Határozatok nyilvántartása


Martonvásár Város Önkormányzata

153/2014. (9. 30.) Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási terv felülvizsgálata közbenső véleményezési eljárásának lezárásáról, a tervezői válaszok elfogadásáról, a főépítészi szakmai vélemény beszer

Martonvásár Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

153/2014. (IX.30.) határozata

Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási terv felülvizsgálata

közbenső véleményezési eljárásának lezárásáról, a tervezői válaszok elfogadásáról, a főépítészi szakmai vélemény beszerzéséről

 

1./        Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a város településrendezési eszközeinek felülvizsgálata (Szerkezeti terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási terv) során beérkezett államigazgatási véleményeket a 1. és 2. melléklet szerinti táblázat és a 3. és 4. melléklet szerint lefolytatott egyeztetések szerint elfogadja, azt a tervében a mellékeltek szerint átvezetteti, s a terv véleményezését lezárja.

2./        A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a településrendezési eszköz tervezetét, az eljárás során beérkezett valamennyi véleménnyel, és a véleményezési szakaszban keletkezett dokumentumokkal együtt az Állami Főépítésznek végső szakmai véleményezésre megküldje.

 

A határozat végrehajtásáért felelős:         polgármester

A határozat végrehajtásának határideje:             azonnal

 

1. melléklet: Államigazgatási szervek véleményeinek összefoglalása

 

Véleményezők

Előzetesen

lemondott a véleményezésről

Nem

nyilatkozott

Nem emel

kifogást

Észrevételt tesz

Megjegyzés

 

 

 

Változtatási javaslat

1.

Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Állami Főépítészi Iroda

 

 

 

X

Az örökségvédelmi hatástanulmány a 395/2012 (XII.20) tartalmi követelményeinek nem felel meg, nem tartalmazza a műemlékekre vonatkozó hasznosítás hatásaira vonatkozó munkarészt.

Javasolja a véleményezési eljárás anyagát a hatályos OTRT szerint átdolgozni.

Az OTRT 8. §-ában megfogalmazott gyümölcs és szőlő termőhelyi kataszter pótlása szükséges.

Javasolja a Településszerkezeti terv zöldfelületi rendszerének átdolgozását több közkert, közpark kijelölésével.

Kéri az OTÉK 38. § (8) bekezdése szerint a védőtávolságokat feltűntetni és pontosítani.

A 6. számú melléklet 4.1 pontjában meghatározott ábrázolási módok szerepeljenek. Minden esetben a színezés és a területfelhasználás jele meg kell, hogy jelenjen.

A településszerkezeti leírásban a határozat külön-külön mellékleteként jelenjenek meg a vizsgálatok és a biológiai aktivitásérték igazolás.

Vonalas elemek felsorolásának a hiányosságok pótlása.

Kéri a fasor, mint vonalas létesítmény megnevezés törlését.

Ütemezési terv rögzítését kéri a szabályozási terven és a HÉSZ előírásaiban az ipari-gazdasági terület esetében a terület gazdaságos felhasználása miatt.

Javasolja a HÉSZ rendelet tervezet rövidítését és egyszerűsítését.

Kéri a nem alkalmazott fogalmak törlését.

3.§ (3) közigazgatási határ nem értelmezhető 

Kéri az alábbi szakaszok törlését: 6. §, 7. §, 8. § (2)-(4) bekezdés, 10. §, 13. §, (1) bekezdés, 14. § (3) bekezdés, 15. § (2) bekezdés, 20. §, 21. § (2) bekezdés, 29. § (1)-(2) bekezdés, 30. § (1), (4)-(6) bekezdés, 31. § (2) bekezdés, 61. § (2) bekezdés, 63. § (6) bekezdés.

Kéri az 5.§ korrigálását vagy törlését.

Kéri az alábbi rendelkezések javítását vagy törlését: 15.§ (2) bekezdés, 16. § (1) bekezdés, 25. § (3) bekezdés, 29. § (4) b) pont, 44. § (21) bekezdés, 46. § (9) bekezdés.

Az alábbi fogalmak pontosítását kéri: 24. § (1) bekezdés „egyszerű kontúrral” szövegrész, 25. § (4) bekezdés „gondoskodni kell” szövegrész, 38. § (5) „foltos cserépszín” szövegrész.

Javasolja a 27. § (4) bekezdés törlését.

34. § (1) bekezdés „javasolt” szó korrigálását kéri.

38. § (1) bekezdés: az „intézményi rendeltetés” szövegrész településközponti vegyes területre kell cserélni.

A 38. § (6), 39. § (2) a), 44. § (5) bekezdésekben javasolja a szabályozás enyhítését.

A beépítésre szánt területek övezeteiben kéri a mosókonyha, nyárikonyha, gépjármű tároló törlését.

