Martonvásár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
218/2016. (XI. 24.) határozata
a Képviselő-testület 2016. évi Munkatervéről
Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja 2016. évi Munkatervét.
A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester
A határozat végrehajtásának határideje: 2016. december 31.
218/2015. (XI. 24.) határozat melléklete:
Martonvásár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
2016. Évi munkatervE
I.
1. A képviselő-testület üléseire az abban meghatározott módon meg kell hívni a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) 40. §-ában foglalt személyeket, a járási hivatal vezetőjét, továbbá az egyes napirendekhez kapcsolódóan meghatározott személyt, illetőleg a napirend tárgyalásához feltétlenül szükséges módon, korábban nem meghatározott személyeket.
2. Az ülések megtartására a Martonvásári Polgármesteri Hivatal Geróts termében kerül sor (2462 Martonvásár, Budai út 13.). Ettől eltérő esetben a Munkatervben vagy előre nem ismert esetben a meghívóban kerülhet sor az ülés helyének meghatározására az SZMSZ 6. §-a, illetőleg 39- §-ában foglaltak szerint.
II.
JANUÁR 28. KÖZMEGHALLGATÁS
Eltérő helyszínen: BBKK színházterme (Martonvásár, Emlékezés tere 3.)
1. Polgármesteri beszámoló az önkormányzat 2015. évi tevékenységéről
2. Az önkormányzat szervezeti, pénzügyi, gazdasági helyzete és kilátásai; a 2016. évi költségvetés tervezete, fejlesztési elképzelések
3. Egyebek
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT[1] |
GB |
HB |
||
|
polgármester és az általa felkért képviselők |
hirdetményi úton a város lakossága, állampolgárok, a városban működő társadalmi szervezetek, egyesületek |
X |
- |
- |
FEBRUÁR 9.
1. Martonvásár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének módosítása
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
polgármester |
könyvvizsgáló |
X |
X |
- |
2. Martonvásár Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetése
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
polgármester |
könyvvizsgáló |
X |
X |
X |
3. Az önkormányzat 2016. évi közbeszerzési terve
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
GB elnöke |
- |
X |
X |
- |
4. Martongazda Nonprofit Kft. beszámolója az önkormányzati energiafelhasználás 2015. évi alakulásáról, a megtakarításokról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
- |
5. Martongazda Nonprofit Kft. beszámolója az üzemetetésében lévő, önkormányzati tulajdonú ingatlanok állapotáról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
- |
6. Martongazda Nonprofit Kft. beszámolója az önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződésekben foglalt feladatok 2015. évi ellátásáról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
- |
7. Vagyongazdálkodási terv elfogadásából eredő feladatok: rendeletek és szerződések felülvizsgálata
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
gazd-i alpolgármester |
- |
X |
X |
- |
8. Szép porta pályázat kiírása
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ált. alpolgármester |
- |
X |
X |
X |
9. Civil és sport pályázatok kiírása
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
HB elnöke |
- |
- |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
BBKK igazgató |
- |
- |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
GB elnöke |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
GB elnöke |
- |
X |
X |
- |
13. Beszámoló a testület határozatainak végrehajtásáról, tájékoztató pályázatokról, az önkormányzat aktuális pénzügyi helyzetéről, adóbevételek állásáról, a polgármester szabadságáról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző és az általa felkért osztályvezető |
osztályvezetők |
X |
X |
- |
MÁRCIUS 29.
1. Katasztrófa- és polgári védelmi tájékoztató
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ált. alpolgármester |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
gazd-i alpolgármester |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
BBKK igazgató |
- |
X |
X |
X |
4. Beszámoló a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ 2015. évi szakmai tevékenységéről
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
BBKK igazgató |
- |
- |
- |
X |
5. Beszámoló a Forum Martini 2015. évi működéséről
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
főszerkesztő |
- |
- |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
gazd-i alpolgármester |
- |
X |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
gazd-i alpolgármester |
kuratóriumok elnökei |
X |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
BBKK igazgató |
civil szervezetek képviselői |
X |
- |
X |
9. Mezőőri beszámoló a 2015. évi feladatokról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző, mezőőr |
mezőőr |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ált. alpolgármester |
házi-, gyermekorvosok, fogorvos, védőnők |
X |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
óvodavezető |
- |
- |
- |
X |
13. Beszámoló a testület határozatainak végrehajtásáról, tájékoztató pályázatokról, az önkormányzat aktuális pénzügyi helyzetéről, adóbevételek állásáról, a polgármester szabadságáról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző és az általa felkért osztályvezető |
osztályvezetők |
X |
X |
- |
ÁPRILIS 26.
1. 2015. évi zárszámadás
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
polgármester |
könyvvizsgáló |
X |
X |
- |
2. A Martongazda Nonprofit Kft. mérlegének, éves pénzügyi beszámolójának jóváhagyása
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
X |
4. 2015. évi belső ellenőrzési összefoglaló jelentés
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző |
belső ellenőr |
X |
X |
- |
5. Szociális ellátások térítési díjainak meghatározása
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ált. alpolgármester |
Segítő Szolgálat igazgatója |
X |
X |
X |
6. Beszámoló az önkormányzati társulások 2015. évi működéséről
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
polgármester |
- |
X |
X |
- |
7. Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak teljesítéséről, a szociális ellátásokról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző, Segítő Szolg. igazgatója |
- |
X |
- |
X |
8. Pályázat kiírása óvodavezetői megbízás betöltésére
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
HB elnöke |
- |
X |
- |
X |
9. Pályázat kiírása BBKK igazgatói megbízásának betöltésére
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
HB elnöke |
- |
X |
- |
X |
10. Önkormányzati vezetők munkájának értékelése
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
GB elnöke |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ügyvezető |
- |
X |
X |
- |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
HB elnöke |
- |
- |
- |
X |
13. Beszámoló a testület határozatainak végrehajtásáról, tájékoztató pályázatokról, az önkormányzat aktuális pénzügyi helyzetéről, adóbevételek állásáról, a polgármester szabadságáról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző és az általa felkért osztályvezető |
osztályvezetők |
X |
X |
- |
MÁJUS 24.
1. Javaslat az indítható óvodai csoportok számának meghatározására, a maximális csoportlétszám-túllépések engedélyezésére
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
óvodavezető |
- |
- |
- |
X |
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ÉB elnöke |
ÉB tagjai |
X |
- |
X |
3. Beszámoló a testület határozatainak végrehajtásáról, tájékoztató pályázatokról, az önkormányzat aktuális pénzügyi helyzetéről, adóbevételek állásáról, a polgármester szabadságáról
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
jegyző és az általa felkért osztályvezető |
osztályvezetők |
X |
X |
- |
JÚNIUS 28.
1. Beszámoló a város közbiztonságának helyzetéről
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
Gárdonyi Rk. |
előadó, őrsparancsnok |
X |
X |
- |
2. Javaslat közterület elnevezések felülvizsgálatára
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
GB |
HB |
||
|
ált. alpolgármester |
- |
X |
X |
- |
3. BBKK rendezvénytervének felülvizsgálata
|
Előterjesztő |
Meghívottak |
Tárgyalja |
||
|
KT |
||||