértő vagy oda nem illő felirattal ellátott sírjel nem helyezhető el.
  10. A temetési helyen 1,00 méternél magasabbra növő fák, cserjék, bokrok nem ültethetők ki. A már meglévő, kiültetett és zavaró 1 méternél magasabbra növő fákat, cserjéket, bokrokat az üzemeltető felszólítására a használó köteles eltávolítani vagy eltávolíttatni. Amennyiben a használó e kötelezettségének az előírt határidőig nem tesz eleget, úgy az üzemeltető a használó költségére elvégezteti azt.
  11. A használó köteles gondoskodni a sír áthelyezése, felújítása, új síremlék állítása, exhumálás miatt feleslegessé vált sírjelek, sírkőmaradványok elszállításáról, annak feleslegessé válásától számított 15 napon belül.

 

VI. A temetőben a sírhelyhasználati idők, valamint a temetői díjak

 

  1. A temetői díjakról, így különösen a sírhely megváltás díjáról Rendelet 18.-22.§§ rendelkezik.
  2. A sírhelyhasználati időkre a Rendelet 19. §-ának rendelkezési irányadók

 

VII. A kegyeleti szolgáltatást nyújtókra, valamint a temetőben munkát végzőkre vonatkozó szabályok

 

  1. A köztemetőben temetkezési szolgáltatás rendszeres végzése, a temetkezési szolgáltatók, és temetkezési kiegészítő szolgáltatást nyújtók temetőben történő munkavégzése, az üzemeltetővel kötött szerződés alapján végezhető.
  2. Rendszeres tevékenység végzésnek minősül, ha havonként legalább 1 alkalommal végez szolgáltatást a Szabályzat hatálya alá tartozó temetőben.

 

VII./A. A kegyeleti szolgáltatást nyújtókra vonatkozó szabályok

 

  1. Tevékenysége ellátása során az eltemettetőnek, a temetési szertartásra vonatkozó rendelkezését – az egyházi temetés esetén az egyházi szertartás rendjének megfelelően – köteles tiszteletben tartani.
  2. Kötelessége betartani tevékenysége során a holttest szállítása esetén a közegészségügyi és járványügyi szabályokat és – a szociális temetés kivételével – az alapvető kegyeleti feltételeket kielégítő, erre a célra kialakított járművel kell rendelkeznie.
  3. Ha a szolgáltató – bizonyítható módon – ismétlődően és súlyosan megsérti a temetők rendjére vonatkozó előírásokat, sértve a látogatók, az eltemettetők kegyeleti érzését, vagy az üzemeltető technológiai utasításait megsértve veszélyezteti a temetői létesítmények biztonságos működtetését, az üzemeltető köteles

§   hatáskörrel rendelkező szerv intézkedését, eljárását,

§   hatósági ellenőrzést kezdeményezni.

Szociális temetésnél a jogszabályban foglaltak be nem tartása esetén az üzemeltető felhívja a személyes közreműködést végzőt a munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi előírások betartására. Ezek nem teljesítése esetén az üzemeltető megteszi a szükséges intézkedéseket a feladat elvégzése érdekében, melynek költségei a személyes közreműködést vállalót terhelik. Ha az eltemettető a szociális temetésre vonatkozó jogszabályi előírásoktól eltér, köteles a temetéshez kapcsolódó előkészítés, öltöztetés, szállítás, hűtés, esetleges hamvasztás költségét, a sírhely megváltási díját, a felhasznált koporsó vagy urna és sírjel árát a költségviselő szervezet részére megtéríteni.

  1. Amennyiben a temetkezési szolgáltatót két ízben jogerősen elmarasztalták, az üzemeltető köteles megtiltani a temetőben a szolgáltatás nyújtását.
  2. A temetkezési szolgáltatónak megfelelő módon igazolnia kell az üzemeltető részére az elhunyt személy azonosítását, továbbá a megrendelő, vagy a rendelkezési jog jogosultjának kilétét.
  3. A temetkezési szolgáltatók munkavégzésének összhangját az üzemeltetőnek kell biztosítania oly módon, hogy a temetkezési szolgáltatók – az általuk végzett egyes temetési szolgáltatások jellegéhez is igazodóan – azonos feltételekkel, lehetőség szerint az erre irányuló igénybejelentés sorrendjének megfelelően vehessék igénybe a temetői létesítményeket, az azt szolgáló infrastruktúrát.
  4. Az etnikai vagy vallási eredetű temetkezési szokásokat maradéktalanul figyelembe kell vennie.
  5. Szociális temetés esetén az eltemettető vagy az általa felkért személy a szociális temetés igénylése során nyilatkozatban vállalja, hogy maga látja el a következő temetkezési szolgáltatásokat:

a) az elhunyt temetésre való előkészítése (mosdatása, felöltöztetése), kivéve a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 24/B. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott esetet,

b) sír vagy urnasír kiásása és visszahantolása,

c) koporsó, urna gépjármű nélküli szállítása a temetőn belül, és

d) a sírba helyezés vagy urnaelhelyezés.

  1. Az eltemettető és a szociális temetésben ennek keretében vállalják, hogy

a) a meghatározott tevékenységek elvégzése kapcsán az eltemettető nem ajánl fel, a személyes közreműködők pedig nem fogadnak el semmilyen ellenszolgáltatást,

b) a szociális parcellával rendelkező temető üzemeltetője a munkavégzés szabályairól őket tájékoztatta, a munkavégzés során esetlegesen előforduló baleset miatt kártérítési követeléssel sem a temető tulajdonosa, sem a temető üzemeltetője, sem pedig az eltemettető felé nem élhetnek.

c) személyes közreműködést végző a munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi előírások betartja.

 

 

VII./B A temetőben munkát végzőkre vonatkozó szabályok

 

  1. Az elhelyezés előtt az üzemeltetőnek – a szociális temetés kivételével – be kell mutatni a síremlék; a tartozékai; az emlékoszlop tervét (vázrajzát).
  2. Amennyiben a hatályos építési jogszabályok alapján a tevékenység bejelentés, vagy engedélyköteles (a továbbiakban: engedélyezési eljárás), úgy az engedélyezési eljárást csak az üzemeltető hozzájárulása esetén kezdeményezheti a használó.
  3. A szociális temetés kivételével, síremléket előre gyártott elemekből kell készíteni.
  4. A szociális temetés kivételével, sírszegélyek, fedlapok rendkívül indokolt esetben az üzemeltető írásbeli hozzájárulásával a helyszínen is elkészíthetőek.
  5. Az üzemeltető engedélye szükséges az építőanyagnak a temetőbe való beszállításához, építési, vagy bontási munkák elvégzéséhez.
  6. Síremlékek és sírszegélyek alá, a sír befoglaló szélességi méretétől 30 - 30 cm-rel nagyobb méretű vasbeton gerenda elhelyezése kötelező, de – figyelembe véve a temetők talajadottságait – indokolt esetben sírkőszegély teljes felületű aláalapozása is elvégezhető, azonban ezen alap maximum 30 - 30 cm-re nyúlhat túl a sírhely befoglaló méretein, s felső felülete általános esetben maximum 3 cm-re emelkedhet a környező terepszint fölé.
  7. Koporsós temetésnél az alapozás belső szabad nyílása 200 x