Az Lke 5 övezetben a kialakítható legkisebb telekméret átgondolását kéri.

Az Lke 2 övezetre vonatkozó 44. § (20) bekezdés beépíthető 13 m fölötti szélesség nem támogatható. A 44. § (22)-(23) bekezdés törlését kéri.

Javasolja az Lf övezetben az állattartó épületek építésének lehetőségét.

Az épületmagasság funkcióhoz, rendeltetéshez kötött eltérő szabályozása nem javasolt.

46.§ (18) bekezdés rendeltetése ellentmondásos a 38.§-ban foglaltakkal.

47. § (5) bekezdésének törlését kéri.

A 60. § (3) bekezdésének a) pontban meghatározottakat kéri az OTÉK 28. § által megengedettre javítani.

A 61. §-ban kéri az ültetvény szó módosítását az OTÉK által szabályozott kategóriára.

A 62. § (1) bekezdésében kéri a „szabadidő eltöltését” szövegrész törlését. A telek szélességének minimális szabályozása nem támogatható. Kéri a 62.§ (7) bekezdésének törlését és a két övezet közötti övezethatár vonalvezetését a szerkezeti és a szabályozási terven is átvezetni.

A 65. §-ban szabályozott Különleges beépítésre nem szánt – turisztikai, rekreációs terület ökológiai folyosón és magterületen történő kijelölését nem támogatja.

A 66. § (4) bekezdés d) pontja és a (8) bekezdés közötti ellentmondás feloldását kéri.

A 67. § (4) bekezdése nem értelmezhető.

A szabályozási tervlapon kéri a kül- és belterületre vonatkozó övezeteket csak egyszer, az egyiken szerepeltetni. A javításokat a szerkezeti tervben kért javítások átvezetését kéri a szabályozási tervre.

Lke2, Lke5, Vt3, Gksz2 övezet övezeti bélyege nincs összhangban a HÉSZ előírással, ezért ennek a javítását kéri.

Tervezett utak feltüntetését kéri, tengely és védőtávolság megadásával.

A Bajcsy-Zsilinszky E utca és a csatorna között tervezett utcanyitás szabályozásnál a szabályozási vonal folytonosságának javítását kéri.

A K-k és Kb-k övezetek között egy szakaszon hiányzik az övezeti határ vonala, ennek pótlását kéri.

A Deák F. u. – Budai út – Pusztai J. u. – Orgona u. által közrezárt tömb, valamint a Váci M. u. – Széchenyi I. u. – Deák F. u. szabályozásának újragondolását kéri.

A Béke utca déli oldalát határoló tömbről az övezeti jel hiányzik.

A Szent László-patak – Estike utca – Szent László utca – Fehérvári út által határolt tömb szabályozása nem egyértelmű. Közterületként szabályozási vonal alkalmazása indokolt. Kéri a Szent László – patak mentén az övezeti határvonal és a szabályozási vonal alkalmazásának átnézését.

Tájékoztatást a január 1-jén hatályba lépő új Országos Településrendezési Tervről.

 

2.

Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

 

 

X

 

A Felügyelőség előzetes tájékoztatásában foglaltak a tervezés során figyelembe vételre kerültek. A tervezett módosítás környezetvédelmi, természetvédelmi, illetve vízvédelmi érdekeket nem sért.

 

3.

Közép-Dunántúli Vízügyi Hatóság

 

 

 

X

Megállapítja, hogy Martonvásár közigazgatási területén helyezkedik el a 24855/06 (ikt. sz.: 20329/2008.) ügyszámú határozattal kijelölt Martonvásár vízbázis „B” hidrogeológiai védőterülete. Ennek megfelelően javasolja a Környezeti értékelés 6. oldalába ezt a tényt belefoglalni, továbbá javasolja a HÉSZ 15.§ (4) bekezdésének javítását.

 

4.

Duna-Ipoly Nemzeti Park

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

5.

Nemzeti Környezetügyi Intézet

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

6.

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

X

 

 

 

7.

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

 

X

 

 

 

8.

Fejér megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

 

 

X

 

A megvalósítás során a közegészségügyi szempontok figyelembevételét javasolja:

Az elkészített anyagot közegészségügyi, környezet-egészségügyi és egészségvédelmi szempontból elfogadásra javasolja.

 

9.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal

 

 

 

X

Az M7-es autópálya déli csomóponti ágait, valamint a 6204 j. út és az összekötő út tervezett csomópontját érintő módosítás közlekedésbiztonsági szempontból nem megfelelő. A tervezett csomóponti kialakítás szerepeltetését a településrendezési eszközök-ben nem támogatja.

A településrendezési eszközök részleges módosítását a fentiek kivételével támogatja.

 

10.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal

 

 

X

 

A további egyeztetési eljárásban nem kíván részt venni.

