Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

108/2013. (6. 4.) a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának 2013.06.30-i hatályú módosításáról

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

108/2013. (VI. 4.) határozata

a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának 2013.06.30-i hatályú módosításáról

 

I.

 

Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodását a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 87. §-a szerinti feladatkörében, az Mötv. 42. § 5. pontjában biztosított hatáskörében eljárva, a társulás jogfolytonosságának fenntartása mellett, 2013. június 30. napi hatállyal az alábbiak szerint módosítja:

 

1.)     A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának (a továbbiakban: Megállapodás) bevezető része az alábbiak szerint módosul:

 

       „A társulásban résztvevő önkormányzatok – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 87.§-a alapján – abból a célból, hogy a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társuláshoz (a továbbiakban: Társulás) tartozó települések lakossága a helyi közszolgáltatásokat minél magasabb színvonalon vehesse igénybe, társulás keretében történő együttműködéssel, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítják a közfeladatok minél magasabb szintű ellátását, s ennek érdekében 2013. június 30-i kezdő hatállyal az alábbi társulási megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötik, illetve hagyják jóvá:”

 

2.)     A Megállapodás I. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

 

1.       A Társulás neve: Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás

 

2.       A Társulás székhely önkormányzata: Martonvásár Város Önkormányzata

A Társulás székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13.

 

3.       A Társulás társszékhelye: 2451 Ercsi, Fő u. 20.

 

4.    A Társulás tagjainak neve, székhelye:                                                                         

4.1    Baracska Község Önkormányzata

Székhelye: 2471 Baracska, Kossuth u. 29. sz.                                       

4.2.   Ercsi Város Önkormányzata

Székhelye: 2451 Ercsi, Fő utca 20. sz.                                              

4.3.   Gyúró Község Önkormányzata

Székhelye: 2464 Gyúró, Rákóczi u. 49. sz.                                       

4.4.   Kajászó Község Önkormányzata

Székhelye: 2422 Kajászó, Rákóczi u. 71. sz.                                    

4.5.   Martonvásár Város Önkormányzata

Székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.                                

4.6.   Ráckeresztúr Község Önkormányzata

Székhelye: 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. sz.                            

4.7.   Tordas Község Önkormányzata

Székhelye: 2463 Tordas, Szabadság u. 87. sz.

4.8.   A Társuláshoz tartozó települések lakosságszámát a Megállapodás 1. függeléke, a Társulás tagjait képviselőket a Megállapodás 2. függeléke tartalmazza.

 

5.    A Társulás működési területe: a 4. pontban szereplő települési önkormányzatok közigazgatási területe.

 

6.    A Társulás bélyegzője: Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás felirattal ellátott körbélyegző, középen Magyarország címerével.

 

7.    A Társulás képviselete: a képviseletet a Társulás elnöke, akadályoztatása esetén az alelnöke, mindkettőjük akadályoztatása esetén a korelnök látja el.

 

8.    A Társulás jogállása: A Társulás önálló jogi személy.

8.1.   Gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

8.2.   A Társulás önálló bankszámlával – fizetési számlával – rendelkezik.

8.3.   A Társulás, és az általa fenntartott helyi önkormányzati költségvetési szervek (a továbbiakban: Intézmény(ek)) költségvetését a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A társult önkormányzatok (a továbbiakban: Önkormányzatok) a Társulás fenntartásához évenként szükséges hozzájárulás összegét a IX/1. pontban rögzítettek szerint és esedékességgel utalják át.

8.4.   A Társulási Tanács munkaszervezeti feladatait a székhely szerinti polgármesteri hivatal, a Martonvásári Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) látja el.

8.5.   A Társulási Tanács a munkaszervezeti feladatokat ellátó Hivatal útján gondoskodik a Társulás költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos feladatokról, melynek keretében ellátja – külön munkamegosztási megállapodás alapján – az Intézmény(ek) pénzügyi-gazdálkodási feladatait is.

8.6.   A Társulás csak olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.

 

9.    A Társulás az Mötv. 88. § - 95. §-aiban foglalt szabályok szerint működik.” 

 

3.)     A Megállapodás II. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„II. A TÁRSULÁS ÁLTAL ELLÁTOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK

 

1.    Az Önkormányzatok az alábbi 2.-7. pontban nevesített önkormányzati feladatok közös megvalósításában állapodnak meg, s ezen feladat és hatásköreik gyakorlását átruházzák a Társulásra.

