Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

110/2013. (6. 4.) a Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosításáról

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

110/2013. (VI. 4.) határozata

a  Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosításáról

 

I.

 

Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás Társulási megállapodását a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 87. §-a szerinti feladatkörében, az Mötv. 42. § 5. pontjában biztosított hatáskörében eljárva, a társulás jogfolytonosságának fenntartása mellett, 2013. június 30. napi hatállyal az alábbiak szerint módosítja:

 

1.)     A Megállapodás bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„Az alapító önkormányzatok képviselő-testületei, a közöttük 2012-ben létrejött társulási megállapodásban foglaltak érvényesítése érdekében Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 87-9. §.aiban foglaltak alapján a térség közműves szennyvízelvezetési és- tisztítási feladatainak korszerű, hatékonyabb és célszerűbb megoldása érdekében, a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 23. §- ában előírtakra figyelemmel:

 

Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás

 

néven önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást (a továbbiakban: Társulás) hoznak létre és biztosítják annak feltételeit.

 

Ezen társulási megállapodás megkötésénél Tagok elsősorban az Európai Unió szervei által elfogadott vonatkozó közösségi jogszabályokat, a KEOP projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályokat, a pályázati felhívást és útmutatót, továbbá az Mötv., az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.), a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgt.) és a törvények végrehajtásával kapcsolatos egyéb jogszabályokat, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit veszik figyelembe.”

 

 

2.)     A Megállapodás I. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„I. A TÁRSULÁS NEVE, SZÉKHELYE, MŰKÖDÉSI TERÜLETE

 

I.1. A társulás neve: Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás

 

I.2. A Társulás székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13.

 

I.3. A Társulás működési területe: a társult települések közigazgatási területe

 

I.4. A társulás alapítóinak neve, székhelye, képviselője és lakosságszáma:

 

Gyúró Község Önkormányzata

Székhely: 2464 Gyúró, Rákóczi u. 49. sz.

Képviselő: Tóth Béla polgármester

Lakosságszám: 1287

                                                                                                            

Martonvásár Város Önkormányzata

Székhely: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.                                  

Képviselő: Dr. Szabó Tibor polgármester

Lakosságszám: 5702

 

Ráckeresztúr Község Önkormányzata

Székhely: 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. sz.

Képviselő: Dr. Szentes-Mabda Katalin polgármester

Lakosságszám: 3296

                                                                                                            

Tordas Község Önkormányzata

Székhely: 2463 Tordas, Szabadság u. 87. sz.

Képviselő: Juhász Csaba polgármester

Lakosságszám: 2000

 

 

1.5. A társulás célja:

Az Mötv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjában foglalt szennyvíz-elvezetés és tisztítás kötelező önkormányzati feladat ellátásának elősegítése, a Társulás keretében a településeken keletkező szennyvizek elvezetése és tisztításához szükséges, meglévő vízi közművek bővítése, korszerűsítése, rekonstrukciója a Vgt. 4. § (1) bekezdés b) alapján, tekintettel arra, hogy Martonvásár Város, Gyúró, Ráckeresztúr, Tordas Községek szennyvíztisztítására létrejött szennyvíztisztító mű (Ráckeresztúr 079/4 hrsz. hrsz.; továbbiakban: szennyvíztelep) kapacitása 100 %-ban kihasznált, további szennyvíz befogadására nem alkalmas. A tisztítómű több eleme korszerűsítésre, bővítésre szorul. A települések lakosságszámának folyamatos bővülése miatt elengedhetetlenül szükséges a kapacitás bővítése, másrészt a meglévő szennyvízhálózat több elemének rekonstrukciója, illetve az új lakóterületeken a hálózat kiépítése és a rendszerre való rákötése.

 

A fentiek megvalósítása érdekében a Társulásban részt vevő önkormányzatok pályázat útján, az abban meghatározott cél megvalósítása érdekében a cselekvési és pénzügyi ütemtervek, valamint a költségvetésének megfelelően jelen Megállapodás keretei között részt vállal.

A pályázat konkrét célja a KEOP-7.1.0/11. „Derogációs víziközmű projektek előkészítése”, valamint a KEOP-1.2.0/09-11. „Szennyvízelvezetés- és tisztítás megvalósítása” c. pályázati kiírások keretein belül megvalósítani a szennyvíztisztító mű, valamint szennyvízhálózat bővítését és rekonstrukcióját a lakossági igényeknek, illetőleg a vonatkozó jogi szabályozásoknak megfelelően.

A Társulás – munkaszervezete és a projektmenedzsment útján – a szennyvízszállítási és tisztítási programját közös beruházásban valósítja meg, és a KEOP projekt megvalósítása során ellátja a projektgazdai feladatokat.” 