 

11.

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség

X

 

 

 

 

 

12.

Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ

 

 

X

 

A további egyeztetési eljárásban nem kíván részt venni.

 

13.

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Járási és Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala

 

 

X

 

A terv módosítása ellen kifogást nem emel. Az örökségvédelmi hatástanulmányban foglaltak-kal kapcsolatban kifogást nem emel.

 

14.

Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatal

 

 

 

X

Ismerteti a termőföld védelméről szóló törvényben foglaltakat, valamint felhívja a figyelmet, hogy átlagosnál jobb minőségű termőföldet más célra hasznosítani csak időlegesen, illetőleg helyhez kötött igénybevétel céljából lehet.

Felhívja a figyelmet a termőfölddel és a területekkel való takarékos bánásmód érvényesítésére.

A kijelölt 21,3 ha nagyságú új beépítésre szánt területi kijelölés – tekintettel a 294 ha beépítésre szánt terület visszasorolására – alapvetően elfogadható számára. A beépítésre szánt területek kijelölésének többségét így nem kifogásolja.

A kijelölt területekkel kapcsolatban az alábbi észrevételeket teszi:

1.A Kismarton melletti 025/14-16 hrsz-ú területek átsorolása kivett és erdőterületet érint, ezért nem kifogásolja.

2. A 044/27 hrsz-ú 1,78 ha nagyságú terület mezőgazdasági üzemi területté történő átsorolását nem kifogásolja. Azonban tényleges igénybevétel csak különösen indokolt esetben, helyhez kötött beruházás esetében lehetséges.

3.0243/11 hrsz-ú földrészlet átsorolását nem kifogásolja.

4. Az autópálya melletti 1,5 ha legelő terület ipari területté történő átsorolását nem ellenzi.

5. A 0259/14-17 hrsz-ú földrészleteknek a közúthoz csatlakozó egy része már jelenleg is Gksz övezeti besorolású. Ennek az övezetnek a 0259/2 hrsz-ú ingatlantól a 0259/49 hrsz-ú ingatlanokig történő kibővítését nem támogatja, mivel jelenleg bőségesen rendelkezésre áll Gip és Gksz övezeti besorolású terület Martonvásáron.

6. A belterületre vonatkozó átsorolást nem ellenzi.

7. A Rózsa utcában a volt zártkerti ingatlanok átsorolását nem ellenzi.

8. A 8.-9.-10. számú átsorolás belterületre vonatkozik, termőföldet nem érint, ezért nem kifogásolja.

11. A 0240/12 hrsz-ú termőföldterület átsorolását nem ellenzi.

12. 049/31 hrsz-ú termőföldterület gazdasági övezetté történő átsorolását nem ellenzi.

13. A 0243/7-9 és a 0243/17-19 hrsz-ú földrészletek egy része jelenleg is Lke övezeti besorolású. Az övezet kibővítését a 043/9, 0432/20 hrsz-ú földrészlet felé nem javasolja. A terület legfeljebb szerkezeti terv szinten távlatilag

 

15.

Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

16.

Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság

 

 

X

 

A településrendezési eszközök felülvizsgálata tárgyában a talajvédelmi hatóság részéről kifogást nem emel.

Javasolja, hogy a jó termőhelyi adottságú területek továbbra is mezőgazdasági művelésben maradjanak.

Felhívja a figyelmet a megvalósítás során a talajvédelmi intézkedésekre.

 

17.

Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal

 

 

X

 

A további egyeztetési eljárásban nem kíván részt venni.

 

18.

Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

19.

Veszprémi Bányakapitányság

X

 

 

 

 

 

20.

Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala

 

 

 

X

Felhívja a figyelmet, hogy hírközlési tervezői jogosultsággal rendelkező és névjegyzékbe vett tervező készítheti az elektronikus hírközlési fejezetet. Ilyen jogosultsággal rendelkező tervező nem került feltüntetésre, ezért e hiányosság pótlását kéri.

 

21.

Fejér Megyei Önkormányzat Hivatala

 

 

 

X

Összességében kedvezőnek ítéli a tervmódosító javaslatot, s a tervezett fejlesztéseknél, be-építéseknél körültekintően és megfontoltan javasol eljárni, a tájkép-, környezet- és természetvédemi szempontok előtérbe helyezésével.

Egyetért a módosított településrendezési eszközök elfogadásával.

 

22.

Tárnok Nagyközség Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal

 

 

X

 

A további egyeztetési eljárásban nem kíván részt venni.

 

23.

Kajászó Község Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal

 

 

X

 

A további egyeztetési eljárásban nem kíván részt venni.

 

24.

Tordas Község Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

25.

Ráckeresztúr Község Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

26.