 

2.    Az egészségügyi alapellátás körében a háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás, mint „Központi Háziorvosi Ügyelet” az Önkormányzatok közigazgatási területére kiterjedően:

2.1. Az ügyelet székhelye és ellátási helye:                 2451 Ercsi, Esze Tamás utca 14.

Az ügyelet további ellátási helye:              Martonvásári kistérség központjától legfeljebb 15 km-es távolságban biztosított ellátás (a sürgős, szükség esetén felmerülő gyermekellátás biztosításával)

2.2. Ügyeleti idő (a székhelyen és ellátási helyeken):

·                 munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig;

·                 hétvégén pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig;

·                 munkaszüneti és ünnepnapokon 24 órás.

2.3. A Társulás tagjai megállapodnak abban, hogy a Központi Háziorvosi Ügyelet ellátására a közbeszerzésekről szóló mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseiben foglaltak figyelembe vételével történő egészségügyi vállalkozási, avagy ellátási szerződés útján történő megvalósítására vonatkozó döntés meghozatalára a Társulási Tanácsot hatalmazzák fel.

2.4. Az egészségügyi alapellátás körében a Központi Háziorvosi Ügyelet ellátásának 2.3. pont szerinti egészségügyi vállalkozási, avagy ellátási szerződés útján történő megvalósítását igénybe vevő tagok a Társulás tagjai közül:

·       Baracska Község Önkormányzata,

·       Ercsi Város Önkormányzata,

·       Gyúró Község Önkormányzata,         

·       Kajászó Község Önkormányzata,

·       Martonvásár Város Önkormányzata,

·       Ráckeresztúr Község Önkormányzata,

·       Tordas Község Önkormányzata

 

3.    Szociális alapellátás feladatkörben:

3.1. Családsegítés

3.2. Házi segítségnyújtás

3.3. Közösségi szolgáltatások (kivéve: szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása)

3.4. Támogató szolgáltatás

3.5.          Idősek nappali ellátása

3.6. Falugondnoki, szolgáltatás

3.7. Családi napközi ellátás

 

4.    A Társulás a 3. pontban nevesített feladatkör ellátását:

·                     Baracska Község Önkormányzata,

·                     Gyúró Község Önkormányzata,

·                     Kajászó Község Önkormányzata

·                     Martonvásár Város Önkormányzata,

·                     Ráckeresztúr Község Önkormányzata,

·                     Tordas Község Önkormányzata

közigazgatási területére kiterjedően Intézmény fenntartása útján biztosítja.

 

5.    Gyermekjóléti szolgáltatás: ezt az önkormányzati feladatot a Társulás a 4. pontban nevesített tag-önkormányzatok közigazgatási területére kiterjedően Intézmény fenntartása útján látja el.

 

6.    A köznevelési feladatok körében a Társulás keretében történik:

Óvodai nevelés a Társulás által fenntartott Intézmény útján:

·                   Baracska Község Önkormányzata,

·                   Gyúró Község Önkormányzata,

·                   Ráckeresztúr Község Önkormányzata,

·                   Tordas Község Önkormányzata

közigazgatási területére kiterjedően.

 

7.    Belső ellenőrzési feladatok: a Társulás a Társulásra, az Önkormányzatokra és az általuk fenntartott költségvetési szervekre kiterjedően a Társulási Tanács döntésétől függően:

·         belső ellenőr(ök) foglalkoztatásával,

·         vagy polgári jogi szerződéssel, külső erőforrás bevonása útján

látja el.

7.1. A társulás belső ellenőre a belső ellenőrzés keretében ellenőrzést végez:

·         a társulásnál, illetve az irányítása alá tartozó bármely költségvetési szervnél,

·         az alábbi társult önkormányzatoknál és az irányításuk alá tartozó bármely költségvetési szervnél:

-          Baracska Község Önkormányzata,

-          Gyúró Község Önkormányzata,

-          Kajászó Község Önkormányzata

-          Martonvásár Város Önkormányzata,

-          Ráckeresztúr Község Önkormányzata,

-          Tordas Község Önkormányzata.

·         a saját vagy az irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott nemzeti vagyonnal való gazdálkodás tekintetében,

·         az irányító szerv által nyújtott költségvetési támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a lebonyolító szerveknél, és

·         az irányítása alá tartozó bármely, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 1. § a) pontjában meghatározott köztulajdonban álló gazdasági társaságnál.