 

3.)     A Megállapodás II. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„II. A TÁRSULÁS IDŐTARTAMA

 

A Társulás határozott időre, a projekt teljes befejezéséig továbbá a fenntartási időszak végéig jön létre, azaz a KEOP projekt megvalósításához folyósított támogatásnak, az Európai Bizottság által jóváhagyott, teljes körű elszámolásáig tartó időszakra jön létre, melybe beletartozik a közművagyon tulajdonosi jogainak rendezése, a létesítmény üzembe helyezése.

 

4.)     A Megállapodás III. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„III. A TÁRSULÁS JOGÁLLÁSA

 

III.1. A Társulás az Mötv. 87. § alapján alapított, önálló jogi személyiséggel rendelkező szerv, mely előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkezik. A Társulás intézményt nem hoz létre és nem tart fenn, alkalmazottat nem foglalkoztat.

 

III.2. A Társulás, a projekt végrehajtása során, a társult önkormányzatok, mint a KEOP projekt közös kedvezményezettjeinek megbízásából, a projekt lebonyolításáért felelős projektgazdaként jár el.

 

III.3. A Társulás az alaptevékenységén kívül vállalkozási tevékenységet nem folytat.

 

III.4. A Társulás működése során a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

 

 

5.)     A Megállapodás IV. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„IV. A TÁRSULÁSRA ÁTRUHÁZOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK FELADATELLÁTÁS MÓDJA

 

IV.1. A Társulás által megvalósítandó beruházás:

„A Martonvásári agglomeráció szennyvíztisztítása, korszerűsítése, bővítése és a csatornázatlan területek rendszerbe történő becsatolása”.

 

IV.2. A beruházás előkészítési feladatai:

-        a Társulás működéséhez szükséges személyi, munkaszervezeti, pénzügyi, jogi, technikai és adminisztrációs feltételek megteremtése, a projektmenedzsment megszervezése, létrehozása,

-        EU források iránti támogatási pályázat elkészítése s beterjesztése,

-        a beruházási források saját erő részéhez szükséges források megszervezése

-        a kivitelező kiválasztása iránt közbeszerzési eljárás lefolytatása, kivitelezési szerződés megkötése,

-        a kivitelezésben közreműködő egyéb szerveztek kiválasztására irányuló közbeszerzési vagy más, jogszabály szerinti eljárások lefolytatása és a szükséges szerződések megkötése.

 

IV.3. A beruházás kivitelezésével kapcsolatos feladatok:

-        a beruházás megvalósításának folyamatos figyelemmel kísérése, a társult önkormányzatok rendszeres tájékoztatása,

-        az igazolt teljesítések alapján a kivitelezői számlák kiegyenlítése a kapcsolódó pénzügyi elszámolásokkal,

-        a beruházói oldalon felmerülő esetleges problémák, akadályok értékelése, az elhárításuk érdekében szükséges intézkedések megtétele,

-        a kivitelező készrejelentése alapján próbaüzemek, műszaki átadás-átvétel lebonyolítása.

 

IV.4. A beruházás műszaki befejezése utáni feladatok:

-        részvétel az EU támogatás felhasználási ellenőrzési eljárásában, a támogatási szerződés szerint,

-        a fenntartási kötelezettségek teljesítése,

-        a beruházással létrejövő közművagyon rendezése:

o   a társult önkormányzatok külön tulajdonába kerülő vagyonhányad átadása, az önkormányzatok közös tulajdonába kerülő vagyonhányad tulajdoni hányad szerinti átadása,

o   a vagyonjogi rendelkezéseknek megfelelő számviteli aktiválás,

o   üzemeltetésre történő fizikai átadás-átvétel,

-        a beruházással kapcsolatos végleges és teljes körű pénzügyi elszámolás, az EU támogatási rendelkezéseknek megfelelően.

 

IV.5. A Vgt. 4. §, 7. §, és 7/A. §. alapján a KEOP projekt keretében a projektgazdai feladatok ellátása, így különösen:

- amennyiben az szükséges, együttműködési megállapodások megkötése az érintett települések között,

- a projekt kidolgozásáért felelős szervezet részére megbízás adása,

- a működtetés szervezeti, gazdasági feltételrendszerének kidolgozása,

- a támogatás pályázati feltételeinek biztosítása,

- a támogatási szerződés megkötése, szükség szerinti módosítása,

- a projekt teljes körű lebonyolítása, ideértve a beruházások teljes pénzügyi, a számviteli és adóügyi elszámolását és a tagokkal való belső elszámolást is,

- lakossági fórumok szervezése, a közösségtájékoztatás (PR) dokumentálása,

- pályázati részvételek szervezése, koordinálása,

- tervezési, szolgáltatási feladatok pályáztatásának kidolgozása,

- beszerzési feladatok (gépek, eszközök) pályáztatásának kidolgozása,

- építési feladatok pályáztatásának kidolgozása,

- a projekt végrehajtáshoz szükséges szerződéseket, megállapodások előkészítése, megkötése.