Baracska Község Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal

 

X

 

 

Nem nyilatkozott

 

27.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata - Polgármesteri Hivatal

 

 

X

 

Nem nyilatkozott

 

 

 

2. melléklet: Önkormányzati válaszok

 

Önkormányzati válaszok

 

Martonvásár településrendezési eszközök felülvizsgálatának államigazgatási egyeztetése során beérkezett véleményekre

 

1. Fejér megyei Kormányhivatal Építésügi és Örökségvédelmi Hivatal – Állami Főépítész

 

Szakmai és tartalmi észrevételeiket köszönettel vettük. A kialakított állásfoglalásuk alapján a következő véleményt adjuk:

Örökségvédelmi hatástanulmány

-      Észrevételüknek megfelelően a műemlékes fejezetet kiegészítettük a műemlékekre vonatkozó hasznosítás hatásainak elemzésével, így a 3. fejezet (Hatáselemzés) a következő bekezdéssel egészült ki:

„Martonvásár műemlék építményeinek hasznosítását a hatályos településrendezési eszközök biztosították, az egyes műemléki építmények fenntartásához szükséges funkciók (intézményi, hitéleti, idegenforgalmi illetve lakó) a helyi építési szabályzatban biztosítva voltak. A település-rendezési eszközök felülvizsgálata során törekedtünk a műemlék építmények megfelelő hasznosíthatóságára és az építmények fenntarthatóságának megőrzésére. Éppen ezért a helyi építési szabályzatban ezen építmények ingatlanait - a településfejlesztési koncepcióban foglalt elvekkel és az örökségvédelmi irányelvekkel összhangban – a hasznosításuknak megfelelő építési övezetbe soroltuk:

o  Gyermekkert                            Településközpont terület (Vt5)

o  Szent Anna templom               Különleges beépítésre nem szánt terület - kastély (Kb-k)

o  Nepomuki Szent János szobor Különleges beépítésre nem szánt terület - kastély (Kb-k)

o  Brunszvik-Habsburg-Dreher-

kastély (múzeum) és parkja     Különleges beépítésre nem szánt terület - kastély (Kb-k)

o  Magtár                                      Településközpont terület (Vt4)

o  Mária Immakulata-szobor       Közlekedési célú közterület (Köu)

o  Lakóház (Szent László út 7.)   Településközpont terület (Vt1).”

Megalapozó vizsgálat

1)   A területrendezési tervekkel való összhang vizsgálatát (2.2 fejezet) észrevételüknek megfelelően javítottuk.

2)   Az OTrT 8.§ alapján a gyümölcs illetve szőlő termőhelyi kataszter által érintett területek bemutatását pótolni fogjuk, ennek érdekében felvettük a kapcsolatot az illetékes nyilvántartó szervekkel. (Az igazolás bemutatását az eltérő véleményezők egyeztető tárgyalásán lesz lehetőségünk bemutatni és átadni Önöknek.)

Szerkezeti terv és leírás

Településszerkezeti tervlap

1)   Észrevételüknek megfelelően a város zöldfelületi rendszerét újragondoltuk, s tekintettel arra, hogy a város központjában helyezkedik el a Brunszvik-Habsburg-Dreher-kastély nagy kiterjedésű, több mint 30 ha területű parkja, Martonvásár zöldfelületi ellátottságát megfelelőnek tartjuk.

2)   Gyorsforgalmi utak és főutak védőtávolsága a tengelytől mért 100-100 m, ezen a területen belül minden építési munkához és építmény elhelyezéséhez a közútkezelő hozzájárulása szükséges, a terveken ezt a védőtávolságot szerepeltettük. A 1988. évi I. törvény (a közúti közlekedésről) 42/A. § 1  bekezdése: A közút kezelőjének hozzájárulása szükséges

a)     külterületen a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, kő, kavics, agyag, homok és egyéb ásványi nyersanyag kitermeléséhez, valamint a közút területének határától számított tíz méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához, valamint

b)     belterületen - a közút mellett - ipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény építéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, valamint a helyi építési szabályzatban, vagy a szabályozási tervben szereplő közlekedési és közműterületen belül nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, továbbá a közút területének határától számított két méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához,

c)     amennyiben az elhelyezendő létesítmény dőlési távolsága a közút határát keresztezi.

Tervezett gyorsforgalmi utak esetén a 2003. évi CXXVIII. törvény (a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről) 17. § (1) az engedéllyel még nem rendelkező utak esetén ír elő 250-250 m széles területsávot, amin belül nem jelölhető ki beépítésre szánt terület.