7.2. A belső ellenőr által teljesítendő szolgáltatásokat a társulás adott évi belső ellenőrzési terve tartalmazza, mely tartalmazza a képviselő-testületek által előzetesen jóváhagyott egyes önkormányzatokra vonatkozó éves belső ellenőrzési tervet, továbbá a társulásnál, illetve az irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél végzendő belső ellenőrzési feladatokat is. Az önkormányzati szintű éves ellenőrzési tervet a belső ellenőr állítja össze előzetes kockázatelemzés és a vezetőkkel való egyeztetést követően.

7.3. Az elkészült ellenőrzési jelentéseket az ellenőrzött szervezeteknek, és az önkormányzatnak kell megküldeni egyeztetés, észrevételezés céljából. A leegyeztetett, elfogadott ellenőrzési jelentéseket 1 példányban a társulás székhely önkormányzata jegyzőjének, 1 példányban az ellenőrzöttnek kell megküldeni. Az éves ellenőrzési jelentést önkormányzatonként, illetve társulásra külön- külön köteles elkészíteni a belső ellenőr, melyet tárgyévet követő év február 15-ig megküld valamennyi jegyző részére, hogy azt a polgármester a zárszámadással együtt a képviselő-testület elé terjeszthesse.

7.4. A belső ellenőrzési feladatellátás forrása: központi támogatás, feladatellátási pénzügyi hozzájárulás. A belső ellenőrzési feladatok központi, külső forrásokból nem fedezett működési, fenntartási kiadásait az Önkormányzatok pénzügyi hozzájárulás címén lakosságszám arányosan közösen biztosítják.

 

8.   Településfejlesztés – területfejlesztés körében a Társulás alábbi tagjai az őket együttesen érintő fejlesztések, beruházások tárgyát érintő együttműködésben állapodnak meg:

·       Baracska Község Önkormányzata,

·       Ercsi Város Önkormányzata,

·       Gyúró Község Önkormányzata,         

·       Kajászó Község Önkormányzata,

·       Martonvásár Város Önkormányzata,

·       Ráckeresztúr Község Önkormányzata,

·       Tordas Község Önkormányzata

 

4.)        A Megállapodás III. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„III. A TÁRSULÁS DÖNTÉSHOZÓ SZERVE ÉS A TAGJAIT MEGILLETŐ SZAVAZATARÁNYOK

 

1.         A Társulás legfőbb döntéshozó szerve: a Társulási Tanács.

 

2.         Az Önkormányzatok képviselő-testületei megállapodnak abban, hogy a képviselő-testületek a Társulási Tanácsba az önkormányzatok mindenkori polgármesterét delegálják.

A polgármester akadályoztatása esetére, annak időtartamára a delegált személy – külön meghatalmazás nélkül – az őt helyettesítő alpolgármester, vagy az adott település képviselő-testületének – külön meghatalmazással rendelkező – tagja.

A helyettesként eljáró alpolgármester vagy képviselő-testületi tag jogai és kötelességei azonosak a polgármester jogaival és kötelességeivel. A Tanács ülésén a szavazati jog gyakorlásához a résztvevő helyettesnek eseti meghatalmazással kell rendelkeznie.

 

3.         A Társulási Tanács minden tagját egy szavazat illeti meg.

 

4.         A Társulási Tanács, mint testület látja el mindazokat a feladatokat, gyakorolja mindazokat a hatásköröket, amelyeket az Mötv., az Intézmény(ek) alapítói, fenntartói, irányító szervi jogkörének gyakorlására vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések, illetve jelen Társulási Megállapodás meghatároz.

 

 

5.)     A Megállapodás IV. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„IV. A TÁRSULÁSI TANÁCS ÜLÉSEI, DÖNTÉSHOZATALA

 

1.    A Társulási Tanács üléseit a Társulás székhelyén tartja.

1.1  .     A Társulási Tanács napirendjétől függően más helyen kihelyezett üléseket is tarthat.

1.2.      A Társulási Tanács ülésén a társuló önkormányzatok jegyzői tanácskozási joggal részt vehetnek.

 

2.    A Társulási Tanács alakuló ülését a székhely település önkormányzatának polgármestere hívja össze.

 

3.    A Társulási Tanács az alakuló ülésén mondja ki megalakulását.

       A Társulási Tanács az alakuló ülésén megválasztja a Társulási Tanács elnökét, az alakuló, avagy az azt követő első ülésen elfogadja:

·       a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát,

·       megválasztja az alelnököt,

·       megválasztja a bizottságok tagjait.

 

4.    A Társulási Tanács üléseit szükség szerint, de évente legalább hatszor, a Társulási Tanács által meghatározott időpontban tartja.