 

IV.6. A társulás alaptevékenysége:

A Társulás az Mötv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjában meghatározott csatornázásra vonatkozó helyi közszolgáltatási feladatokat, valamint a Vgt. 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott önkormányzati közszolgáltatási feladatokat a társulási megállapodásban meghatározott működési (szolgáltatási) területen alaptevékenységként, feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel az alapítók szakmai és gazdasági felügyelete mellett végzi.

A Társulás alaptevékenységének szakágazati besorolása: 370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése.

 

A Társulás az alaptevékenységén kívül vállalkozási tevékenységet nem folytat.

 

IV. 7. Az alaptevékenységhez kapcsolódó alkalmazott szakfeladatok:

 

- 370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése: Itt kell megtervezni és elszámolni a szennyvízkezelő rendszerek és berendezések működtetésével, fenntartásával, fejlesztésével (amelynek célja a szennyvíz összegyűjtése, kezelése és lerakása), valamint az emésztőgödör, a szikkasztó, a lefolyó és a szennyvízakna tisztításával, ürítésével, mozgó vécé ürítésével, tisztításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

- 412000 Lakó- és nem lakóépület építése: Itt kell megtervezni és elszámolni a bármilyen típusú lakóépület (pl. családi ház, többlakásos épület, beleértve a toronyházakat) és bármilyen típusú nem lakóépület (pl. ipari épület, gyár, összeszerelő üzem, műhely, kórház, iskola, irodaépület stb.) építésével, az épület szerkezetének helyszíni összeszerelésével és felállításával, valamint a meglévő lakóépület felújításával és renoválásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

 

- 422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése: Itt kell megtervezni és elszámolni a folyékony és légnemű anyagok elosztását és szállítását szolgáló vezeték és a kapcsolódó, ezen rendszer szerves részét képező épület, épületszerkezet építésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

 

- 429900 Egyéb máshova nem sorolható építés: Itt kell megtervezni és elszámolni az ipari létesítmények építésével, az építési munkákkal, valamint a földterület értéknöveléssel együtt járó parcellázással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

 

6.)     A Megállapodás V. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„V. A FELADATELLÁTÁS MÓDJA
 
A Társulás a KEOP pályázati eljárás keretében uniós forrásra nyújt be pályázatot. A pályázathoz szükséges (a támogatáson túli)  saját forrást a társult Önkormányzatok saját költségvetésük terhére viselik. A Társulás a pályázat uniós forrásból történő megvalósítása esetén ellátja a projektgazdai feladatokat, majd megvalósítás után a fejlesztést átadja az üzemeltetőnek üzemeltetés céljából. Az előkészítési projektben Martonvásár Város Önkormányzata, mint a társulás vezető önkormányzata gesztor önkormányzatként vett részt.

 

A Társulás – a pályázati projekt elnyerése, illetve megvalósítása szempontjából érdeminek minősíthető, illetve a tagok által megjelölt – kérdésben a mindenkor hatályos közösségi és hazai jogszabályokban, a Támogatási Szerződésben és a jelen megállapodásban foglaltak szerint köteles eljárni és a megtett lépésekről utólag a Társulási tagoknak beszámolni köteles. Azon jognyilatkozatokat, amelyeknek következtében a Társulás tagjai számára a Támogatási Szerződéstől eltérő kötelezettségek keletkeznek, csak a Társulási Tanács előzetes egyetértésével teheti meg.

 

A Társult Önkormányzatok Képviselő-testületeinek előzetes egyetértése szükséges:

- a  KEOP pályázati eljárásban a II. fordulóra vonatkozó pályázat benyújtásához, az abban foglalt összes költség, ezen belül az igényelt támogatás és az önerő összegének meghatározásához évenkénti bontásban. A testületi határozatnak tartalmaznia kell az önerő biztosítására vonatkozó kötelezettség-vállalást,

- a támogatási szerződés megkötéséhez,

- minden olyan jognyilatkozat megtételéhez, mely a Tagönkormányzatokat – a támogatási szerződésen túl – kötelezettségvállalással érinti,

- a kivitelezésre vonatkozó szerződés megkötéséhez.

 

7.)     A Megállapodás VI. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„VI. A TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSA ÉS VAGYONA

 

VI.1. A Társulás gazdálkodására a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

 

VI.2. A Társulás pénzeszközeit hitelintézetnél nyitott bankszámlán kezeli.