A 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (az országos településrendezési és építési követelményekről, OTÉK) 38.§. 8. bekezdés szerint nem jelölhető ki új beépítésre szánt terület (gazdasági területek és némely különleges terület kivételével)

a)     gyorsforgalmi út esetében az út tengelyétől számított - amennyiben kormányrendelet másként nem rendelkezik - 250-250 m széles területen,

b)     főút és a gyorsforgalmi úthoz tartozó csomóponti ág esetében az út tengelyétől számított 50-50 m széles területen.

Összefoglalóan tehát elmondható, hogy fentiek alapján az országos főutak és gyorsforgalmi út esetén 100-100 m, egyéb országos közutak esetén 50-50 m védőtávolság szerepel a tervekben.

3)   A települést elkerülő út mellett a védőtávolságot, valamint a vasút védőtávolságát pótlólag feltüntettük.
A Fejér megyei TRT-ben M11 gyorsforgalmi útként nyilvántartott utat az OTrT főútként jelöli, így a 100 m-es védőtávolság megtartása indokolt.
A nagysebességű vasútvonal esetében a védőtávolság feltüntetésre került.
A „Védőterületek, védősávok, korlátozások” c. fejezetben az adatokat ennek megfelelően javítottuk.

4)   A 314/2012. Kormányrendelet melléklete alapján a településszerkezeti tervlap jelöléseit, valamint jelkulcsát (átjátszó állomás, intézményi jelek ábrázolása), továbbá az utak jelölését javítottuk.

5)   Az egyes területfelhasználásoknál - a színkódokkal történő ábrázolás mellett - feltüntettük a területfelhasználások jelét is.

Településszerkezeti leírás

1)   Észrevételeinek megfelelően a változások, a település területi mérlege, a területrendezési tervekkel való összhang vizsgálata és a biológiai aktivitás érték igazolása külön mellékletbe kerül.

2)   A vonalas elemek felsorolását kiegészítettük a Budapest – Rijeka nagysebességű vasútvonallal, az M11 nyomvonala korábban is szerepelt a vonalas szerkezeti elemek felsorolásában.

3)   A „fasort” töröltük a vonalas szerkezeti elemek közül.

4)   Kismarton és Erdőhát bekötőútjait gyűjtőútként soroltuk be, melyet a településszerkezeti tervlapon is ábrázoltunk.

5)   A közlekedési területeket szabályzó védőtávolságnál a nagysebességű vasútvonal védőtávolságát pótoltuk.

6)   Észrevételének megfelelően a változatások és a területi mérleg mellékletekben a településszerkezeti tervekre vonatkozóan „hatályos” és „tervezett” szavakat a „korábbi” és az „új” szavakra cseréltük.

Szabályozási terv és helyi építési szabályzat

-      Az autópályától északra kijelölt ipari-gazdasági területek esetében az ütemezésre nincs lehetőség, mivel a területek mindegyike a hatályos településrendezési eszközökben is ki van szabályozva, így valamely terület mezőgazdasági területbe történő visszasorolása jogvesztéssel jár.

Helyi Építési Szabályzat

1)   Bár a 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet 127.§ (4) bekezdés kimondja, hogy táblázatot a jogszabály melléklete tartalmazhat, azonban ugyanezen szakasz (3) b) pont szerint „A melléklet nem tartalmazhat a jogszabály szakaszaiban meghatározható szabályt”, továbbá a 130.§ (6) szerint „A táblázat nem tartalmazhat önmagában - a jogszabály szakaszában foglalt rendelkezésével való együttes értelmezése nélkül - joghatás kiváltására alkalmas normatív tartalmú rendelkezést.

Fontos továbbá, hogy a 314/2012. (XI.8) Kormányrendelet 5. melléklete egyértelműen meghatározza a HÉSZ-ek tartalmát és szerkezetét, és ezen követelmények alapján a részletes övezeti előírásoknak egyértelműen a rendelet részét kell képezni – önálló fejezetben.

Az 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet 127.§ (1) szerint „Jogszabály tervezetében mellékletet akkor kell alkotni, ha a jogszabályban rögzíteni kívánt szabályozási tartalom - annak speciális megjeleníthetősége vagy technikai jellege miatt - nem fejezhető ki átláthatóan a jogszabály tervezetének a szakaszaiban.”, azonban ebben az esetben a szabályozási tartalom a 314/2012. (XI.8) Kormányrendelet követelményei alapján egyértelműen kifejezhető a jogszabály tervezeteinek szakaszaiban, így a melléklet alkotása nem szükséges. Ezt erősíti meg a Kormányrendelet 71.§-a is, mely a részletes rendelkezésekre vonatkozik:

71.§ (1) A részletes rendelkezések között kell szabályozni a jogszabály alapvető normatív tartalmát képező azon rendelkezéseket, amelyekről e rendelet alapján nem más logikai egységben kell rendelkezni.

(2) A részletes rendelkezéseket magukban foglaló szerkezeti egység vagy szerkezeti egységek címének a rendelkezések tartalmát vagy a rendelkezések más rendelkezésekhez való viszonyát kell kifejeznie.