 

5.    A Tanács ülését össze kell hívni a Társulási Tanács tagjai egynegyedének, a Társulás bizottságának, továbbá a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjének az ülés összehívásának indokát tartalmazó indítványára, annak kézhezvételét követő 15 napon belül, az ülés indokának, időpontjának, helyszínének és napirendjének meghatározásával.

 

6.    Az ülést a Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az alelnök, mindkét tisztségviselő együttes akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti.

 

7.    A Társulási Tanács ülésének előkészítésére, az előterjesztések tartalmi és formai követelményeire vonatkozó szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

 

8.    A Társulási Tanács ülése nyilvános.

 

9.    A Társulási Tanács:

9.1.   zárt ülést tart összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén;

9.2.   zárt ülést tart az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői kinevezés/megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor;

9.3.   zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás a Társulás vagy más érintett üzleti érdekét sértené.

 

10.  A zárt ülésen a Társulási Tanács tagjai, a munkaszervezeti feladatokat ellátó polgármesteri hivatalt vezető jegyző, továbbá az Mötv. 46. § (3) bekezdésében meghatározott más személyek vehetnek részt.

 

11.  A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a Társulási Tanács tagjainak több mint fele jelen van és a jelen lévő tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a Társulást alkotó települések lakosságszámának egyharmadát. A határozatképességet folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

 

12.  A Társulási Tanács döntései meghozatalához, a javaslat elfogadásához – a 13. pontban foglaltak kivételével – legalább annyi tag „igen” szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak felét, és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát, melynek hiányában a Társulási Tanács a javaslatot elutasította.

 

13.  A minősített többséget igénylő javaslat elfogadásához legalább annyi tag „igen” szavazata szükséges, amely meghaladja a társulásban részt vevő tagok szavazatának felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét. Ennek hiányában a Társulási Tanács a javaslatot elutasította.

 

14.  Minősített többség szükséges:

14.1. a 9.3. pont szerinti zárt ülés elrendeléséhez;

14.2. a Társulás hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetői kinevezés/megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása ügyében hozott döntésekhez;

14.3. a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata elfogadásához, továbbá az Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott további ügyekben;

14.4.  a Társuláshoz való csatlakozás kérdésében.

 

15.  A Társulási Tanács döntését az ülésen határozat formájában nyílt szavazással hozza meg.

15.1.    A Társulási Tanács név szerinti szavazást tart:

·       a Társulási Tanács tagjai legalább egynegyedének indítványára,

·       továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben.

Ugyanazon ügyben, egy alkalommal lehet név szerinti szavazást javasolni és tartani. Nincs helye név szerinti szavazásnak:

·       bizottság létszáma és összetétele,

·       ügyrendi javaslat

kérdéseiben.

15.2.    A Társulási Tanács titkos szavazást tarthat a IV/9. pontban meghatározott ügyekben.

15.3.    A nyílt szavazás, a név szerinti és a titkos szavazás módjának meghatározásáról a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezik.

        15.4.   A Társulási Tanács ülésének vezetője állapítja meg a szavazás eredményét. Amennyiben a szavazás eredménye tekintetében kétség merül fel, úgy a Társulási Tanács bármely tagja kérésére a szavazást egy alkalommal meg lehet ismételni.

 

16.  A Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik:

16.1.    A Társulás elnöke és alelnöke megválasztása, tiszteletdíja megállapítása.

16.2.    A Társulás szervei tagjainak megválasztása.

16.3.    A Társulási Megállapodás módosításának kezdeményezése.

16.4.    Az éves költségvetés, valamint a zárszámadás elfogadása, módosítása, ennek keretében a tagi hozzájárulás évenkénti összegének megállapítása, a Társulás tagjával szembeni inkasszó benyújtásáról szóló döntés.

16.5.    A Társulás elnöke beszámolójának megtárgyalása, továbbá a Társulás tevékenységéről szóló éves beszámoló megtárgyalása és elfogadása.

16.6.    A közös fejlesztésekről, beruházásokról való döntés, az intézményi fejlesztésekről, felújításokról történő döntés.

16.7.    A közös feladatellátást szolgáló megállapodások megkötése, intézmény irányító szervi jogának átadás-átvételéről döntés.

16.8.    A Társulás vagyonáról való rendelkezés.

16.9.    A Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának, éves munkatervének elfogadása, módosítása.

16.10.  A Társulás más társulással való együttműködésének, avagy annak megszüntetésének elhatározása, együttműködési megállapodás megkötése.