 

VI.3. A Társulás bevételeit és kiadásait pénzforgalmi számlán köteles bonyolítani, amelyről a kimutatást a Társulás tagjainak kérelmére bármikor köteles a tagok rendelkezésére bocsátani.

 

VI.4. A Társulás tagjai megállapodnak abban, hogy a befizetési kötelezettségét legalább három hónapja nem teljesítő, avagy részben teljesítő önkormányzattal szemben – amely a Társulási Tanács elnöke írásbeli felszólítása ellenére nyolc naptári napra vonatkozó fizetési póthatáridőre sem tesz eleget kötelezettségének – a Társulási Tanács döntése alapján azonnali beszedési megbízás (inkasszó) nyújtható be, mely eljárás valamennyi költsége az adós önkormányzatot terheli.

 

A tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy felhatalmazó levélben bejelentik a számlavezető pénzintézetüknek a Társulás megnevezését, pénzforgalmi jelzőszámát, mint azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosultat azzal, hogy a tagok a társulási tagsági jogviszonyuk fennállásáig a felhatalmazást nem vonhatják vissza. A felhatalmazás bank által aláírt egy példányát kötelesek a Társulási Tanács elnöke részére átadni. A tag-önkormányzat új számla nyitása esetén, a nyitástól számított tizenöt napon belül köteles felhatalmazó levélben bejelenteni az új számlavezető pénzintézetének a Társulás megnevezését, pénzforgalmi jelzőszámát, mint azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosultat azzal, hogy a tag-önkormányzat a társulási tagsági jogviszonya fennállásáig a felhatalmazást nem vonhatja vissza.

 

VI.5. A Társulás működésének forrása:

A Társulás működéséhez szükséges támogatási összeget a tag-önkormányzatok nem állapítanak meg. A mindenkori adminisztrációs költségeket és a feladatok kiadásait Martonvásár Város Önkormányzata a projekt költségei közt elszámolható működési kiadási előirányzatok terhére számolhatja el, melyen túl biztosítja az irodahelyiséget és tárgyalót a Társulás működéséhez.

 

VI.6. A KEOP projekt megvalósításának és működtetésének finanszírozási forrásai:

A beruházás a KEOP támogatási rendszerében a szennyvíz elvezetésre és tisztításra biztosított támogatás igénybevételével valósulhat meg.

 

A pályázat keretében el nem számolható költségek finanszírozása a tag-önkormányzatok költségvetésében elkülönített (likvid) céltartalék előirányzat terhére történik, amelyet a tagok a VI.6.1., valamint VI.6.2. pont szerint biztosítanak.

 

VI.6.1. A projekt-előkészítés finanszírozása:

 

VI.6.1.1. A Társulás a projekt előkészítésére külön pályázatot nyújt be.

 

VI.6.1.2. Az előkészítő projekt finanszírozása körében (teljes pályázatírás, management, tervezés, hatósági díjak, illetékek, adók, stb.) a tag-önkormányzatok az alábbi arányok szerint biztosítják a támogatással nem fedezett önrészt:

                                                            

Gyúró                                             13,63 %

Martonvásár                                  37,67 %

Ráckeresztúr                                  30,57 %

Tordas                                            18,13 %

 

VI.6.2. A beruházás (a megvalósítás, befejezés) finanszírozása:

 

VI.6.2.1. A tag-önkormányzatok vállalják, hogy a beruházáshoz (megvalósításhoz. befejezéshez) az alábbi arányok szerint biztosítják a pályázati önrészt (a jelenleg meglévő és rákapcsolt kapacitások figyelembevételével és annak volumenéig):

 

Gyúró                                                9 %

Martonvásár                                     54 %

Ráckeresztúr                                    23 %

Tordas                                              14 %

 

VI.6.2.2. A tag-önkormányzatok vállalják, hogy a településükön jelentkező (többlet)igényekkel arányában biztosítják a pályázati önrészt. A tag-önkormányzatok vállalják, hogy a településükön tervezett beruházási elemek tekintetében teljes egészében biztosítják a pályázati önrészt.

 

VI.6.3. Érdekeltségi hozzájárulás

 

VI.6.3.1. A tag-önkormányzatok vállalják, hogy a beruházás megkezdéséig, még a jogszabályban meghatározott határidőn belül kérelmezik/élnek megkereséssel az érdekeltségi hozzájárulások megállapítása iránt a Társulási Megállapodásnak megfelelően.

 

VI.6.3.2. Az érdekeltségi hozzájárulásokat a Társulás a következők szerint kéri megállapítani: az egységnyi érdekeltségi hozzájárulás összege (D), valamint az érdekeltségi egység (e) alapján.

