Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

154/2016. (9. 13.) a Mirrotron Kft. helyi fejlesztési projektjének támogatásáról

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

154/2016.(IX.13.) határozata

a Mirrotron Kft. helyi fejlesztési projektjének támogatásáról

 

1.) Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jelen határozatában foglaltak szerint támogatja a Mirrotron Műszaki Fejlesztő és Szolgáltató Kft-t azon törekvésében, hogy a Széchenyi 2020 program keretében meghirdetett pályázati felhívásra támogatási kérelmet nyújtson be a K+F Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések című felhívás alapján egy martonvásári kutatóhely megvalósítása és működtetése céljából.

2.) A Képviselő-testület az 1.) pontban foglaltakhoz kapcsolódóan kinyilvánítja azon szándékát, hogy a projektcél megvalósításához szükséges méretű önkormányzati tulajdonban álló területet biztosít a társaság fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához, egyben felhatalmazza a polgármestert, hogy ennek érdekében a támogatás formájáról és módjáról a szükséges egyeztetéseket folytassa le, a vonatkozó előzetes szándéknyilatkozatot és megállapodást aláírja, valamint azokat a Képviselő-testület soron következő ülésén bemutassa.

A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester

A határozat végrehajtásának határideje: 1. pont: folyamatos, 2. pont: következő testületi ülés