16.11.  Pályázatok benyújtásáról való döntés.

16.12.  Hitelfelvételről, szabad pénzeszközök felhasználásáról szóló döntés.

16.13.  A Társulásból kilépő taggal való pénzügyi elszámolás rendezése.

16.14.  A Társuláshoz, önkormányzati közös feladatellátáshoz történő csatlakozás elfogadása.

16.15.  A tag kizárásáról szóló döntés.

16.16.  Társulási Tanács által fenntartott Intézmények magasabb vezetői jutalmának megállapítása.

16.17.  A Társulás által fenntartott Intézmény(ek), gazdálkodó szervezet tekintetében – a pénzügyi és az ágazati jogszabályokban meghatározott – alapítói, irányító szervi jogkörben hozandó döntés.

16.18.  A közös feladatellátást szolgáló ellátási szerződés, egyéb polgári jogi szerződés megkötése, munkamegosztási megállapodás(ok) jóváhagyása.

 

17.  A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a Társulási Tanács elnöke a munkaszervezeti feladatokat ellátó Hivatalt vezető jegyző és a tagok sorából választott egy jegyzőkönyv-hitelesítő ír alá. A jegyzőkönyv elkészítéséről és a felterjesztéséről a Hivatalt vezető jegyző gondoskodik.

17.1.    A jegyzőkönyv tartalmára vonatkozóan az Mötv. 52. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

17.2.    A zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni.

17.3.    A Társulási Tanács üléséről készült jegyzőkönyv(ek)et az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Fejér Megyei Kormányhivatalnak.   

 

18.  Az önkormányzatok képviselő-testületei a Társulást az Mötv. 41. § (4) bekezdése alapján átruházott hatáskör gyakorlása körében az alábbi döntési jogkörök gyakorlására jogosítják fel az Önkormányzatok által alapított és a Társulás részére fenntartói jogkörbe átadott, továbbá a Társulás által alapított Intézmény(ek) tekintetében:

18.1.    Intézményvezető, gazdálkodó szervezet vezetőjének megbízása, annak visszavonása, összeférhetetlenség megállapítása.

18.2.    Az intézmény irányító szervi jogkörök gyakorlása az önkormányzati feladatellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések által megállapított körben.

18.3.    A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.), és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) mindenkori hatályos rendelkezéseiben foglalt, a fenntartói, irányítói jogkörbe tartozó ügyekben való döntés.

 

19.  A Társulás keretében az általa fenntartott Intézmény tevékenységi körébe tartozó szociális alapellátások intézményi térítési díjainak, továbbá a gyermekvédelmi személyes gondoskodást nyújtó ellátások, azok igénybevétele és a fizetendő térítési díjaknak önkormányzati rendeletben történő szabályozására, s annak mindenkori jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő felülvizsgálatára – a Társulási Tanács javaslatának figyelembe vételével – Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jogosult.

19.1.    A térítési díjak megállapítására, annak módosítására vonatkozó önkormányzati rendelet tervezetet a Hivatal Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete napirendet tárgyaló ülését megelőző 30 nappal korábban az érintett önkormányzatok polgármesterei részére megküldi.

19.2.    Az Önkormányzatok Képviselő-testületei soron következő ülésükön, de legkésőbb 20 napon belül a rendelet-tervezetben foglaltakról véleményt nyilvánítanak, melyet a Hivatalt vezető jegyző részére írásban megküldenek. Amennyiben az érintett Önkormányzat(ok) Képviselőtestülete(i) ezen határidőn belül a véleményt nem alakítja(ják) ki, úgy a határidő lejártát követően annak hiányában Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által az önkormányzati rendelet megalkotható.

19.3.    Amennyiben az Önkormányzat(ok) Képviselő-testülete(i) a tervezetben foglaltakkal nem ért(enek) egyet, úgy indokolással ellátott álláspontját(jukat) a rendelet megalkotását megelőzően a jegyzőnek a Társulási Tanács ülésén kell ismertetnie.

19.4.    Amennyiben az egyetértését meg nem adó Önkormányzat Képviselő-testülete indokolásában foglaltak megalapozottak, úgy a Társulási Tanács ülésén egyeztetett újabb javaslat szerinti 19.2. pontban foglalt eljárást ismételten le kell folytatni.