 

VI.6.3.2.1. Az érdekeltségi egység száma (e):

a) Lakossági felhasználás esetén:

aa) Kizárólag lakást tartalmazó épületekben önálló max. 0,5 m3/d napi kibocsátású lakások száma

ab) Vegyes rendeltetésű épületekben csatornarákötést igénylő max. 0,5 m3/d napi kibocsátású önálló rendeltetési egységek (lakások, irodák, üzletek stb.) száma

ac) 0,5 m3/d kibocsátást meghaladó ingatlanonként 0,5 m3/d egységenként 1 db.

b) Üzleti célú felhasználás esetén minden megkezdett 0,5 m3/ szennyvízkibocsátás után 1 db egység

 

Az érdekeltségi egységek számának változása esetén köteles a tulajdonos ismételten az érdekeltségi hozzájárulást megfizetni, ha:

     a) Ingatlanát új rendeltetési egységgel bővítette és annak várható kibocsátása meghaladja a 0,15 m3/d mértéket,

b) Az ingatlanán a bekötéskor megállapított érdekeltségi egységet meghaladó kibocsátás bizonyítható.

 

A szolgáltató a mért és számlázott ivóvízmennyiség alapján leolvasási időszakonkénti rendszerességgel ellenőrzi a számított szennyvízkibocsátást, és amennyiben megállapítja, hogy két leolvasási szakasz alatt (1 év) a kibocsátás mértéke meghaladja a megvásárolt érdekeltségi egységek mértékét, határidő kitűzésével felhívja a tulajdonos figyelmét a további érdekeltségi hozzájárulás megfizetési kötelezettségének teljesítésére. A megvásárolt, de ki nem használt egységek ellenértéke nem jár vissza.

 

VI.6.3.2.2. Az egységnyi érdekeltségi hozzájárulás összege:

 

1-2   db egység közötti rész után                 400.000 Ft + 27% Áfa/egység

3-5 db egység közötti rész után                 300.000 Ft + 27% Áfa/egység

6 db egység feletti rész után                       250.000 Ft + 27% Áfa/egység

 

VI.6.3.2.3. A Társulás Tanácsa minden év október 31. napjáig felülvizsgálja az egységnyi érdekeltségi hozzájárulások összegét.

 

VI.6.4. Egyéb bevételek:

A Társulás a beruházási cél megvalósítása érdekében a támogatás kiegészítéseként a szükséges önrészek finanszírozására egyéb pályázati támogatások útján vonhat be forrást.

 

VI.7. A Társulás vagyona:

 

VI.7.1. A Társulás vagyonát képezi a társulás döntésével szerzett, vagy a Társulás tevékenysége révén keletkezett materiális és immateriális vagyon.

A Társulás vagyona elősegíti:

a.         egyes gazdasági, fejlesztési műveletek finanszírozását, közös céljaik gyorsabb elérését,

b.         települések összehangolt fejlesztéséhez és működtetéséhez anyagi eszközeik hatékonyabb felhasználását.

 

VI.7.2. A meglévő tisztítóműben és a tisztítómű ingatlanjának tekintetében a Tagok által elfogadott tulajdonrészek aránya:

Gyúró                                                 13,63 %

Martonvásár                                       37,67 %

Ráckeresztúr                                      30,57 %

Tordas                                                18,13 %

A meglévő terület és tisztítómű aktiválás kori értéke (2007. 12. 31. évben): nettó 495.070.331.- Ft. A jövőben keletkező vagyon megosztásánál a meglévő szennyvíz tisztítómű tekintetében a 2011. évi értékcsökkenéssel csökkentett értéket kell figyelembe venni.

 

VI.7.3. A KEOP megvalósítási projekt keretében megvalósuló/beszerzésre kerülő vagyon és tulajdonjoga:

 

VI.7.3.1. A VI.7.2. pontban rögzített arányok és érték a fejlesztés következtében megváltozik. Az értéknövekedés a tisztítómű(vek) fejlesztésénél biztosított önrészek arányában a tulajdonjogi arányokat is megváltoztatja, melynek átvezetése a Társulás feladata. A tisztítómű(vek) a tag-önkormányzatok közös vagyonát képezi.

 

VI.7.3.2. A tag-önkormányzatok vállalják, hogy a projekt megvalósítása érdekében biztosítják a KEOP projekttel érintett ingatlanok tulajdonjogának, használati jogának a projekt céljainak megfelelő rendezettségét.

 

VI.7.3.3. A Társulás az önrészek számításánál nem, de a tisztítómű(vek)ben létrejövő tulajdonrészekbe beszámíthat a fejlesztéshez szükséges ingatlant, a tag-önkormányzatok többségének jóváhagyásával elfogadott ingatlanbecslői véleményben rögzített összeg alapján.