(3) A részletes rendelkezéseket a szabályozás tárgyának megfelelő olyan logikai sorrendben, úgy kell szabályozni, hogy a korábban szabályozott rendelkezésekből logikusan, folyamatosan következzenek a későbbiek.

A fentiek figyelembe vételével a részletes övezeti előírások között szereplő építési övezetek beépítési paramétereit szabályozó táblázatot a véleményezési eljárás anyagában dokumentáltak szerint szerepeltetjük.

2)   A 2.§ értelmező rendelkezései közül az óriásplakát, takaró növénysáv és zárványtelek fogalmakat töröltük, azonban az erdei termék szerepel az 59.§ (1) bekezdésben, így azt nem törölhettük.

3)   A 3.§ (3) a) pont javításra került.

4)   A 13.§ (1), 14.§ (3), 15.§ (2), 16.§ (1), 20.§, 21.§ (2), 25.§ (3), 27.§ (4), 29.§ (1)-(2) és 29.§ (4) b) pont, 30.§ (1) és 30.§ (4)-(6), 61.§ (2), 63.§ (6) törlésre kerültek.
A 6.§, 7.§, 8.§ (2)-(4) előírásait az értékvédelem érvényesítése miatt fontosnak tartjuk a helyi építési szabályzatban is szerepeltetni.

5)   Az 5.§-t, valamint a 25.§ (4), 34.§ (1) bekezdéseket korrigáltuk.

6)   A 31.§ (2) bekezdés előírásai helyett a következő előírások kerültek:

„(2) A nyílt árkos vízelvezető hálózat feletti kocsibehajtók az árok vízszállító képességét nem korlátozhatják, ezért az áteresz méretét úgy kell meghatározni, hogy

a)    a szélessége ne legyen 3,5 m-nél nagyobb,

b)   a szegély magassága legfeljebb 10 cm-es lehet,

c)    közbenső telkenként legfeljebb 1, saroktelkenként legfeljebb 2 behajtó létesíthető.”

7)   A 10.§-ban a reklám, hirdetőtábla, kirakatszekrény elhelyezésére vonatkozóan rugalmasan kívánjuk meghivatkozni a helyi reklámrendeletben foglaltakat, az építéshatósági munka megkönnyítése érdekében.

8)   A 24.§ (1) azt a célt szolgálja, hogy azon tömbökben, melyekben az építési telkek kialakítása még nem történt meg, szabályos alakú telkek jöjjenek létre, így ezen bekezdés megőrzését továbbra is szükségesnek tartjuk.

9)   A 38.§ (5) előírásai során a „foltos cserépszín” a manapság sokat használt több színű égetett cserepek használatának tiltását célozza.

10)           A 46.§ (9) és (21) bekezdések előírásai a városközpont kialakítását és az utcaképek megjelenésének javítását tűzik ki célul, így ezen előírásokat fenn kívánjuk tartani – tekintettel arra, hogy a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet lehetőséget ad a helyi építési szabályzatban a szabályaitól való eltérésre. (ld. 17. pont)

11)           A 38.§ (1) bekezdést változatlan formában kívánjuk fenntartani, mivel a különleges és gazdasági területfelhasználások mellett „intézményi rendeltetés” esetében minden egyes építési övezetben el lehet térni a 35-45° közötti tetőhajlásszögtől. Ez egyértelműen a rendeltetésre utal, s nem a területfelhasználásra.

12)           A 38.§ (6), 39.§ (2) a), 44.§ (5), 45.§ (5) a településképi megjelenés miatt fontosnak tartjuk, így az előírásokon nem kívánunk lazítani.

13)           Az építési övezetek építési telkeinek hátsókertjében az OTÉK 35.§ (7) alapján mosókonyha, nyárikonyha, gépkocsi és egyéb tároló elhelyezhető, így – mivel ennek lehetőségét nem kívánjuk biztosítani – az építési övezetek előírásánál ezek tiltása szükséges.

14)           Lke5 övezetben elhelyezkedő sorházak esetében a kialakult állapotok miatt nem kívánjuk meggátolni az egyes ingatlanok megosztását a meglévő ingatlantulajdonosok között, ehhez a minimális kialakítható telekméret 250 m2-ben történő meghatározása szükséges. (Az ingatlanok megosztása már megindult, több esetben az egyes lakások önálló helyrajzi számú ingatlanon helyezkednek el.) Azért, hogy az Lke5 övezetbe tartozó építési telkek beépítési intenzitása ne nőjön meg drasztikusan, a 44.§ (31)-(32) bekezdéseiben előírásra került, hogy az egyes építési telkeken a meglévő rendeltetési egységek száma nem növelhető, valamint, hogy az épületegységek között kialakult épülethézag megtartása kötelező. Így a telkek megosztása esetén az egyes épületek csak a hátsó telekhatár irányába bővíthetők 30%-os mértékig, s új épület nem helyezhető el. A 44.§ (30) bekezdést kérésüknek megfelelően töröltük.