19.5.    Ha az érintett Önkormányzat Képviselő-testülete indokait nem fogalmazza meg, avagy azt nem ismerteti, illetőleg a benne foglaltak megalapozatlanok, úgy a Társulási Tanács ezen utóbbi tényt megállapító döntését követően az eredeti javaslat szerinti tartalmú önkormányzati rendelet a székhely Önkormányzat Képviselő-testülete által megalkotható.

 

20.  A Társulási Tanács működésének további részletes szabályait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

 

6.)     A Megállapodás V. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„V. A TÁRSULÁSI TANÁCS TISZTSÉGVISELŐI, A TÁRSULÁSI TANÁCS BIZOTTSÁGAI, A TÁRSULÁS MUNKASZERVEZETE

 

1.    A Társulás elnöke:

1.1.       A Társulás elnökét a Társulási Tanács az alakuló ülésén tagjai sorából, az önkormányzati választási ciklus idejére titkos szavazással választja meg.

1.2.    Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás elnökének megválasztásához minősített többség szükséges.

1.3.    A Társulási Tanács elnöke képviseli a Társulást, valamint ellátja a Társulás működésével kapcsolatos kiadmányozási, kötelezettségvállalási és utalványozási feladatokat. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét az alelnök, együttes akadályoztatás esetén a korelnök látja el.

1.4.    Az elnök részletes feladatát és hatáskörét, továbbá tiszteletdíját a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.

 

2.    A Társulás alelnöke:

2.1.    A Társulási Tanács az önkormányzati választási ciklus időtartamára a saját tagjai sorából, titkos szavazással alelnököt választ.

2.2.    Az alelnök személyére a Tanács elnöke tesz javaslatot. A Társulási Tanács alelnökének megválasztásához minősített többség szükséges.

 

3.    A Társulás Pénzügyi Bizottsága:

3.1.    A Társulási Tanács a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzésére háromtagú Pénzügyi Bizottságot hoz létre.

3.2.    A bizottság elnökét és további egy tagját a Tanács tagjai sorából kell megválasztani.

3.3.    A Pénzügyi Bizottság feladatai:

3.3.1.   Véleményezi a Társulás éves költségvetési javaslatát, és a végrehajtásáról szóló féléves, háromnegyed-éves, éves beszámoló tervezeteit.

3.3.2.   Figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás alakulását, értékeli az azt előidéző okokat.

3.3.3.   Vizsgálja a hitelfelvétel indokait és gazdasági megalapozottságát, ellenőrizheti a pénzkezelési szabályok megtartását, a bizonylati rend és bizonylati fegyelem érvényesítését.

3.4.    A Pénzügyi Bizottság megállapításait haladéktalanul megküldi a Társulási Tanácsnak.
Ha a Társulási Tanács a vizsgálati megállapításokkal nem ért egyet, úgy a vizsgálati jegyzőkönyvet az észrevételeivel együtt megküldheti a Társulás gazdálkodásának ellenőrzésére jogosult Állami Számvevőszéknek.

3.5.   A Pénzügyi Bizottság feladatait és részletes működési szabályait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg. A bizottság működésének szabályaira az Mötv. bizottságokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

 

4.    Köznevelési Bizottság:

4.1.   A Társulási Tanács a köznevelési feladatokkal összefüggő döntései előkészítésére háromtagú Köznevelési Bizottságot hoz létre. A Köznevelési Bizottság elnökét és további egy tagját a Társulási Tanács a tagjai sorából választja meg.

4.2.   A Köznevelési Bizottság feladatait és részletes működési szabályait a Társulás a Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg. A bizottság működésének szabályaira az Mötv. bizottságokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

 

5.    A Társulás munkaszervezete:

        5.1.   A Társulási Tanács döntéseinek előkészítését, döntései végrehajtásának szervezését a székhely település önkormányzatának polgármesteri hivatala: a Martonvásári Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) látja el.

   5.2.   A Polgármesteri Hivatal, mint munkaszervezet feladata különösen:

5.2.1.   A Társulási Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítése, döntéseinek végrehajtása.

5.2.2.   A Társulás bizottságai üléseinek előkészítése.

5.2.3.   Adat és információ szolgáltatás az Önkormányzatok részére a Társulási Tanács és intézményei működéséről, feladatellátásáról.

5.2.4.   A Társulás hatáskörébe tartozó munkaügyi feladatok ellátása.

5.2.5.   A Társulási Tanács költségvetésének végrehajtásával, a költségvetési gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása.