 

VI.7.3.4. A beruházás elszámolására és a közös tulajdon megszüntetésére a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A tag-önkormányzatok felhatalmazása alapján a Társulás jogosult a közös tulajdonú vagyontömeg hasznosítására a Társulás működésének időtartama alatt.

 

8.)     A Megállapodás VII. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„VII.A TÁRSULÁS TAGJÁNAK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI

 

Jelen társulási megállapodás aláírásával a tagok, mint önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy közös környezeti és gazdasági érdekeiknek megfelelően, ezen megállapodás keretei között az alábbiak szerint működnek együtt:

 

VII.1. Tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak jelen társulási megállapodás betartására.

VII.2. Tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a projekt megvalósítása érdekében kölcsönösen együttműködnek egymással.

 

VII.3. A tag-önkormányzatok az önként vállalt feladatokat maradéktalan teljesítik.

 

VII.4. A tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak a Társulás határozatainak végrehajtására.

 

VII.5. A tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak a Társulás feladatkörébe tartozó és a településen keletkező ügyekben a szükséges adatok és információk továbbítására a Társuláshoz.

 

VII.6. A tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak a Társulási tagsághoz méltó szakmai és erkölcsi tevékenység folytatására, a befizetések teljesítésére, a vagyon megóvására, annak lehetőség szerinti gyarapítása.

 

VII.7. A tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak, hogy a projekt végrehajtása során a magyarországi hatályos jogszabályi rendelkezések, valamint a vonatkozó EU előírások szerint járnak el, így különösen figyelemmel lesznek a közbeszerzési törvény, a Vgt., és a hatósági árszabályozás rendelkezéseire.

 

VII.8. Ezen szerződés elfogadása és aláírása a tagok részéről egyben kötelezettségvállaló elfogadó nyilatkozat is. A tag-önkormányzatok tudomásul veszik, hogy jelen megállapodásban foglalt kötelezettségeik teljesítéséért, a támogatást folyósító szervezetek felé, egyetemleges és korlátlan felelősséggel tartoznak.

 

VII.9. A tag-önkormányzatok a saját közvetlen tevékenységük során előtérbe helyezik jelen szerződés elveit és az itt megfogalmazott érdekprioritást. Ezen tevékenységeik, a saját hatáskörben történő jogszabályalkotás, helyi rendezési tervek, szolgalmak kialakítása, továbbá minden olyan feladat, mely nélkülözhetetlen a projekt végrehajtásához.

 

VII.10. A tag-önkormányzatok kötelezettséget vállalnak a projekt megvalósításához szükséges adatok szolgáltatására, továbbá a már meglévő üzemeltetési és közszolgáltatási szerződéseik rendelkezésre bocsátására. E körben a Tagok nem hivatkozhatnak településük érdekeire, mint „üzleti titokra”.

 

VII.11. A tag-önkormányzatok, illetve képviselőik a tudomásukra jutott információkat csak a projekt megvalósítása érdekében használhatják fel, egyébként azokat üzleti titokként kötelesek kezelni.

 

VII.12. A tag-önkormányzatok vállalják, hogy szükséges döntések meghozatalában a Társulással együttműködnek az alábbi javaslatok benyújtása során:

 

a.      amennyiben szükséges megállapodások megkötése az érintett települések között,

b.     a projekt kidolgozásáért felelős szervezet részére megbízás adása,

c.      a működtetés szervezeti, gazdasági feltételrendszerének kidolgozása,

d.     nemzetközi támogatás pályázati feltételeinek biztosítása,

e.      a projekt teljes körű lebonyolítása, ideértve a beruházások teljes pénzügyi, a számviteli és adóügyi elszámolását és a tagokkal való belső elszámolást is,

f.      lakossági fórumok szervezése, a közösségtájékoztatás (PR) dokumentálása,

g.     pályázati részvételek szervezése, koordinálása,

h.     tervezési, szolgáltatási feladatok pályáztatásának kidolgozása,

i.       beszerzési feladatok (gépek, eszközök) pályáztatásának kidolgozása,

j.       építési feladatok pályáztatásának kidolgozása,

k.     a projekt végrehajtásához szükséges szerződések, megállapodások, előkészítése, adott esetben megkötése.

 

9.)     A Megállapodás VIII. pontja az alábbiak szerint módosul:

 

„VIII. A TÁRSULÁS SZERVEI ÉS MŰKÖDÉSÜK

 

VIII.1. A Társulási Tanács

 

VIII.1.1. Az Mötv. 94. §-a alapján a Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács.

 

VIII.1.2. Az Önkormányzatok képviselő-testületei megállapodnak abban, hogy a képviselő-testületek a Társulási Tanácsba az önkormányzatok mindenkori polgármesterét delegálják.