15)           Lke2 övezetben a kialakítható legkisebb telek szélessége 14 m, a beépíthető legkisebb telekszélesség 13 m. A telkek várható egyesítését követően a területen visszamarad egy kb. 13,5 m széles telek, így utóbbi előírás – 44.§ (20) – azt a célt szolgálja, hogy ezen telek beépíthető legyen, s a szomszédos telkekkel azonos építési jogot biztosítsunk számára. (Az 5 m oldalkert elhagyását követően 8,5 m szélességű épület építhető, mely – megfelelő építészeti terv esetén - véleményünk szerint alkalmas a megfelelő színvonalú és használhatóságú épület kialakítására.)

16)           A falusias lakóterület építési övezetek többségében az állattartás lehetőségét biztosítottuk, azonban a városközponthoz közel elhelyezkedő területeken az állattartó épület elhelyezését nem tartjuk támogathatónak.

17)           A 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 12.§ alapján „a helyi építési szabályzat – a kialakult állapotra, a domborzati adottságokra tekintettel, a kedvezőbb településképi illeszkedés érdekében – lehetőséget ad a szabályaitól való eltérésre.” Éppen ezért az építési övezetekben előírt maximális épületmagasságot meghaladó épületeket - rendeltetéshez kötve – a város fejlődése érdekében engedélyezni kívánjuk. (A sportcsarnok eltérő magasságának szabályozását a területek elhelyezkedése indokolja, a városközponttól távolabb eső sportpálya esetében nem kívántunk 13,5 m-es épületmagasságot engedélyezni.)

18)           A 46.§ (18) bekezdés az utcafronti tetőhajlásszöget határozza meg, így a bekezdés előírásai nincsenek ellentmondásban a 38.§-ban foglaltakkal.

19)           A 47.§ (5) bekezdést töröltük.

20)           A 60.§ (3) előírásai nincsenek ellentétben az OTÉK-kal, mivel az OTÉK-ot módosító 62/2014. (III.6.) Kormányrendelet – mely 2014. III. 15-től hatályos – törölte az erdőterületek minimálisan beépíthető területének meghatározását.

21)           A 61.§ (6) bekezdésben az „ültetvény” kifejezést a „szőlő, gyümölcs” kifejezésre cseréltük.

22)           A 62.§ (1) bekezdéséből a „szabadidő eltöltését” szövegrészt töröltük. Az (5) bekezdésben a kialakítható legkisebb telekszélességet észrevételüknek megfelelően 14 m-ra javítottuk.

23)           A Különleges beépítésre nem szánt terület – turisztikai, rekreációs területet fenn kívánjuk tartani, mivel a Szent László patak menti elhelyezkedés, valamint a városközpont közelsége lehetővé teszi ezen területet a turisztikai és rekreációs célokra. (Magasabb rendű jogszabály az ökológiai hálózat területén beépítésre nem szánt terület kijelölését nem tiltja, ha az a természetes és természetközeli élőhelyeket és azok kapcsolatait nem veszélyezteti.) A természetvédelem szempontjából védett területek megóvása közös célunk, éppen ezért a helyi építési szabályzat kidolgozása során kiemelt szempont volt a természeti értékek védelme.

24)           A 66.§ (4) d) pontban meghatározott kialakult beépítettség lehetőséget ad új épület elhelyezésére abban az esetben, ha az övezet telkén valamely meglévő épület bontásra kerül –a bontott épület alapterületével megegyező mértékben. (ld. HÉSZ 2.§ h) pont)

25)           A 67.§ (4) bekezdést töröltük.

Szabályozási terv

1)   Az egyes szabályozási tervlapokon észrevételüknek megfelelően meghatároztuk a tervlapok hatályosulását.

2)   Az Lke2, Lke5, Vt3, Gksz2* övezeti bélyegeit javítottuk.

3)   Az M11-es és a 7-es főút települést elkerülő szakaszait a szabályozási tervlapokon pótlólag feltüntettük: a beépítésre nem szánt területek övezeteiben elkerülő út számára fenntartott területet, a gazdasági területek építési övezeteiben pedig telek be nem építhető részét jelöltünk az érintett területen.

4)   A Bajcsy-Zsilinszky Endre utca és a csatorna között tervezett utcanyitás esetében csak azon ingatlanokon ábrázoltuk a szabályozási vonalat, ahol a közterület-leadás még nem történt meg.

5)   A K-k és Kb-k övezetek között az övezeti határt pótoltuk.