5.2.6.   A költségvetési gazdálkodás körében különösen:

5.2.6.1.  A Társulás és költségvetési szervei költségvetése tervezésének, a zárszámadás tervezetének előkészítése, pénzügyi-számviteli, gazdálkodási feladatainak ellátása.      Információszolgáltatás, a pénzforgalmi jelentések elkészítése.

5.2.6.2.  A Társulás által benyújtott pályázatokkal kapcsolatos elszámolási feladatok elvégzése a Közreműködő Szervezet, a Magyar Államkincstár, a kedvezményezett önkormányzatok, valamint egyéb szervek felé.

5.2.6.3.  A Társulás által fenntartott Intézmény(ek) működésével kapcsolatos éves elszámolások (különösen: az állami alap és kiegészítő hozzájárulások, az önkormányzati hozzájárulások, valamint létszám-elszámolások) elkészítése és dokumentált egyeztetése az érintett önkormányzatokkal az éves beszámoló (zárszámadás) elfogadását megelőzően.

5.2.6.4.  A Társulási Tanács egyedi határozatában foglalt feladatok végrehajtása, illetve pénzforgalmi elszámolásának elkészítése.

5.3.  A Hivatal – a Társulás működésével kapcsolatos feladatokat ellátó – köztisztviselői felett a munkáltatói jogokat a székhely szerinti jegyző gyakorolja. A jegyző munkáltatói jogkörében kijelöli azon köztisztviselő(ke)t, aki(k) a Társulási Tanács tagjaival a munkaszervezeti feladatok tekintetében kapcsolattartásra jogosult(ak) és köteles(ek), melyről – s annak változásairól – a Tanács tagjait tájékoztatja.

5.4.   A Társulás munkaszervezeti feladatainak ellátására vonatkozó további szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában kell meghatározni.

 

7.)     A Megállapodás VI. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„VI. A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ INTÉZMÉNYEK

 

1.         Szent László Völgye Segítő Szolgálat

1.1.     Az Intézmény feladatai ellátását, alaptevékenységét az Sztv. és a Gytv. alapján végzi.

1.2.     Az Intézmény szakmailag önálló, önállóan működő költségvetési szerv, amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatait.

1.3.     Székhelye: 2462 Martonvásár, Szent László út 24.

 

2.         Szent László Regionális Óvoda:

2.1.     Az Intézmény szakmailag önálló, önállóan működő költségvetési szerv, amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatát.

2.2.     Az Intézmény a feladatai ellátását, alaptevékenységét a mindenkor hatályos köznevelésről szóló jogszabályi rendelkezésekben meghatározottak szerint végzi.

2.3.    Székhelye: 2462 Martonvásár, Váci M. u. 2/A.

           Telephelyei:   Bóbita Tagóvoda, 2471 Baracska, Kossuth u.32.

                                  Mesevár Tagóvoda, 2463 Tordas, Szabadság út 134.

            Gézengúz Tagóvoda, 2464 Gyúró, Thököly u. 31.

                                                Mosoly Tagóvoda, 2465 Ráckeresztúr, Korniss u. 25.”

 

8.)     A Megállapodás VII. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„VII. A TÁRSULÁS VAGYONA

 

1.      A Társulás saját vagyonnal rendelkezik, melyet a Társulás éves költségvetéséről szóló határozat mellékletében kell rögzíteni.

 

2.       A Társulás vagyona törzsvagyon vagy üzleti vagyon lehet. A Társulás vagyonát gyarapítja és a vagyon további részét képezi a Társulás döntéseivel szerzett vagy a Társulás tevékenysége révén keletkezett vagyon.

 

3.       A Társulás működése során a költségvetése terhére – az Intézmény(ek) finanszírozására rendelkezésre álló előirányzatokból – vásárolt, vagy egyéb jogcímen szerzett vagyon (ingatlan, tárgyi eszköz, egyéb ingóság, stb.) a Társulás tulajdonába kerül.

3.1.    A Társulás általi közös feladatellátás megszűnése esetén ezen vagyontárgyak megosztása a Társulás által fenntartott Intézmény(ek) működési területéhez tartozó önkormányzatok általi vásárláskor viselt költségek arányában történik, amennyiben a Társulás által benyújtott pályázat útján a működési területhez tartozó önkormányzatok biztosították a „saját” erőt.

3.2.    A 3.1. pont szerinti esetben a telephely, területi iroda, ellátottak számára nyitva álló helyiség fekvése szerint érintett önkormányzat váltja meg – a megszűnés időpontjában fennálló forgalmi értéken – a többi önkormányzatot megillető tulajdoni hányadot.