 

A polgármester akadályoztatása esetére, annak időtartamára a delegált személy – külön meghatalmazás nélkül – az őt helyettesítő alpolgármester, vagy az adott település képviselő-testületének – külön meghatalmazással rendelkező – tagja.

 

A helyettesként eljáró alpolgármester vagy képviselő-testületi tag jogai és kötelességei azonosak a polgármester jogaival és kötelességeivel. A Tanács ülésén a szavazati jog gyakorlásához a résztvevő helyettesnek eseti meghatalmazással kell rendelkeznie.

 

VIII.1.3. A Társulási Tanács minden tagját egy szavazat illeti meg.

 

VIII.1.4. A Társulási Tanács, mint testület látja el mindazokat a feladatokat, gyakorolja mindazokat a hatásköröket, amelyeket az Mötv., a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések, illetve jelen Társulási Megállapodás meghatároz.

 

 

VIII.2. A Társulási Tanács működése, döntéshozatala:

 

VIII.2.1. A Társulási Tanács üléseit a Társulás székhelyén tartja. A Társulási Tanács napirendjétől függően más helyen kihelyezett üléseket is tarthat.

 

VIII.2.2. A Társulási Tanács alakuló ülését a székhely település önkormányzatának polgármestere hívja össze.

 

VIII.2.3. A Társulási Tanács az alakuló ülésén mondja ki megalakulását.

 

A Társulási Tanács az alakuló ülésén megválasztja a Társulási Tanács elnökét, az alakuló, avagy az azt követő első ülésen elfogadja:

 

·              a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát,

·              megválasztja az alelnököt,

·              a bizottságok tagjait.

 

VIII.2.4. A Társulási Tanács üléseit szükség szerint, de évente minimum hatszor, a Társulási Tanács által meghatározott időpontban tartja.

 

VIII.2.5. A Tanács ülését össze kell hívni a Társulási Tanács tagjai egynegyedének, a Társulás bizottságának, továbbá a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjének az ülés összehívásának indokát tartalmazó indítványára annak kézhezvételét követő 15 napon belül az ülés indokának, időpontjának, helyszínének és napirendjének meghatározásával.

 

VIII.2.6. Az ülést a Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az alelnök, mindkét tisztségviselő együttes akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti.

 

VIII.2.7. A Társulási Tanács ülésének előkészítésére, az előterjesztések tartalmi és formai követelményeire vonatkozó szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

 

VIII.2.8. A Társulási Tanács ülése nyilvános.

 

VIII.2.9. A Társulási Tanács:

 

VIII.2.9.1.    zárt ülést tart összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén;

 

VIII.2.9.2.    zárt ülést tart az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői kinevezés/megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor;

 

VIII.2.9.3.    zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás a Társulás vagy más érintett üzleti érdekét sértené.

 

VIII.2.10. A zárt ülésen a Társulási Tanács tagjai, a munkaszervezeti feladatokat ellátó Polgármesteri Hivatalt vezető jegyző, továbbá az Mötv. 46. § (3) bekezdésében meghatározott más személyek vehetnek részt.

 

VIII.2.11. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a Társulási Tanács tagjainak több mint fele jelen van.

 

A határozatképességet folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

 

VIII.2.12. A Társulási Tanács döntései meghozatalához, a javaslat elfogadásához – a VIII.2.13. pontban foglaltak kivételével – legalább annyi tag „igen” szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát, melynek hiányában a Társulási Tanács a javaslatot elutasította.

 

VIII.2.13. A minősített többséget igénylő javaslat elfogadásához legalább annyi tag „igen” szavazata szükséges, amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatainak több mint felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét. Ennek hiányában a Társulási Tanács a javaslatot elutasította.

 

VIII.2.14. Minősített többség szükséges:

 

- a 9.3. pont szerinti zárt ülés elrendeléséhez;

 

- a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata elfogadásához, továbbá az Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott további ügyekben;

 

-  a Társuláshoz való csatlakozás kérdésében.

 

VIII.2.15. A Társulási Tanács döntését az ülésen határozat formájában nyílt szavazással hozza meg.

 

VIII.2.15.1. A Társulási Tanács név szerinti szavazást tart:

 

·              a Társulási Tanács tagjai legalább egynegyedének indítványára,

·              továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben.

 

Ugyanazon ügyben, egy alkalommal lehet név szerinti szavazást javasolni és tartani. Nincs helye név szerinti szavazásnak:

 

·              bizottság létszáma és összetétele,

·              avagy ügyrendi javaslat kérdéseiben.

 

VIII.2.15.2.  A Társulási Tanács titkos szavazást tarthat a VIII.2.9. pontban meghatározott ügyekben.

        

VIII.2.15.3.  A nyílt szavazás, a név szerinti és a titkos szavazás módjának meghatározásáról a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezik.