6)   A Deák Ferenc u. – Budai út – Pusztai J. u. – Orgona u. által határolt tömb belsejében – a távlati útnyitás érdekében, az elépítés megakadályozása miatt – telek be nem építhető részét jelöltünk ki.

7)   A Váci Mihály utca – Széchenyi I. u. – Deák Ferenc u. – Budai út által határolt tömb telkei szabálytalan alakúak, így a tömbbelsőben nincsenek zárványtelkek. Ezen telektömb esetében az elépítés megakadályozása és a távlati feltárás érdekében szintén telek be nem építhető része került kijelölésre.

8)   A Béke utca déli oldalát határoló tömbben az övezeti jelet pótoltuk.

9)   A Szent László-patak – Estike utca – Szent László út – Fehérvári út által határolt tömbben a 497 hrsz-ú ingatlan jelölését a tervlapon javítottuk, vízgazdálkodási területként (V övezet) szabályozva.

10)           A Szent-László-patak mentén a tervezett közterületek esetében szabályozási vonalat, egyéb övezetek esetében övezethatárt jelöltünk.
A vízgazdálkodási területek újbóli áttekintése során a belterülettől délre elhelyezkedő gazdasági területen áthaladó árok területét (0259/11 hrsz) közműsávként jelöltük. A közműsávot a Szabályozási terv kötelező elemei közé soroltuk - 3.§ (1) -, s a közműsáv fogalmát az értelmező rendelkezésekben – 2.§ - tisztáztuk:/

„i) Közműsáv: nem közterületen vezetett közművek számára fenntartott terület, amelynek végleges szélességét részletes szakági műszaki terv alapján kell megállapítani, és amely számára szolgalmi jog jegyezhető be az ingatlan nyilvántartásba.”

Mellékletek:

A 2. mellékletben a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet mellékletének megfelelően a 2.1 és 2.2 pontokat megcseréltük, s a Kományrendeletnem megfelelően neveztük el.

3. Közép-dunántúli Vízügyi Hatóság

 

Észrevételeit köszönettel vettük. Észrevételének megfelelően a környezeti értékelés 6. oldala kiegészítésre, a HÉSZ 15.§ (4) bekezdése pedig pontosításra került.

9. Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal

 

Észrevételeit köszönettel vettük.

Tájékoztatjuk, hogy az M7 autópálya és 6204 j. út új csomópontja nem kötelező elem, a szabályozási terven új közlekedési terület nem került kiszabályozásra. A csomópont megépítése csak a szükséges engedélyek beszerzése után lehetséges, a településrendezési terv csak egy lehetséges csomópont helyét biztosítja településrendezési eszközökkel. A csomópont kialakításának részletes vizsgálata egy tanulmányterv, engedélyezési terv feladata, ennek a munkarészei messze túlmutatnak egy településrendezési terv keretein.

Engedély megszerzésének egyik módja az is, hogy a beruházó beszerzi az egyes előírások alóli felmentést. Ez nyilván nem a legszerencsésebb megoldás, azonban a meglevő adottságok korlátozásai miatt lehet nem lesz más megoldás arra, hogy az úthálózat a település érdekeit szolgálja. Kellő körültekintéssel, és olyan többlet biztonsági intézkedésekkel, amik ellensúlyozzák az előírásoktól való eltérésé hatásait, egy jól működő, biztonságos csomópont alakítható ki.

14. Fejér megyei Kormányhivatal Földhivatala

 

Észrevételeit köszönettel vettük.

Az 5. pontban megfogalmazott észrevételére vonatkozóan (0259/2 hrsz-ú ingatlantól a 0259/49 hrsz-ú ingatlanokig terjedő Gksz terület kijelölése) jelezzük, hogy az önkormányzat a terület kijelölésének igényét fenntartja, azonban ezzel egyidejűleg - az Étv. 7.§ (3) bezedés d) pontja értelmében – hajlandó a kijelölt gazdasági területek egy részének mezőgazdasági területbe történő visszasorolására. Erre vonatkozóan a tisztelt Földhivatallal személyes egyeztetést kezdeményez.

A 11. pontban megfogalmazott észrevételére vonatkozóan (024012 hrsz-ú területen Lke terület kijelölése a Móra köztől nyugatra) jelezzük, hogy a terv csupán településszerkezeti terv szinten jelölte ki a lakóterületet, a szabályozási tervlapon (SZT-1A) a terület Má2 övezetként – beépítési joggal nem rendelkező mezőgazdasági terület – szerepel.

A 13. pontban megfogalmazott észrevételére vonatkozóan (0243/7-9, 0243/17-20 és 0243/32 hrsz-ú ingatlanokon lakóterület kijelölése a Szent-László-patak mellett) jelezzük, hogy a hat