3.3.    Amennyiben az Intézmény(ek) székhelye szerinti ingatlanba, avagy telephelyeire pályázatok benyújtása útján történik az ingatlanokat érintően az ingóbeszerzés, úgy az ily módon beszerzett ingóságok tulajdonjoga a „saját erőt” biztosító önkormányzatot illeti meg.

 

4.       A Társulás megszűnése esetén a meglévő vagyon és annak szaporulata a Társulás tagjait a 3.1.-3.3. pont szerinti vagyoni hozzájárulásuk – amennyiben az nem állapítható meg, úgy a települések lakosságszáma – arányában illeti meg.

 

5.       A vagyon megosztása során az önkormányzatok az alábbi elvek figyelembevételével járnak el:

5.1.    a használatba adott ingatlanokat, s a meglévő ingóságok birtokát vissza kell bocsátani,

5.2.    a meglévő, tulajdonba adott ingóságokat természetben kell kiadni,

5.3.    a tulajdonba adott ingatlanok esetében az ingatlan tulajdonjoga az eredeti tulajdonost illeti meg.

 

6.       A Társulásból a tag általi kiválás esetén a taggal a 3.-5. pont eljárási rendje szerint el kell számolni azon megkötésekkel, hogy a Társulás tagja a vagyon kiadására csak az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a Társulás feladatának ellátását. Ebben az esetben a Társulás volt tagját a Társulással kötött szerződés alapján használati díj illeti meg, amennyiben a tartozását a Társulás felé maradéktalanul rendezte. A vagyon kiadását legfeljebb öt évre lehet elhalasztani.

 

7.       A Társulás tagjának vagyoni igénye kizárólag a tagsági jogviszonya időtartama alatt a vagyoni hozzájárulásával, avagy pályázati úton elnyert, illetőleg társulási vagyonból keletkezett társulási közös vagyon körére nézve keletkezhet, mely a tagsági jogviszony megszűnése időpontjától érvényesíthető.

 

8.       A Társulásból kiváló tag az őt megillető vagyonrész kiadására mindaddig nem tarthat igényt, amíg a vagyon hasznosítására külső harmadik személlyel a tagsági jogviszonya alatt a Társulási Tanács által megkötött szerződési (használati, haszonbérleti, bérleti, stb.) időtartam le nem jár.

 

9.       A Társulás vagyona tekintetében a tulajdonosi jogkört a Társulási Tanács gyakorolja.

 

9.)     A Megállapodás VIII. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

VIII. A TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZABÁLYOK

 

1.      A Társulás az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, s azok végrehajtási jogszabályai szerint gazdálkodik, pénzügy-gazdálkodási feladatait a Hivatal látja el.

 

2.      A Társulás költségvetése külön tételként magában foglalja a munkaszervezeti feladatok ellátására vonatkozó költségvetési összeget is.

 

3.      A Társulás által fenntartott intézmények működési költsége a feladat-ellátás által nem érintett önkormányzat(ok) terhére  költséget nem eredményezhet.

 

4.      A munkaszervezeti feladatokat ellátó Hivatal feladatellátásával kapcsolatos költségeket az Önkormányzatok lakosságszám-/feladat arányosan viselik.

 

5.      A Társulási Tanács az éves költségvetés megállapítása során összegszerűen határozza meg a közösen ellátott feladatok tagönkormányzati költségvetési hozzájárulási összegeit. A lakosságszám alapján megállapított összegeknél a tárgyévet megelőző év január 1-jei lakosságszáma az irányadó.

 

6.      A feladatonkénti tag-önkormányzati költségvetési hozzájárulás meghatározásának tervezésekor:

6.1.   a költségvetés elkészítése során a kiadások és bevételek meghatározása elkülönítetten, feladatonként történik;

6.2.   tag-önkormányzati költségvetési hozzájárulás: az adott feladatnál a kiadási előirányzat, egyéb intézményi saját bevétellel, támogatásértékű működési bevétellel és államháztartáson kívülről átvett pénzeszközzel nem fedezett része.

 

7.      A tag-önkormányzatonkénti költségvetési hozzájárulás vetítési alapja:

7.1.   a tagdíj, Központi Háziorvosi Ügyelet, valamint a belső ellenőrzés esetében a teljes lakosságszám;

7.2.   gyermekjóléti szolgáltatás esetében a 0-17 éves korú ellátotti létszám;

7.3.   házi segítségnyújtás, családsegítés, közösségi szolgáltatások, támogató szolgáltatás, falugondnoki szo