 

VIII.2.15.4. A Társulási Tanács ülésének vezetője állapítja meg a szavazás eredményét. Amennyiben a szavazás eredménye tekintetében kétség merül fel, úgy a Társulási Tanács bármely tagja kérésére a szavazást egy alkalommal meg lehet ismételni.

 

VIII.2.16.         A Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik:

 

VIII.2.16.1.  A Társulás elnöke és alelnöke megválasztása, tiszteletdíja megállapítása.

 

VIII.2.16.2.  A Társulás szervei tagjainak megválasztása.

 

VIII.2.16.3.  A Társulási Megállapodás módosításának kezdeményezése.

 

VIII.2.16.4.  Az éves költségvetés, valamint a zárszámadás elfogadása, módosítása, ennek keretében a tagi hozzájárulás évenkénti összegének megállapítása, a Társulás tagjával szembeni inkasszó benyújtásáról szóló döntés.

 

VIII.2.16.5.  A Társulás elnöke beszámolójának megtárgyalása, továbbá a Társulás tevékenységéről szóló éves beszámoló megtárgyalása és elfogadása.

 

VIII.2.16.6.  A közös fejlesztésekről, beruházásokról való döntés, az intézményi fejlesztésekről, felújításokról történő döntés.

 

VIII.2.16.7.  A közös feladatellátást szolgáló megállapodások megkötése, intézmény irányító szervi jogának átadás-átvételéről döntés.

 

VIII.2.16.8.  A Társulás vagyonáról való rendelkezés.

 

VIII.2.16.9.  A Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának, éves munkatervének elfogadása, módosítása.

 

VIII.2.16.10.  A Társulás más társulással való együttműködésének, avagy annak megszüntetésének elhatározása, együttműködési megállapodás megkötése.

 

VIII.2.16.11.  Pályázatok benyújtásáról való döntés.

 

VIII.2.16.12.  Hitelfelvételről, szabad pénzeszközök felhasználásáról szóló döntés.

 

VIII.2.16.13.  A Társulásból kilépő taggal való pénzügyi elszámolás rendezése.

 

VIII.2.16.14.  A Társuláshoz, önkormányzati közös feladatellátáshoz történő csatlakozás elfogadása.

 

VIII.2.16.15.  A tag kizárásáról szóló döntés.

 

VIII.2.17. A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a Társulási Tanács elnöke és a tagok sorából választott egy jegyzőkönyv-hitelesítő ír alá. A jegyzőkönyv elkészítéséről, és a felterjesztéséről a munkaszervezeti feladatokat ellátó Polgármesteri Hivatalt vezető jegyző gondoskodik.

 

VIII.2.17.1. A jegyzőkönyv tartalmára vonatkozóan az Mötv. 52. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

 

VIII.2. 17.2. A zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni.

 

VIII.2. 17.3. A Társulási Tanács üléséről készült jegyzőkönyv(ek)et az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Fejér Megyei Kormányhivatalnak.

 

VIII.3. A Társulás elnöke:

 

VIII.3. 1.          A Társulás elnökét a Társulási Tanács az alakuló ülésén tagjai sorából, az önkormányzati választási ciklus idejére titkos szavazással választja meg.

VIII.3. 2.          Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás elnökének megválasztásához minősített többség szükséges.

 

VIII.3. 3.          A Társulási Tanács elnöke képviseli a Társulást, valamint ellátja a Társulás működésével kapcsolatos kiadmányozási, kötelezettségvállalási és utalványozási feladatokat. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét az alelnök, együttes akadályoztatás esetén a korelnök látja el.

 

VIII.3. 4.          Az elnök részletes feladatát és hatáskörét a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. A Társulási Tanács elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretén

a.            képviseli a Társulást és a projektet harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt,

b.            intézkedik a Társulás kincstárnál vezetett nyilvántartásában szereplő adatok változásának nyilvántartásba vétele iránt,

c.            összehívja a Társulási Tanács üléseit, összeállítja az ülések napirendjét,

d.            gondoskodik a társulás éves mérlegének, vagyonkimutatásának, költségvetésének, éves beszámolójának elkészítéséről legkésőbb a tárgyévet követő március 31-éig,

e.            a Társulás mérlegét a Tagok számára hozzáférhetővé teszi,

f.             évente legalább egy alkalommal jelentés készít a Társulási Tanács részére a Társulás működéséről, feladatainak ellátásáról, a társulási cél megvalósulásáról,

g.            ellátja mindazon feladatokat, melyet a társulási megállapodás, illetve a Társulási Tanács számára előírt,

h.            a Támogatási Szerződést és az egyéb szerződéseket, valamint azok módosításait a Tagok nevében aláírja,

i.             bármely kérdésben észrevéte